hétfő, 28 január 2013 21:35

Bevetési parancs érkezett

Írta: VO101_Popeye
Jelentés a 1944. április 14. 15:00-i bevetésről:

Bevetési parancs érkezett, mely szerint nem Focke-Wulf vadászbombázókat kell elkísérni a célpontjukig. A cél a szovjet előrenyomulás szempontjából fontos híd lerombolása. A bevetésen Hwick főtörzsőrmesterrel vettem részt. Felszállás után folyamatos emelkedéssel a vadászbombázók előtt haladva értünk a célkörzetbe. Ellenséges gépeknek nyomát sem láttuk, körülöttünk a német vadászok, alattunk pedig a vadászbombázók.

Egyszer magányos gép jelent meg szemből valamivel alacsonyabban. Utasítottam a főtörzsőrmestert, hogy tartsa a magasságát, én ellenőrzöm az idegent. Egy Jak volt az, nem vett észre, mögé fordultam, ekkor azonban kiszúrhatott mert előbb manőverezni kezdett, majd emelkedőspirálba vezette gépét. Követtem folyamatosan, egyre közelebb kerültem hozzá.

Közben a főtörzsőrmester jelentette, hogy szintén ellenséges gépet lát, így utasítottam a támadásra. A Jak kitartóan spirálozott felfelé, már 6500 méteren jártunk mikor a főtörzs jelentette a cél lelövését. 7000 méteren a Jak vízszintes repülésbe ment át, ekkor értem utol, és pár 30mm-es találattól zuhant is lefelé. A főtörzzsel összerádióztuk magunkat, de még mielőtt megtaláltam volna újabb ellenséges gépet jelentett. Utasítottam, hogy várjon a támadással míg oda nem érek. Mikor megláttam az általa jelzett helyen észrevettem a célt amit üldözött, épp felhúzott és pár 13 mm-es lövedékem a gépén csattant.

Ekkor kiszúrtam 2 másikat, kiderült mind a 3 La-5ös! Engem nem vettek észre, mind a hárman a főtörzs gépe után eredtek, épp hogy csak lépést tudtam tartani az utolsóval. A La-5ös, amin találatot értem el hamar kivált az üldözésből, úgy tűnt megsérülhetett a pilóta vagy a kabin. Én a főtörzset üldöző két gépre koncentráltam, de azok igen lassan távolodtak tőlem...és közelítettek a kísérőm gépéhez!

Ez egyik már mögé is ért és tüzet nyitott. Ekkor HWick főtörzs vad manőverekbe kezdett, a La-5ösök pedig lelassítottak, hogy mögötte maradjanak. Vesztükre. Az első rácsapásom még sikertelen volt az elsőre, de másodszorra 3 30mm-es találta telibe, azonnal lezuhant. A másik azonban erről nem tudván HWick főtörzset üldözte tovább. Ekkor csattantak a gépén a gépfegyver lövedékeim. Erre feleszmélt, de a pillanatnyi kihagyása elég volt és újabb sorozatot eresztettem bele.

Ekkor azonban gépe megtorpant, én belenyomtam a botba, hogy elkerüljem az ütközést. Csattanás! A gépem repülhető, nagy baj nem lehet! A főtörzs jelentette, hogy hiányzik az egész függőleges vezérsíkom, ugyanakkor az orosz gépe irányíthatatlanná vált, a pilóta kiugrott. Megúsztuk! Irány haza leszállni. HWick főtörzs az ugrást javasolta gépem láttán, de én a leszállás mellett döntöttem. A gép szerencsére kis sebességen is irányítható maradt, így leszálltam egy kitérő reptéren, a főtörzs pedig otthon jelentette, hogy amint megcsinálják a gépemet én is hazatérek.

VO101_Popeye őrgy.
osztálypk.