A Luftwaffe alkonya

1944 szeptembere relatív nyugodt volt az őrült augusztussal összehasonlítva, amikor 1000 feletti volt az összes bevetett gép száma. Szeptemberben csak 18 bevetés volt, 570 géppel. A Luftwaffe és a szövetségesei látszólag feladták a légteret a Balkán felett. Szeptember 2-án az osztály alacsonytámadó bevetést repült a Belgrádból Nisbe tartó jármű és vasúti forgalom ellen. 29 db P–38 repült a fák magasságában és szétlőttek 21 vonatot, 82 vasúti kocsit és 80 teherautót. A légvédelem intenzív és pontos volt. Három pilóta maghalt, egyikük William Church hadnagy már a második bevetési turnusát repülte, miután önként jelentkezett a folytatásra. Ez volt a 74. bevetése.

Mélységi támadás

1944 januárjában a 14. FG bombázókat kísért mélyen a németek által megszállt Európába, amikor az időjárás ezt lehetővé tette. 17 kísérőbevetés volt és ezek közül néhány másodlagos célpontok támadásával vagy eredménytelenül végződött a rossz időjárás miatt.

Január 10-én a bombázók és kíséretük Bulgária fölé repült. A célpont Szófia volt. 25-30 agresszív ellenséges vadászrepülő támadta a B–24-eseket a főváros fölött. (1) A 14. FG 9/3/5 győzelmet jelentett. Az osztály egyetlen vesztesége a 48. FS parancsnoka George Richards százados volt, akit akkor láttak utoljára, amikor lesüllyedt, hogy segítsen egy bajba jutott P–38-nak. Láttak ugyan egy ejtőernyőt, talán az volt a századparancsnok. Később nem került elő. Egy P–38 egy motorral tette meg 480 mérföldes utat a bázisig.

Az osztály létrehozása

Az amerikai kongresszus döntésének érelmében a háború elején az amerikai haderők technológiai és mennyiségbeli fejlesztése csak lassan haladt. Az amerikai hadsereg légiereje (United States Army Air Force – USAAF) kevés kiegészítésének egyikeként 1941 januárjában állították fel a 14. elfogó osztályt (14^th Pursuit Group, továbbiakban 14. PG). Az osztály a 48., 49. és az 50. vadászrepülő századból (48^th, 49^th és 50^th Fighter Squadron, továbbiakban FS) állt és a kezdeti időkben a kaliforniai Hamilton Field repülőtéren települt. Parancsnoka Thayer S. Olds őrnagy volt.

Az osztály repülőgép ellátottsága elég vegyes volt, gyakorlógépektől a különféle vadászgépekig mindennel repültek. A Republic P–43-ak már akkor elavultak voltak, amikor kigördültek a gyárból. A Vultee P–66-ok Svédország számára készültek, de az embargó miatt nem lettek leszállítva. Kína kapott belőlük valamennyit, a maradékot használta az USAAF. Végül használták még a Curtiss P–40-et, ami egy modern és ütőképes gépnek számított akkoriban. (1)

Mint vadászrepülőgép vezető a honi légvédelmi feladatok ellátására Veszprém repülőterén a 101. vadász repülőezred (Puma) állományában teljesítettem szolgálatot. December 23-án - látva azt, hogy sem 24-én, sem 25-én nem leszek készültségi szolgálatra beosztva - felvetettem Kosaras Sándor főhadnagy barátomnak, hogy jó lenne a Szentestét odahaza tölteni, családi körben, Budapesten. Lévén ő is pesti, sőt vőlegényi státusa folytán, igencsak érdekelt volt az ötlet megvalósításában. Bármennyire nem kecsegtetett a siker reményével, próba-szerencse alapon odavágódtunk Kovács József őrnagy osztályparancsnokunk elé és előadtam elképzelésünket. "Juszuf" őrültségnek tartotta az ötletet, mivel a főváros légterében igen nagy volt az ellenség vadászrepülő-tevékenysége és elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy kis kétüléses Bücker iskolagéppel oda eljuthassunk.

Hát bizony ez a találkozás már jó régen volt - 65 évvel ezelőtt - de az a bizonyos, 1944. április 13-i nap nem csak személyes élményem szempontjából volt jelentős, de az ország számára is fordulópontot jelentett a háborús eseményekben. Ezekben a napokban vette kezdetét a légiháború Magyarország felett. Az alábbiakban azt szeretném elmesélni, hogy ez a bizonyos "találkozás" milyen körülmények között jöhetett létre és milyen következményei voltak.

Abban az időben Börgönd repülőtéren a Repülő Harckiképző Osztály állományában repülőgépvezető-oktatóként repültem. Az Osztály feladata volt a már kiképzett repülőgépvezetőknek magasabb fokú vadász, felderítő, bombázó feladatokat is ellátni képes kiképzést adni. Ez a tevékenység kitűnő lehetőséget biztosított az ember repülés iránti vágyának maximális kiélésére, egyrészt a repült órák, másrészt a repült típusok számának növelésére. Ez gyakorlatilag évi 550-580 repült órát és valamennyi rendszeresített vadász,felderítő, bombázó repgép-típus repülését jelentette.

Köztudott, hogy a gyászos emlékű trianoni békediktátum nemcsak az ország területének kétharmad részéről és az ott élő magyarság millióitól fosztotta meg az országot, de azáltal, hogy a katonai repülést megtiltotta, a repülőgépeket megsemmisítette, a repülőgépgyárakat leszereltette, a védelmi képességet is jelentősen korlátozta. Ezután a katonai repülés közel két évtizeden át csak nagyon szerény mértékben, különböző fedőnevek alatt és keretek között létezett. Csak 1937-38-ban változott meg az európai politikai helyzet annyira, hogy enyhültek a tilalmak, megszűntek az antant bizottsági ellenőrzések. 1938. augusztus 22-én a jugoszláviai Bledben a kisantant országok nevében a jugoszláv miniszterelnök, a csehszlovák és román külügyminiszter, a magyar kormány nevében a belgrádi magyar nagykövet aláírták azt a szerződést, amelyben a felek lemondtak az egymás elleni fegyveres fellépésről és elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát. A szerződés aláírásával megszülethetett a törvényes Magyar Királyi Légierő.

Mára már erősen megfogyatkozott azoknak a száma, akik a második világháborúban a légierő kötelékében harcoltak. Az akkori események és történések számos leírásban, történetírási feldolgozásban már többé-kevésbé ismertek. Én ezúttal inkább személyes élmény-morzsák felidézésével próbálok visszaemlékezni a háború utolsó hónapjaira, amelyek számomra nem éppen eseménytelenül teltek el.

Az oldalra felkerült egy elég hosszú anyag, Vitéz Szentiványi János nyá. alezredes életrajza és történetei. Az életútját és háborús történeteit elmesélő írásokat saját maga vetette papírra, és publikálta az interneten is. Ez utóbbiakat - természetesen Szentiványi úr beleegyezésével - átmásoltam a pumaszállásra is, amiket ide kattintva elolvashattok:

Életrajz, video-interjúk és írások

2013. május 25-én, immáron 8. alkalommal került megrendezésre Jakabszállás repülőterén a Puma - Dongó Emlék Csillagtúra, mely rendezvénnyel idén is párhuzamosan ünnepelte születésnapját Magyarország legnagyobb online repülős magazinja, a JETfly. Az eseményről készült beszámolót a Jetfly oldalán elolvashatjátok:

Jetfly.hu - Hagyományőrzésből ötös

Ismét egy szomorú hírt kell megosztanunk veletek, 2013. február 19-én elhunyt Gersy Tamás nyugállományú őrnagy. 1944. július 8-án súlyos sérülést szerzett Veszprém bombázásakor, a lábát majdnem amputálni kellett. Molnár Lászlótól kapott vért, később, Molnár Laci halálát követően azt mondta, így egy kicsit benne él tovább. Gersy Tamással 2005. január 15-én mi is találkoztunk egy veterántalálkozó keretében, az itt készült fényképeket a VO101 története alatt a képgalériában megtaláljátok.