hétfő, 28 január 2013 21:41

Bombázásban nem nagyon vagyok jártas

Írta: VO101_Tranek
1944, május 2. Krím félsziget

Szeretem a májust. Már érzi az ember a csontjaiban a nyár melegét, de még nincs az a tikkasztó meleg és a természet is ilyenkor a leggyönyörűbb. A füves kifutónk is zöldell, annak ellenére, hogy igen gyakran van mostanában bevetésünk, hiszen a ruszkik áttörték a frontvonalat és újabb területek kerültek a fennhatóságuk alá. Sajnos én nem nagyon tudtam részt venni a harcokban, ugyanis egy hete csak lábadozok... Most ért egy szerelmi bánat is, így ezek a dolgok egy kicsit beárnyékozták az amúgy gyönyörű napot. A régi ütött-kopott fókám helyett most kaptam egy újat, teljesen új festéssel. Kicsit feltűnő ugyan(fehér-zöld csíkozás a motorburkolaton), de én nem félek. Sokan használnak hasonlót az 5/1-es századnál, ott láttam ilyet, de ott volt piros-fehér csíkos is. Már alig vártam, hogy kipróbálhassam!!!
Nem is kellett sokat várnom, riasztást kaptunk, hogy egy negyven kilométerre lévő hidat le kell bombáznunk, de gyorsan. Gondolom az oroszok előrenyomulását így akarja a vezérkar lelassítani. Ilyen bevetésen még nem vettem részt, de mivel nem volt Pumás a reptéren, így azt gondoltam, hogy a többiek menjenek amerre akarnak, én földközelben odalopakodok, lebombázom a hidat(már ha sikerül eltalálnom) és iszkiri haza. Csak érjek oda épségben!!!

Bombázásban nem nagyon vagyok jártas, ezért rákérdeztem a többi pilótánál: "Welche bombe ist gut? SC oder AB?" azaz tört németül melyik bomba lesz a jó? Azt mondták, hogy "SC, natürlich. Bist du anfanger?" Hehe, mondom, nem vagyok kezdő... Csak még nem bombáztam... Mosolyogtam, de közben meg volt róluk a véleményem. Röhögjetek csak... Beszálltam a fókába, meghúztam a hevedereket, elvégre mindenre fel kell készülni, meg mostanában elég sokszor ki kellett ugranom... Sajnos.

Kiengedtem a féket és nagy gázzal felszálltam a messerek után. A többi fóka utánam jött, de direkt nem emelkedtem, hadd menjenek. Kerülővel mentem, végig földközelben. Elhaladtam egy ruszki reptér mellett is, mondom ha minden jól megy visszafele lecsapok a légvédelmükre. Közben a többiek találkozhattak az ellenséggel, mert a rádióban segélykéréseket hallottam. Én a feladatra koncentráltam, közben sasoltam mindenfelé. A folyó mentén haladva megtaláltam a hidat. Felemelkedtem 800 méterre és laposan lecsaptam. A bomba gyújtója 3 másodpercre volt állítva, ezért izgatottan figyeltem a hatást... ÉS IGEN!!!! A híd összeomlott, annak ellenére, hogy a találatom nem volt pontos.

Gyorsan körülnéztem, mert ruszki gépek hangját hallottam. Meg is érkezett egy, sőt a távolban többet is láttam. Leborítottam és földközelben pucoltam haza. Érdekes módon nem követett, vagy nem talált rám, mert ahogy tekingettem hátrafelé nem láttam senkit. Kicsit megnyugodtam és a folyó völgyében hazafelé tartottam, távolban feltűnt ugyan pár gép, de nem vettek észre. Az előzőleg említett ruszki reptérhez érve felemelkedtem, hogy nyugodtan tudjak támadni. Szétnéztem, nem volt ellenség sehol, így pár rácsapás és az összes nagykaliberű lőszerem elhasználásával két légvédelmi ágyút szétlőttem. Elégedetten távoztam a repterünk irányába, ahol engedélyt kértem a leszállásra. Kicsit döcögősen ugyan de leraktam a gépet, amikor a szerelők felém futottak... Nagyon megörültek az érkezésemnek, ugyanis a társaim nagy részét ekkor már lelőtték, a többiek pedig elkeseredett légiharcot folytattak a ruszkikkal. Vártunk tovább és én egyre rosszabbul éreztem magam...

Hiába voltam sikeres ha a többi pilóta nem tér vissza... Hiába teljesítettem a feladatot, ha a többiek meghalnak... Kiröhögtek az elején és a végén csak én maradtam. Most már nem röhögnek... Állítólag még egy pilóta úszta meg élve, kiugrott a gépéből. Hálát adtam a égnek, hogy én ilyen szerencsés voltam, de közben rájöttem, hogy nem áldozták föl magukat feleslegesen, hiszen a bombázás sikerült és valószínűleg sok visszavonuló katona és civil életét mentettem meg a híd lerombolásával.

A szerencse forgandó...

Nekünk, Pumáknak, a kísérője... Remélem engem is sokáig fog kísérni!

Úgy legyen!