2012. október 10., szerda 19:05

pumasqn.hu

Írta:

Kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis "Puma" Harcászati Repülőszázadát képviselő Puma Egyesület


kategoria fejlec puma egyesulet

A PUMA Egyesületet 1992-ben alapították Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis 1. PUMA harcászati repülőszázad tagjai.
"Elsődleges célunk az egykori Magyar Királyi Honvéd Légierő nemes hagyományainak ápolása. Első alkalommal 2005. május 6-án hívta össze a repülő embereket Hegedűs "Gege" Ernő alezredes, a Puma Egyesület elnöke, hogy repülőtúra keretében emlékezzenek meg a II. világháború európai csatáinak befejezésének hatvanadik évfordulójára. Rendszerint minden év májusának utolsó szombatján rendezzük meg emléktúránkat. Az emléktúrán Jakabszállásról kiindulva olyan településeket látogatunk meg, ahol elesett Puma pilóták nyugszanak temetőben, vagy Puma egység állomáshelyei voltak. A túra alkalmával együtt repülnek a veterán és az aktív vadászrepülők, akik a Puma században szolgáltak, szolgálnak illetve a civil repülős barátaink. Az emléktúra hagyományteremtő céllal jött létre. Első két évben Pécs-Pogány az utóbbi alkalmakkor pedig Jakabszállás repülőtere adott otthont az emléktúrának.

Rendezvényünket minden évben nagy médiaérdeklődés segíti, illetve kíséri.

puma logo nagy