hétfő, 28 január 2013 21:46

1944. nyarán nyomorúságos volt a helyzetünk

Írta: VO101_Yosser
Fülledt csönd telepedett a szobára miután MMaister őrnagy elhagyta a helyiséget. A dögletes szagú levegő nem mozdult, mindössze egy kósza légy lavírozott keresztül a szobán. De még ő sem volt kívánatos. Valaki egy bakancsot dobott felé... Hát igen 1944. nyarán nyomorúságos volt a helyzetünk. Ez igencsak meglátszott a Retek század körletén. Amúgy sem tartottam valami nagy fegyelmet földön, de ez azért ez lehet, hogy tényleg túlzás volt. Ámbár ez akkoriban már teljesen hidegen hagyott. Nem érdekelt ez az egész háború. Csöndes apátiába süllyedtem. Nap mint nap feltettem magamnak a kérdéseket: Van értelme? Van kiért harcolni? Nem kaptam válaszokat. Már nem érdekelt. Csak túlélni, csak néhány nappal meghosszabbítani az életet ez járt a fejemben. Mint mindenki máséban... De ők talán még ma sem merik bevallani. Már aki túlélte...

Hangosan sóhajtva fordultam az oldalamra. Igen megint ki kell jelöljek embereket, hogy felszálljanak és az életüket adják egy olyan ügyért aminek talán nincs is értelme. Őrültség az egész. Néhány hónapja, még telve reményekkel, azt hittem értem a lényeget, tudom miért harcolok. Őrült voltam. Ma már tudom. Elmondta Hóden, miután kiemeltük a gépéből. Még leszállt, de lent legyőzte a kaszás. De engem nem fog, nem...Alig maradtunk egy páran az "öreg rókákból". Úristen, hiszen még csak 22 vagyok. Újoncokkal vagyunk körülvéve, szerencsétlenek azt sem tudják mi vár rájuk. Ki küldi ide ezeket? Ki élvezi, ha megölhet 20 éves srácokat.....
- Chewy, Gabesz ma ti mentek őrjáratra. Figyeljetek egymásra és ne feledjétek, MEG akarnak ÖLNI!
- Ugyan Yosser, ki a fene akarna megölni? - kérdezte mély hangján Gabesz.
-Miért szerinted, miért lövöldöznek rád nap mint nap ágyúval?? Talán azért mert szeretik a tűzijátékot?
- Jó, de...
- Sőt, ha jól belegondolsz MMaister őrnagy is meg akar ölni, hiszen nap mint nap oda küld az ágyúk torkába, sőt én is, hisz most én küldelek.- Gyilkos. Villant át az agyamon. Gyilkos vagyok-.
- Yosser te nem vagy normális.... - szállt volna vitába velem Gabesz. De Chewy óvatosan megfordította és elhúzta.
-Hagyd, úgy néz ki teljesen kiborult. - súgta a hadnagy.
Lehet. Tényleg, lehet hogy becsavarodtam. De nem ők az őrültek, hiszen ők nem fogják fel, hogy veszélyben vannak. Miközben tovább fűztem a gondolataimat, a két pilóta felöltözött. Messzercsizma, kezeslábas, haube, oxigéncsutora. Kézigránát.
Lassan a kijárat felé indulnak.
- Sok szerencsét fiúk! - sóhajtottam
Néztem ahogy a két Messzer a startvonalhoz gurul majd felszáll.... Fenébe szar az egész. Otthon várják őket, ahogy azt az orosz pilótát is várja, az anyja szeretője haza, aki épp mosz száll fel a front túloldalán... Talán engem is várnak még, talán... Hogy is volt az a dal?

"Szemed sötét akár az ék, gyere ne félj...."

Igen. Mindig ezt énekelte, és közben gyönyörű volt....

- Leutant Yosser!!! Leutant Yosser!- ordított utánam valaki. Ritka érdekes egy hangja volt. Körülbelül, mint egy pulykának.
Megfordultam egy német tiszthelyettes állt előttem. Igen? - kérdeztem.
- Azonnal jelentkezzen eligazításra. Még egy bevetés indul.
Mivel? Hehe... Már nincs több bevethető gépünk.... És kivel az újoncokkal? Jó napjuk lesz az oroszoknak.
--------------------------
-Yosser hadnagy, maga is felszáll a német kötelékkel, és megvédi a konvojt az ellenségtől, megértette - valahonnan a világ űr mélyéről ért el hozzám a pifke eligazító hangja. Tudod mit? Dögölj meg.... De jó lenne átharapni a torkát. Úgy ahogy az az őrült osztrák csinálta Kubannal azzal a macskával. Ez is elmebeteg....
- Értettem. - Mi mást mondhattam volna...
Belebújtam a hajózóruhámba. Mindig van benne egy levél. Annak az orosz pilótának szól aki lelőne... Lassan kisétáltam a kifutóhoz. A nap a szemembe sütött és én jólesően adtam át magam simogató sugarainak. Talán még se lesz semmi gond, talán ezt a napot is túlélem. Talán az egészet...
Valaki megérintette a vállamat. Uram, sajnos a gépe nem készült el ezért egy másikkal, kell menni. Isteni- gondoltam, még egy álnok csel, hogy kinyírjanak... És amikor megláttam a gépemet. Egy A8-as fóka. Egy repülő féltégla, egy eldobott kődarab. Nem is kellenek a ruszkik, leesik magától. És atyám 30-asok a szárnyba. Még gurulni sem tud... Hol a szerelőm, megölöm, ez merénylet, gyilkosság! Kitekerem a nyakát.
Mindegy.... Ez van, ha már meg kell halni....Úgy se lehet mit csinálni, ha már meg van a lövedék amibe a nevemet vésték.
Egy tiszta hang szólalt meg az agyamban, ne légy őrült, ne légy apatikus, mert tényleg meghalsz! Jaj már. Mordultam fel egye fene, megmutatom, hogy milyen az igazi magyaros virtus!
---------------------------
Lassan gurultam a kifutóhoz. Mellettem, mögöttem a német kísérőm. Minek? Úgyis lelövik. De ha neki ez jó? Lassan előre toltam a gázkart, és csodák csodája a gép meglódult. És hopp már fenn is vagyok. Nem is olyan rossz. Lassan északnak vettem az irányt. Majd keletre. Úgyis onnan jönnek, elkapok egyet aztán hazamegyek... A magasságmérőn lassan kúsznak felfelé a számok. 2500, 2800, 3000... A Messzeremmel már rég a a világűrben lennék. De nem baj, legalább tovább tart. Szeretem ezt a magányt a pilótafülkében, csak a gépduruzsolása,én és a gondolataim. De legfőképpen Ő. Igen érdekes, hogy a földön talán kevesebbet gondolok rá mint itt.
"Szemed sötét akár az éj, gyere ne félj..."
Egy pillanatra, úgy éreztem megértettem mindent, de ekkor valahol az agyam hátsó sarkában megszólalt egy csengő. Először csak halkan, aztán egyre hangosabban. Mi a fene? Körülnéztem. Atyaúristen vagy 10 gép jön szembe és mind magasabban... Éles bal forduló, gáz rá. Próbáltam eltűnni, közben vadul forgattam a fejem, melyik jön utánam. Szerencsére nem vettek észre. Először arra gondoltam, jelentem rádión hogy jönnek a ruszkik, aztán mégse, nézzenek körül a pifkék is. Lehet ezzel megöltem párat. Néhány a sokból...
Lassan tovább emelkedtem, ráálltam a DNY-i kurzusra. Követtem az oroszok irányát. 5 perc és megláttam a konvojt. Opel blitz teherautók, de sehol ellenséges vadász.
Nyomjelzők!!! A reptér felett! Fegyverek kibiztosít, Revi be, már minden olyan rutinszerű. Befordulok a reptér fölé. A légvédelem nem lő, valamelyik óvóárokban lapulhat a kezelőszemélyzet. Őrültek... Legalább védekeznének. Meglátom amint egy Fóka szinte a földet súrolva próbálja elkerülni két Lavocskin tüzét. Most megkapjátok. Zúdul az ereimbe az adrenalin. Lenyomom a gép orrát. Zuhanok. Egy pillanatra lelassul a kép, a fülem bedugul és a egy fura szín jelenik meg előttem. Zöldarany. És az illat igen, a veszély illata. 700-al zuhanok. A két Lavocskin orra folyamatosan villog. Megnyomom egy kicsit még a gép orrát, aztán kezdem felvenni, az egyik már benne van a reviben, Csak ki ne forduljon, csak ki ne... TŰŰŰŰZ , Dübörögnek az ágyúk, lőporszag tölti be a kabint. Vadul lépem a gépet, majd belerántok a botba. Ahogy oldalra nézek törött szárnyú madárként zuhan a La-5. Majd eltűnik egy narancsszínű villanásban. Srófra akasztom a gépet, emelkedek vadul. Visszanézek a másik orosz agyát elboríthatta a köd, mert még mindig a fókát üldözi. Ráborítok. közeledek megint, megmentlek pifke.... A Focke-Wulf egy pillanatra leért a földre, visszapattant ismét odavágódott, még láttam, hogy vagy 30 m-t csúszik a földön, darabjai szerteszóródnak. Az istenit... Az orosz kitölti a revimet. Minden ágyúból lövök. Látom ahogy a lövedékek feltépik a gép burkolatát, becsapódnak a törzsbe, a pilóta fülkébe. Aztán fel, fel ,fel el innen. Visszanézek, az egyik futóműve bénán kinn és fekete füst ömlik belőle. Laposan a föld felé csúszik, mély árkot hasítva ér le. Egy tűzgömb és egy elguruló kerék. A szerencsétlen...
Próbálok sebességet gyűjteni. Lassan emelkedem. Hirtelen nyomjelzők zúgnak el mellettem. A fenébe.. Hát itt van a gyilkosom? Nem kaszás még nem jött el az időd. Jobbra rántom a gépet és hátranézek. Két lavocskin mögöttem. És villog az orruk... Gáz le fékszárny ki. Lövedékek süvítenek el mellettem. Hátrafordulok. Vakító villanás, a német aki segíteni akart rajtam belecsúszott a második La-5be. A szerencsétlenek... Vadul dobálom a gépemet. Mindent beleadok. És egyszercsak igen, gyere, gyere még, gyere, gyeree.... DUMDUMDUM. Az elem csúszó gépbe hosszú sorozatot lövök. Leválik a szárnya. A pilótának esélye sincs kiugrani. Őt már hiába várják otthon.
--------------------
Felemelkedtem a konvoj fölé. Néztem az alattam elsuhanó tájat. Olyan békésnek tűnt. Sehol egy kráter, csak a hullámzó vidék. Szépen nézelődtem a konvoj felett, amikor valamin megcsillant a napfény. Gép! NEMIS! KETTŐ! És alattam vannak, legalább 2000 méterrel. Hagyjam futni őket, mára elég volt? Ekkor eszembe jut, a lelőtt német gép. Nem most nem most megkapjátok! Zuhanva érkeztem mögéjük. Nem is láthattak. Az első úgy halt meg azt sem tudta mi történik, a második megpróbálkozott egy kitérő manőverrel, de a második sorozatom felgyújtotta. Ő ki tudott ugrani. Neki szerencséje volt...
------------------
Hosszan kilebegtetve teszem le a gépemet a reptérre. Én tértem vissza egyedül. Elgurulok a lelőtt német gép mellett, talán túlélte a pilótája. Nem, ott az ernyő a gépben és csuromvér. Sehol senki a reptéren. Csak két messzer. Chewyé és Gabeszé. Most érhettek vissza. Melléjük gurulok és leállítom a gépet. Kinyitom a kabintetőt, arcomat megcsapja a friss tavaszi szél. És csendben valami bús dallamot hoz felém. A gramofonból szól, ami mellett a Retek többi tagja áll. Nekem rakták fel, mert tudják, hogy szeretem:

"Szemed sötét akár az éj, gyere ne félj..."

Mosolyogva szállok ki a gépből. Talán van remény. Amúgy van bajtársiasság. Talán van. És talán majd béke lesz. Majd egyszer... De addig. Addig meg kell tennünk a kötelességünket, még ha őrültek is kérnek rá. De nem értük tesszük. Nem, hanem olyanokért, mint Ő.