hétfő, 28 január 2013 21:32

Azon a reggelen, még lehetett érezni a tél maradékát

Írta: VO101_Yosser
1944. április 8. Keleti-front Krím-félsziget.

Azon a reggelen, még lehetett érezni a tél maradékát, igencsak csípős napfelkeltére ébredtünk. Szokásos reggeli, valami tojásrántottának nevezett takonyszerű ragacs után az eligazító szobába mentem. Na nem mintha bevetésre lettem volna kijelölve, csak a tegnap esti ivászat utolsó emlékei odakötődnek. Igen az ivászaté meg egy nagy mellű szőke nővérkéé. Szóval reggel nem volt meg a sapkám szóval azt kerestem. Mire odaértem a barakkhoz már ott voltak többen is. Mahgar százados már messziről integetett. Na ennek sem lesz jó vége gondoltam. És lőn. - Áhh Yossarian főhadnagy csak nem keresünk valamit? - kérdezte.
- Izé hát, tegnap este itt felejtettem a sapkámat- makogtam.
- Szóval így vigyázunk a kincstári holmira? De tudja mit ha már így benne van a keresésben felszállhat az ügyeletes felderítő helyett.

A fenébe gondoltam, ugrott a mai napi láblógatás. De csak ennyit válaszoltam: Igenis uram, örömmel.
Elvettem a sapkámat, amit a százados közben felém nyújtott. Komolyan mondom, biztos ő uszította rám a szöszkét, hogy elhagyjam a sapkámat és rámtukmálhassa ezt a fölösleges bevetést. Grrr... Na mindegy. Elindultam a Messzer-ruhámért: Csizma, hajózó, haube, oxigén-csutora. 15 perc múlva már a gépben kértem a felszállási engedélyt, felderítő-repülésre Kerch fölé.

Az engedély megadva. Beindítom a motort a 1800 LE kel életre alattam, micsoda zene, égi muzsika ez. Ráadom a gázt a jó öreg 109es szinte megágaskodik, mint egy tüzes harci paripa, majd vágtatva indul a felszálló mezőnek. 190 km/h -nál már előre kell toljam a botot, hogy ne rugaszkodjon az égnek, aztán szinte csönd, ahogy a futók elszakadnak a földtől. Kereke be aztán irány az ég. Szinte mint egy rakéta emelkedek. Élvezem a kora reggeli napsütést, bár szembesüt, azért mégis jólesik. Hamarosan 4000 méteren vagyok. Lassítok utazótempóra. Mintha béke lenne, és én csak sétarepülnék itt. Innen fentről semmi nyoma a háborúnak. Szép, zöldellő táj, hullámzó tenger. Akár turista paradicsom is lehetne.

Hirtelen valami megcsillan a távolban. Egy gép! Úristen, nem is egy, hanem egy egész kötelék! Bombázók!! Azonnal jelentem: Wotan irányítás itt Yosser ismétlem itt Yosser! Kb. egy tucat ellenséges bombázó tart a támaszpontunk felé! Ismétlem... Közben beletépek a botba és felrántom a gépet, az azonnal vagy 1000 méterrel feljebb szökik, onnan nézem az alattam elhaladó özvegycsinálókat. Közben a földön riasztják az ügyeletes német staffelt. Én is parancsot kapok a támadásra. Hát ez érdekes lesz, bár vadászokat nem látok. Még nem. Mindig ott vannak valahol, lesben állnak. Meg akarnak ölni, de én nem hagyom magam. Még egyszer körülnézek miközben a bombázókra fordulok. És igen OTT VAN!! a bombázók mögött egy Jakab. Tökéletes helyzetben vagyok, a nap mögöttünk én 1500 méterrel fölötte. Bekapcsolom a Revit, kibiztosítom a fegyvereimet, miközben előre nyomom a messzer orrát. Lassan a célkeresztbe fogom a gépet. Még 1000 méterre vagyok tőle. A fülemben lassan dobolni kezd a vér, hallom ahogy ver a szívem egyre gyorsabban és gyorsabban, nincs megállás. Már csak 700, 600, 500 méter. A gép megemeli egy kicsit az orrát, túl gyors vagyok!! Trimmelek, majd lekapom a gázt, egy pillantás a sebességmérőre 700, 710.. Gyors lesz túl gyors! Lassíts ! Nem lehet mert ahol egy Yak van ott van több is, elkapnak és lelőnek, megölnek!! Már csak 300 méter, még nem sejt semmit, de nem vehet észre, nem vehet. Lőjj!! Lőjj! Még nem még nem biztos a találat. Dudum Dudum. Már nem hallom a motorzúgását sem. Már csak 100 méter. Most!! Lőj!! BUMM-BUMM-BUMM. Dübörög a lábam alatt a 30 mm-es. Aztán már tépem is a botot fel, visszapillantva még látom ahogy a Yak lángolva lefele zuhan! IGEN MEGVAGY TE ROHADÉK!!- üvöltöm a rádióba. Ugyan kinek, senki nincs rajtam kívül a levegőben, talán a németek, dehát a pifkék hülyék nem értenek semmit.

Még egy pillantás a lelőtt gépre.... és úristen a fél orosz légierő mögöttem. Ezek hogy kerültek ide?? Hiszen jól körülnéztem. 450-el tépek a legközelebbi felhő felé. De az oroszok szerencsére hamar felhagynak az üldözéssel, a bombázókat kell védeniük. Bal fordulóban emelkedni kezdek, közben sűrűn hátra-hátra nézek. És igen ott egy gép a távolban szintben velem. Nah neked annyi komám! Emelkedni kezdek és mögé fordulok. Ekkor ollózni kezd, úgy látszik hátrafelé tekinget. Szerencsére nem vesz észre. Lenyomom a gép orrát és alázuhanok a holtterébe. Most már akkor sem veszel észre ha messzelátód van. Egyre közelítek, lekapom a gázt. Még közelebb, nyugi, nyugalom, menj közelebb, ahogy tanultad már csak ötven méter. Minden fegyverből tűz!! Durr a Yak darabokra szakadt, olaj és vér fröccsen a szélvédőmre! Káromkodva nyitom meg az ablakmosót. Sajnos ez benzin így pillanatok alatt, büdös lesz a kabinban. Nah irány haza. Mára elég volt. Emelkedni kezdek és hazafelé tartok. közben a rádiót csavargatom.: .....ssrrhhrhr... ismétlem itt Wotan irányítás bombáznak minket minden gép, azonnal térjen vissza!...

Nah rá a wepet irány haza. Sajnos későn értem, a bombázók poroltak hazafelé, néhány német támadta őket,de nem sok eredménnyel. Lassan ereszkedni kezdek a bázis felé, amikor észreveszek egy szerencsétlen németet fordulózni egy Yakkal a nyomában. A német gépe minden eresztékéből füstöl és így próbál hazavergődni. A yak eközben újra és újra rácsap. Nah neked véged Iván, rosszkor és rossz helyre keveredtél. Ráborítok. Egyre közeledik, de már látom hogy nem lesz jó, aztán a yak hirtelen irányt vált és egyenesen beúszik a Revikörömbe. És egyenesen repül tovább, mint egy kövér pulyka! DUDUDUDDUDU szól az ágyúm és a Yak törött szárnnyal billeg lefelé. Kirakom a futókat. Mintaszerű leszállást hajtok végre. A megmentett német pilóta nem győzött hálálkodni. Hát volt is miért. Szóval valahogy így történt a bevetésem azon az áprilisi napon.

Yosser főhadnagy