vasárnap, 27 február 2011 09:00

Harcok napról napra - 1944 október - 1945 május Kiemelt

Írta:
Harcok napról - napra: 1944. október - 1945. május
Bevetések a vörös légierő ellen az "Amerikai Szezon" végétől a háború befejezéséig.

(az oldalon lévő fotók pontos készítési ideje legtöbb esetben nem ismert)

Előzmények
1944. augusztus végére a szovjet 2. Ukrán Front és az átállt román hadsereg (augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára) elérte Magyarország 1944-es határait. A német és a magyar hadsereg megkezdte a visszavonulást a Kárpátokon keresztül és megpróbálták minél tovább feltartóztatni az ellenséges egységeket a hágókban. A bekerítés veszélye miatt ezt a tervet rövid idő elteltével fel kellett adni és visszavonni az egységeket a Tiszántúlra. A szovjet és román csapatokat az 5. és 17 Légi hadsereg támogatta. Velük szemben a német 4. Légiflotta és a Magyar Királyi Honvéd Légierő állt.

1944. október

Bevetések

Október folyamán a magyar vadászrepülőket kizárólag az Alföldön támadó szovjet földi és légierő ellen vetették be. Pótolták a nyár folyamán elvesztett pilótákat és gépeket. Több gyakorlórepülésre is sor került. Ugyanebben a hónapban a 102. vadászosztály két százada (102/1. és 102/2.) is magyar földre települt és folytatta harcát a szovjet légierő ellen.

Október 9.

A 101/I. és II. osztály gépei alacsonytámadást hajtottak végre. Cél a csongrádi átkelés zavarása. Több földi célpontot megsemmisítettek, veszteséget nem szenvedtek. (1)

Október 10.

Feladat ugyanaz mint előző nap, kiegészítve szabadvadászattal Szeged térségében.
Veszteségek:
  • Huszár András zls. (101/3.) légvédelmi találatot kapott és Kisteleknél kényszerleszállást hajtott végre. (2)

Október 12.

160 db P-51 Mustang Budapest-Győr-Bécs térségében vasúti, közúti közlekedési és egyéb alkalmi célokat támadott. A 101. vadászezred I. osztálya Szeged térségében szovjet csapatokat alacsonytámadott. A támadás után Veszprém légterében, leszállás közben Mustangok jelentek meg és azoknak a vadászoknak, akik még nem szálltak le, fel kellett venniük velük a harcot. Az egyenlőtlen légi harcban a Pumák ismét súlyos veszteségeket szenvedtek.

Eredmények:
  • 101/2. Málik József hdgy. - P-51 (Aszófő)
  • 101/2. Lőrincz Mátyás őrm. - P-51 (Balatonnál - Nádasladány)

Veszteségek:
  • A légi harcban a Mustangok lelőtték Balogh Károly fhdgy.-ot (101/2.) és Bélaváry Pál hdgy.-ot (101/3.), mindketten hősi repülőhalált haltak.
  • Nánási Kálmán hdgy. (101/3.) és Cserny Miklós hdgy. (101/1.) égő géppel kényszerleszállt, mindketten sérülés nélkül szálltak ki ronccsá vált gépükből.
  • Dóra Ambrus őrm. (101/2.) is kényszerleszállt, gépét még ekkor is lőtték a Mustangok, súlyos sérüléseket szenvedett. Erdész Károly őrv. (101/3.) kiugrott sérült gépéből, nem sebesült meg.
  • Málik József hdgy. (101/2.) gépének motorja üzemanyaghiány miatt leállt és ő ejtőernyővel kiugrott.
  • Huszár András zls. (101/3.) az ezred egyik Fi 156-os futárgépével repült. Őt is lelőtte egy Mustang, a zls. kényszerleszállt, de nem sérült meg. (3)

Október 15.

Sikertelen kiugrási kísérlet a háborúból. Német segítséggel a nyilasok Szálasi vezetésével átvették a hatalmat.

Október 17.

Több száz bombázó támadott magyarországi közlekedési csomópontokat. A Pumák 14 gépe kapott bevetési parancsot, a felszállás erős oldalhátszélben történt, ezért 3 gép felszállás közben összetört. A megmaradt 11 gép 55 percig Veszprém felett körözött, majd leszállt. Ellenséges gépeket nem láttak. (4)

Október 20.

Szabadvadászat.

Eredmények:
  • 102/1. Máthé László fhdgy. - La-5 (Mezőtúr)

Október 28.

Szabadvadászat.

Eredmények:
  • 102/1. Szeverényi Kálmán hdgy. - Boston (Tiszavasvári)

1944. november

November 1.

Több mint 300 négymotoros bombázó Bécs környéki célpontokat támadott. A 101. ezred vadászai a visszatérő gépeket támadták. Az eredmény 1 légi győzelem mellett egy elvesztett pilóta(5). A 102. osztály gépei Cegléd térségében szovjet Boston bombázó és az őket kísérő vadászgépekkel csaptak össze. (6)

Eredmények:
  • 101/2. Krascsenics Lajos szkv. - B-24 Liberator (horvát területen)
  • 102/1. Kálmán István zls. - Boston (Cegléd)
  • 102/2. Málnássy Ferenc hdgy. - Boston (Újkécske)
  • 102/2. Pottyondy László szds. - La-5 (Szolnok)

Veszteségek:
  • Horváth Ernő szkv. (101/2.) P-38-asokkal vívott légi harcban hősi repülőhalált halt. (5)

November 2.

A bevetés térsége nem változott - Cegléd. Légiharcot a 101-esek vívtak, a 102-esek folyamatosan alacsonytámadó bevetéseket repültek (7). A Puma ezred ezen a napon aratta első légi győzelmeit szovjet gépekkel szemben.

Eredmények:
  • 101/4. Bánlaky György szds. - Il-2 (Cegléd)
  • 101/4. Molnár Lajos őrm. - La-5 (8)

Veszteségek:
  • A légiharcban Frankó László hdgy. (101/4.) eltűnt. A mai napig nem derült ki, mi történt vele.
  • Cserny Miklós hdgy. (101/1.) gépének hajtóműve légvédelmi találat miatt Várpalota közelében kigyulladt, de sikerült hasra szállnia. Kisebb égési sérülésekkel az arcán megúszta a kényszerleszállást. (8)

November 3.

A 101/3. Budapest légterét biztosította(9), a 101/4. Tiszasüly térségében vívott légi harcot. (10)

Eredmények:
  • 101/4. Füleky Béla fhdgy. - Il-2 (Tiszasüly)
  • 101/4. Sziráky Mihály zls. - Il-2 (10)

November 4.

A 101/3. század egyik raja időjárás felderítésen és szabadvadászaton volt Budapest-Szolnok légterében Bejczy József szds. vezetésével. Szovjet páncélosokat vettek észre amint a szántóföldeken próbálták álcázni magukat. A százados feléjük fordult és ekkor elkezdett lőni a szovjet légvédelem. A magyar vezérgép találatot kapott és Abonytól délre lapos szögben a földbe csapódott. Bejczy szds. nem tudta elhagyni gépét, hősi repülőhalált halt. Helyi lakosok temették el gépének roncsai mellett. Holttestét 1990 után többször próbálták megtalálni, de csak 2005. október 28-án sikerült. Azonosítás után 2006. március 2-án temették el Körmenden. (11) cikk a www.mult-kor.hu-n

A 101/3. század új parancsnoka Debrődy György hdgy. lett.

November 5.

Amerika gépek elleni bevetés. Lásd itt: Az Amerikai Szezon - 5. oldal

November 6.

Amerika gépek elleni bevetés. Lásd itt: Az Amerikai Szezon - 5. oldal

November 7.

Amerika gépek elleni bevetés. Lásd itt: Az Amerikai Szezon - 5. oldal

Ismerkedési est a német JG 52 pilótáival. A Pumák megismerkedtek Erich Hartmannal, valamint még legalább 20 további ásszal. (12)

A háború további időszakában a Pumák nem repültek szervezett bevetést az amerikaiak ellen. Amerikai gépekkel ezután is voltak légi harcok, de november 8. után az ezredet kizárólag szovjet gépek ellen vetették be. Ebben az időben a 2. Ukrán Front csapatai már a Budapest közelében álltak, a 3. Ukrán Front csapatai pedig megkezdték az átkelést a Dunán Mohácsnál. A Pumák veszteségeit pótolták, gépeiket elkezdték felszerelni Víz-Metanol teljesítményfokozó rendszerrel és MK108-as 30 mm űrméretű gépágyúval.

November 8.

Irányi Pál főhadnagyot osztályparancsnok helyettessé léptették elő, helyét a 101/1. század élén Murányi Jenő fhdgy. vette át. (12)

November 9.

Tóth Lajos hdgy. lett a 101/2. század megbízott parancsnoka, mert Papp Tibor fhdgy.-ot áthelyezték a 101/6. század parancsnokának. (13)

November 11.

A 102/1. század Kecskemét felett repült bevetést. Két Il-2-t lelőttek. A 101/4. század felderítő bevetést repült.

Debrődy György hadnagyot főhadnaggyá léptették elő. (14)

Eredmények:
  • 102/1. Szeverényi Kálmán hdgy. - Il-2 (Kecskemét)
  • 102/1. Szűts Csaba hdgy. - Il-2 (14)

November 13.

A 101. és 102. osztályok gépei az Alföld felett repültek bevetést. (15)

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Jak-9 (Jászkisér)
  • 101/2. Fábián István őrm. - Jak-9 (Tápiószele)
  • 101/2. Krascsenics Lajos szkv. - Jak-9 (Tápiószele)
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - Jak-9 (Tápiószele)
  • 101/2. ? - Jak-9(16)
  • 102/1. Szeverényi Kálmán hdgy. - Il-2 (Kecskemét)
  • 102/1. Málnássy Ferenc hdgy. - Il-2 (Jászapáti)

Veszteségek:
  • Tass Károly szkv. (101/3.) elszakadt kötelékétől és eltévedt. A boszniai Derventánál P-51 Mustangok támadták meg és ki kellett ugrania sérült gépéből. Szabadcsapatok fogságába került, ahonnan német katonák szabadították ki(85). 10 nap múlva érkezett vissza századához. Ezután lett "Derventai Oroszlán"a beceneve. (17)

November 14.

Légiharc Kecskemét légterében.

Eredmények:
  • 102/1. Galánfy Lajos hdgy. - Il-2 (Kecskemét) (18)

November 15.

Hivatalosan is megalakult a 102. vadászosztály-parancsnokság. Az osztályparancsnok Kovács József őrgy. lett. A 102/1. parancsnoka először Nemes Endre szds. lett, de őt rövidesen más beosztásba helyezték és Máthé László fhdgy.-ot nevezték ki a helyére. A 102/2. századot Pottyondy László szds. parancsnokolta. (19)

November 16.

A 101/1. és a 101/3. századból két kisebb kötelék volt szabadvadászaton Budapest és Jászberény légterében. A 101/2. század egészen délen repült bevetést. (20)

Eredmények:
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - Il-2 (Apatin)
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Il-2 (Apatin)
  • 101/3. Debrődy György fhdgy. - La-5 (Jászberény)
  • 101/3. Debrődy György fhdgy. - Jak-9 (Nagykáta)
  • 101/3. Pintér Gyula hdgy. - La-5 (Jászberény)
  • 101/3. Boldizsár László tiz. - La-5 (Jászfelsőszentgyörgy)

Nem igazolt:
  • 101/3. Tobak Tibor hdgy. - La-5 (101/3.) (21)

Veszteségek:
  • Debrődy György fhdgy. (101/3.) két gépet lőtt le ezen a napon, de a második sokba került neki. Szembetámadták egymást a Jakkal, mindketten lőttek, az orosz a gép hasába kapta a Messerschmitt 30 mm-es sorozatát és felrobbant, viszont Debrődy fhdgy. súlyosan megsebesült a hasán és a hátán is a Jak lövedékeitől. Egy 20 mm-es lövedék keresztülment rajta egy 12,7 mm-es pedig megállt a gerincoszlopa mellett. Még mielőtt elájult volna sikerült kényszerleszállnia Hatvan mellett. Sokáig tartott, míg valamennyire felépült. 1945 tavaszán került vissza a Pumákhoz, de bevetést nem repülhetett. A háborút 204 bevetéssel és 26 légi győzelemmel fejezte be. Megkapta többek között a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet is. (22)
  • Vitályos Gábor szkv. (101/1.) Székesfehérvár-Sóstói reptéren kényszerleszállt, gépe átvágódott, kigyulladt és Vitályos bennéget. (23)

A 101/3. század ismét új parancsnokot kapott a 101/1. századtól visszarendelt Halasi Sándor fhdgy. személyében.

November 17.

A 102. vadászosztály a JG 52-vel közösen repült bevetést. Ezen a bevetésen Pottyondy szds.-nak híres kísérője volt Erich Hartmann személyében. Mindketten lelőttek egy-egy Boston bombázót. A 101/2. századtól Buday Lajos szkv. kivételesen a 102-esekkel repült(24).

Eredmények:
  • 102/1. Flóznik Ervin fhdgy. - Il-2 (Gyöngyös)
  • 102/1. Flóznik Ervin fhdgy. - Il-2 (Gyöngyös)
  • 102/2. Pottyondy László szds. - Boston (Ócsa)
  • 101/2. Buday Lajos szkv. - Boston (Solt)

November 18.

A 101/3. Kecskemét térségében repült bevetést különösebb eredmény nélkül. (25)

November 19.

A 101/3. előbb Me 210-eket kísért, majd szabadvadásztra kapott parancsot. Pintér Gyula hdgy. (101/3.) aki egy berepülés alatt álló géppel indult el, mert az övét meg nem töltötték fel az előző bevetés után, start után súlyos balesetet szenvedett. Valamelyik dugattyú "kikönyökölt" a motorból. Leállt a sróf (légcsavar), ömleni kezdett az olaj. A szélvédőre került olaj miatt vakon kényszerleszállt, szárnyvéggel kapta el a földet. Több száz métert cigánykerekezett-csúszott a gép. A hadnagyot 600 méterre találták meg a gép első földet érési pontjától. Az ülés vele együtt kiszakadt a gépből. Súlyos fejsérülést és sok zúzódást szenvedett. Hosszas kórházi kezelés után 1945. januárjában újra bevetést repülhetett. (26)

1944. december

December 4.

A 101/I. vadászosztály századai alacsonytámadó bevetést repültek Siófok és Kaposvár között. (27)

Veszteségek:
  • Kovács II. Sándor hdgy. (101/2.) légvédelmi találat következtében lezuhant és hősi repülőhalált halt. Sírját 1995 márciusában találták meg Nagyszokoly református temetőjében. Kovács hdgy. a községben lévő szovjet gyalogságot támadta amikor fának ütközött és lezuhant (ebben valószínűleg szerepe volt a korábban kapott légvédelmi találatnak is). A becsapódáskor a pilóta a szétszakadó gépben lelte halálát. A szovjet katonák a halottat levetkőztették és elvették minden iratát, ezért mint ismeretlen magyar katona lett eltemetve. Fejfája a légcsavarlapát egy része lett. (28)

December 5.

A magyar vadászegységek német zuhanóbombázókat kísértek. A 102/2. az SG 2. gépeit védte Hatvan mellett. (29)

Eredmények:
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - Jak-9 (Dabas)
  • 102/1. Kálmán István zls. - Jak-9 (Hatvan)
  • 102/2. Málnássy Ferenc hdgy. - Il-2 (Hatvan)
  • 102/2. Málnássy Ferenc hdgy. - La-5 (Hatvan)
  • 102/2. Nemere Miklós hdgy. - Jak-9 (Hatvan) (30)

December 8.

Szabadvadászat a 101/I. osztály gépei kerültek bevetésre. A 101/3. német páncélos gyülekezést biztosított, majd magyar Me 210-eket kísért. A bevetési légtér a Velence-tó térségében volt. (31)

Eredmények:
  • 101/1. Buzogány Lajos zls. - Jak-9 (31)
  • 101/1. Michna György hdgy. - Jak-9 (Kápolnásnyék)
  • 101/1. Michna György hdgy. - La-5 (Székesfehérvár)
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Jak-9 (Érd, Martonvásár)

December 9.

Szabadvadászatok és légtérbiztosítási feladatok váltogatták egymást. (32)

Eredmények:
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - Jak-9 (Simontornya)
  • 101/4. Szecsey Gábor hdgy. - Il-2 (32)

December 11.

A 101/I. mindhárom százada és a 101/4. a II. osztályból, egész nap bevetéseket repült, légiharcra nem került sor. (33)

Veszteségek:
  • Varga László szkv. (102/1.) Vác légterében eltűnt. Maradványait 2003-ban találták meg és 2009-ben sikerült azonosítani. (34)

December 14.

A 102/1. század szovjet vadászokkal és csatarepülőkkel vívott légi harcot a Veszprém - Balatonkenese - Balatonfőkajár - Balatonaliga négyzetben. A második bevetés Hatvan térségében volt, alacsonytámadás utánpótlásvonalak ellen. (35)

Eredmények:
  • 102/1. Kálmán István zls. - Il-2 (Balatonkenese)
  • 102/1. Kálmán István zls. - Il-2 (Balatonkenese)
  • 102/1. Horváth György hdgy. - La-5 (35)
  • 102/2. Málnássy Ferenc hdgy. - Il-2 (Hatvan)
  • 102/2. Málnássy Ferenc hdgy. - Il-2 (Hatvan)

December 17.

A 101/4. század géppárja egy magányos, sérült B-24 elfogásásra szállt fel. A bombázót több rácsapás után sikerült lelőni. (36)

Eredmények:
  • 101/4. Füleky Béla fhdgy. és Nemeslaki Zoltán őrm. - B-24 (Dunaföldvár, DNY)

December 20.

A 101. ezred és 102. osztály századai is repültek bevetéseket főként Budapesttől dél-délkeletre. (37)

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Il-2 (Meggyespuszta)
  • 101/4. Lója Géza fhdgy. - La-5 (Ercsi) (37)

December 21.

Az ezred több százada egész nap bevetéseket repült. A 101/2. század a Velencei-tó körzetében szabadvadászatot hajtott végre. (38)

Eredmények:
  • 101/2. Fábián István őrm. - La-5 (Seregélyes)
  • 101/2. Krascsenics Lajos szkv. - La-5 (Székesfehérvár)
  • 102/1. Máthé László fhdgy. - Jak-9 (Székesfehérvár)

Veszteségek:
  • Füleky Béla fhdgy. (101/4.) a légiharcban könnyebben megsebesült. (39)

December 22.

A magyar és szovjet egységek több légiharcot vívtak Veszprém és Budapest között. (40)

Eredmények:
  • 101/3. Tobak Tibor hdgy. - Jak-9 (Iszkaszentgyörgy)
  • 101/3. Tobak Tibor hdgy. - Il-2 (Csór)
  • 102/1. Flóznik Ervin fhdgy. - Jak-9 (Sárszentmihály)
  • 102/2. Pottyondy László szds. - Il-2 (Csány)

Veszteségek:
  • Tobak Tibor hdgy. (101/3.) gépét súlyosan megrongálta egy Jak, miközben egy Il-2-t támadott. Súlyos sérüléseket szenvedett a kezén és a lábán. Hosszas kórházi kezelés után csak 1945 márciusában repülhetett újra harci bevetést. (40)

December 24.

A 101/4. és 101/5. század Esztergom térségében repült szabadvadászatot. Légiharcban lelőttek egy La-5-t. A 101/3. Ju 87 Stukákat biztosított Székesfehérvár térségében(41).

Eredmények:
  • 101/5. Nánási Kálmán hdgy. - La-5 (Esztergom)

December 25.

A magyar vadászok a Vértes és a Dunakanyar között bombázókat kísértek(42).

Eredmények:
  • 102/2. Szenteleky Géza hdgy. - Il-2 (42)
  • 101/3. Halasi Sándor fhdgy. - IAR-80 (43) (Román források ezt a lelövést nem erősítik meg)

December 26-31.

26-án a szovjet csapatok körülzárták Budapestet. Ellátásuk csak légi úton volt lehetséges. A köd miatt bevetést nem repültek a századok. December 30-án a tervezett 101/III. osztály 101/9. századának legénysége gépeivel Kenyeribe érkezett. Egyúttal a 102. vadászrepülő osztály két százada is a 101. vadászrepülő ezred kötelékébe lépett. (Átszámozva csak később lettek). (44)

1945. január

Január 1.

A 101/I. osztály gépei a német SG 2. gépeit oltalmazták Ősinél. A 101/3. század időjárás-felderítő bevetést repült. Megindult a körülzárt Budapest első felmentési kísérlete a Konrad 1 hadművelet(45).

Veszteségek:
  • Nemeslaky Zoltán őrm. (101/4.) gépét Cecénél eltalálta a szovjet légvédelem. Ellenséges terület felett kellett kiugrania égő gépéből és hadifogságba esett(45).
  • Buzogány Lajos zls. (101/1.) felszállás után nem tudta behúzni gépének egyik futóját. A bevetést nem szakította meg hanem a rajával maradt. Gépe találatot kapott és messze a frontvonaltól, ellenséges területen, Vásárosdombó mellett próbált meg kényszerleszállni. A kiengedett futó miatt a gép átvágódott és a zls. eszméletét vesztette. Gépét szinte azonnal szovjet katonák vették körbe, akik kihúzták gépéből, majd a még mindig eszméletlen pilótát levetkőztették és agyonlőtték. Január 2-án temették el a faluban mint ismeretlen pilótát, mert a szovjetek minden iratát elvették. Sírját csak az 1980-as évek végén sikerült azonosítani(46).

Január 2.

Budapest légtere és a Dunakanyar volt a cél. Feladat felderítés és szabadvadászat. Tábori Sándor tiz. egy új gép fegyvereinek a kipróbálására szállt fel. Engedélyt kapott, hogy ellenséges terület felett hajtsa végre a feladatot. Több alacsonytámadás és légiharc után egy - légvédelmi találattól származó - nagy lyukkal a bal szárnyban tért vissza a reptérre(47).

Eredmények:
  • 101/5. Murányi Tibor hdgy. - Jak-9 (47)

Nem igazolt:
  • 101/1. Tábori Sándor tiz. - Po-2 (Székesfehérvár) (48)

Január 3.

Légi harcok folytak Budapesttől keletre és délre, valamint a Vértes felett. A 101. ezred mindhárom osztálya ért el légi győzelmeket(49).

Eredmények:
  • 101/1. Szikora Pál szkv. - Jak-9 (Fót)
  • 101/1. Szikora Pál szkv. - Jak-9 (Ráckeresztúr)
  • 101/1. Buday Lajos őrm. - La-5 (Pázmánd)
  • 101/2. Málik József hdgy. - Jak-9 (Gödöllő)
  • 101/4. Lója Géza fhdgy. - Jak-9 (49)
  • 101/5. Báthy János hdgy. - Jak-9 (Velncei-tó) (49)
  • 101/5. Nánási Kálmán hdgy. - Jak-9 (Velence)
  • 102/2. Pottyondy László szds. - Jak-9 (Csabdi)

Nem igazolt:
  • 101/1. Cserny Miklós hdgy. - Jak-9 (tanú nélküli) (49)
  • 101/5. Balogh Pál hdgy. - La-5 (tanú nélküli) (49)
  • 101/5. Nagy III. József szkv. - Jak-9 (tanú nélküli) (49)

Veszteségek:
  • Az ezred veszteségeinek egy részét a viharos szél okozta. Legalább 6 gép megsérült felszállás közben. Boldizsár szkv. találat miatt kényszerleszállt.
  • Fuszek Rezső hdgy. (101/9.) Kenyeriből Veszprémbe repült át és leszállás közben az iránymérőház kéményének ütközött. Gépének jobb szárnya leszakadt és a gép átvágódott. Fuszek hdgy. kórházba szállítás után meghalt.
  • Szecsey Gábor hdgy. (101/4.) gépe hűtőtalálatot kapott és a várpalotai reptér mellett kényszerleszállt. A hadnagy hadifogságba esett. (49)

Január 4.

Szabadvadászatokkal folytatódtak a bevetések, majd német bombázok kísérete volt a feladat, Székesfehérvár térségébe. A légiharcok ismét Bicske környékén zajlottak. (50)

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgy Dezső zls. - La-5 (Bicske)
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - La-5 (Bicske)

Nem igazolt:
  • 101/4. Szabó József fhdgy. - La-5 (tanú nélküli) (50)

Január 5.

A 101/I. osztályt nem vetették be, csak a 101/II. osztály egy raja vívott légiharcot a Vértes felett.

Eredmények:
  • 101/4. Füleky Béla fhdgy. - La-5 (Bicske)
  • 101/4. Lója Géza fhdgy. - Jak-9 (51)
  • 101/4. Szabó József fhdgy. - Jak-9 (51)

Január 6.

A Pumákat taktikailag a JG 76 alá rendelték. A 102. osztály és a térségben állomásozó német vadászok is a fent említett parancsnokság alá kerültek. Ezen a napon főként a németek repültek bevetéseket, de repült bevetéseket a 101/III. néhány géppárja is. (52)

Eredmények:
  • 102/1. Flóznik Ervin fhdgy. - Il-2 (Székesfehérvár)
  • 102/1. Horváth György hdgy. - La-5 (Székesfehérvár) (52)

Január 8.

Az előző napon indított második felmentési kísérlet a Konrad 2 hadművelet támogatása volt a feladat. (53)

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - La-5 (Szabadbattyán)
  • 101/3. Dániel László hdgy. - La-5 (Székesfehérvár)

Január 11.

A 101/I. osztály raja Zámoly felett vívott légiharcot. (53)

Eredmények:
  • 101/3. Huszár András zls. - Jak-9 (53)

Veszteségek:
  • Erdész Károly szkv. (101/3.) Zámoly térségében, ellenséges területen kényszerleszállt és hadifogságba esett. (53)

Január 13.

Varjas Tibor tiz. (101/2.) súlyosan megsérült egy balesetben. Felderítő bevetésre kellett felszállnia, de az ő gépe nem volt bevetésre alkalmas, ezért Szentgyörgyi zls. átadta az övét. A nagy kapkodásban azonban elfeledkeztek arról, hogy Szentgyörgyi magasabb Varjasnál. Ezt Varjas, csak kigurulás közben vette észre, amikor az oldalkormánypedálokat csak a csizmája orrával érte el. Úgy gondolta, hogy még így is meg tudja tartani a gépet. Gázt adott, de a gyorsuló gép elkezdett kitörni a felszállópálya mellett lévő épületek felé. Utolsó erőfeszítésével elemelte a gépet, ami lassú orsóba kezdett és ledöntötte a legénységi öltöző falát. A gép ezután a közel erdőbe csapódott, ahol két fa leszakította a gép szárnyait majd egy harmadik megállította a torpedóként továbbcsúszó törzset. Varjast súlyos sérülésekkel kórházba szállították. (53)

Január 14.

Szabadvadászat Zsámbék és Budapest déli légterében. (54)

Eredmények:
  • 102/1. Kovács János hdgy. - La-7 (Budapest) (54)
  • 102/2. Pottyondy László szds. - Boston III (Pilisvörösvár)
  • 102/2. Málnássy Ferenc hdgy. - Boston III (Csepel)
  • 102/2. Málnássy Ferenc hdgy. - La-5 (Baracska)
  • 102/2. Málnássy Ferenc hdgy. - La-5 (Baracska)
  • 102/2. Sűrű Béla zls. - La-5 (Ercsi)

Veszteségek:
  • Flóznik Ervin fhdgy. (102/1.) hősi repülőhalált halt, amikor bevetésről visszatérőben, rendkívül rossz időjárási körülmények között, a Papod-hegy északi oldalának ütközött. (55)

Január 15.

Elkezdődött a 101/III. osztály szervezése, alapját a 102. osztály 1. és 2. százada adta valamint egy Németországból hazarendelt egység, amely korábban gyári új gépeket repült a frontalakulatokhoz. Az osztályparncsnok Kovács József őrgy. lett. A 101/7. (ex 102/1.) század parancsnoka Máthé László fhdgy., a 101/8. (ex 102/2.) századé, Pottyondy László szds., a 101/9. (ex gépszállító) századé, Békássy István szds. lett. (54)

Január 16.

Szabadvadászat és bombázókísérés (Me 210-esek Dunaföldvárnál), légi harc a Velencei-tó térségében.

Eredmények:
  • 101/1. Buday Lajos szkv. - Jak-9 (Seregélyes)
  • 101/2. Bartos Géza zls. - La-5 (Sárosd) (54)
  • 101/2. Fábián István őrm. - Pe-2 (Pincehely)
  • 101/2. Fábián István őrm. - Jak-9 (Sárszentmihály)
  • 101/2. Kracsenics Lajos szkv. - La-5 (Sárosd)
  • 101/3. Szőcs (Szőts?) Lajos hdgy. - Jak-9 (54)

Január 18.

A Konrad 3 hadművelet kezdete. A 101. vadászezred gépei a harcok főiránya felett, bombázó és vadász kötelékekkel csaptak össze. (54)

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - La-5 (Aba)
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Il-2 (Polgárdi)
  • 101/2. Krascsenics Lajos szkv. - Il-2 (Sárosd)
  • 101/2. Bartos Géza zls. - Il-2 (56)
  • 101/4. Lója Géza fhdgy. - Boston (Sárkeresztúr) (56)

Január 19.

A német támadás körzetétől délre (Tolna térségében) folytatódtak a harcok. (56)

Eredmények:
  • 101/1. Michna György hdgy. - Jak-9 (Tolna)
  • 101/1. Cserny Miklós hdgy. - Jak-9 (56)
  • 101/1. Buday Lajos őrm. - Jak-9 (Tolna)

Január 20.

A harcok a Duna vonalánál folytak.

Eredmények:
  • 101/4. Füleky Béla fhdgy. - Il-2 (Velencei-tó)
  • 101/4. Molnár Lajos őrm. - Il-2 (Dömsöd) (56)
  • 101/4. Lehoczky László szkv. - Il-2 (Adony) (56)
  • 101/5. Fülöp Pál szkv. (86) - La-5 (Seregélyes)

Veszteségek:
  • Eltűnt Karcsay János hdgy. (101/2). (56) (Más adatok szerint január 28-án tűnt el).

Január 21.

Légi harcok folytak Budapest felett és Budapesttől dél, dél-nyugatra. (56)

Eredmények:
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - Jak-9 (Pusztaszabolcs)
  • 101/2. Forró Pál hdgy. - Il-2 (Pusztaszabolcs)

Nem igazolt:
  • 101/1. Nagy József szkv. - Jak-9

Január 22.

A német csapatok elfoglalták Székesfehérvárt. Délelőtt a 101/I. osztály eredménytelen légi harcot vívott Jak-9-ekkel Budapest légterében. A 10.00 után bevetésre kerülő 101/II. sikeresebb volt, több Il-2 és La-5 lelövést jelentettek Budapesttől délre. A 101/III. is bevetésre került, ez az egység is több légi győzelmet aratott. (56)

Eredmények:
  • 101/1. Nagy József szkv. - La-5 (Sóstó)
  • 101/5. Nánási Kálmán hdgy. - Il-2 (Szigetszentmiklós)
  • 101/5. Kérges László szkv. Il-2 (Szigetszentmiklós) (56)
  • 101/7. Máthé László fhdgy. - Jak-9 (Bugyi)
  • 101/7. Szűts Csaba hdgy. - Po-2 (Bugyi) (57)
  • 101/7. Kálmán István zls. - Il-2 (Bugyi)
  • 101/7. Kálmán István zls. - Il-2 (Bugyi)
  • 101/7. Kálmán István zls. - Po-2 (Bugyi)
  • 101/8. Pottyondy László szds. - La-5 (Ercsi)

Nem igazolt:
  • 101/5. Fülöp Pál szkv. - Il-2
  • 101/5. Fülöp Pál szkv. - La-5
  • 101/5. Nánási Kálmán hdgy. - Il-2
  • 101/5. Nánási Kálmán hdgy. - Jak-9

Január 23.

A 101. ezred első két osztálya repült bevetéseket Budapest légterében. Több légi győzelmet arattak a szovjet vadászokkal vívott harcokban. A délutáni Székesfehérvár feletti bevetés már nem volt ilyen sikeres, egy gépet vesztettek pilótával együtt. (57) Ettől a naptól fogva vette át a 101/1. század felett a parancsnokságot Málik József hdgy. Murányi Jenő fhdgy.-tól. (66)

Eredmények:
  • 101/1. Málik József hdgy. - La-5 (Üllő)
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - La-5 (Lovasberény)
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - La-5 (Ercsi)
  • 101/4. Füleky Béla fhdgy. - Jak-9 (Budapest)
  • 101/4. Murányi Tibor hdgy. - Jak-9 (Budapest) (57)

Veszteségek:
  • Domján Pál őrm. (101/3.) gépe Ősitől délre lezuhant és a pilóta hősi repülőhalált halt. (57)

Január 27.

Az előző 3 napban az időjárás nem volt alkalmas a repülésre. Ezen a napon azonban a 101-esek bevetési parancsot kaptak, de a tomboló szélvihar és jegesedés miatt nem tudták végrehajtani a feladatukat. (57)

Január 28.

A 101/I. és II. osztály gépei Budapest térségében repültek bevetéseket. (57)

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Jak-9 (Kiskunlacháza)

Január 30.

29-én újra repülésre alkalmatlan volt az idő, de 30-ára kiderült az ég és sikerült pár bevetést repülni. (57)

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Jak-9 (Buda)
  • 101/3. Pozsonyi Nándor őrm. - La-5 (Sárosd) (57)

Az osztályok összefoglaló jelentést adtak ki januári tevékenységükről:
A101/I. 83 bevetés repült, aratott 28 légigyőzelmet és vesztett 3 pilótát. A 101/II. 53 bevetést repült, aratott 25 légigyőzelmet és vesztett 2 pilótát. A 101/III. aratott 15 légigyőzelmet és vesztett 1 pilótát. Mindezt összesen 7 repülésre teljesen alkalmas és 13 korlátozottan alkalmas nap alatt. (57)

1945. február

Február 1.

Felderítőbevetések Budapest felett. (58)

Eredmények:
Nem igazolt:
  • 101/5. Nánási Kálmán hdgy. - La-5

Február 2.

Légi harc Ráckeresztúr felett.

Eredmények:
  • Málik József hdgy. - Pe-2 (Ráckeresztúr)

Február 4.
A 101/3., 101/4. és 101/5. század szabadvadászaton volt Budapest-Székesfehérvár felett. A légi harc a Velencei-tó felett folyt. (58)

Eredmények:
  • 101/4. Molnár Lajos őrm. - Boston (Székesfehérvár) (59)
  • 101/5. Kérges László szkv. - Boston (Kunszentmikós) (59)
  • 101/5. Nánási Kálmán hdgy. - La-5 (Ladánybene)

Nem igazolt:
  • 101/5. Nánási Kálmán hdgy. - La-5

Veszteségek:
  • Molnár Lajos őrm. gépe találatot kapott és lezuhant. A pilóta hősi repülőhalált halt. (59)

Kiadták az ezred teljes hívójel listáját.
  • 101. vadászezred parancsnokság - Puma
  • 101/I. osztály parancsnokság - Miklós
  • 101/1. század - Zongora
  • 101/2. század - Retek
  • 101/3. század - Drótkefe
  • 101/II. osztály parancsnokság - István
  • 101/4. század - Vihar
  • 101/5. század - Mókus
  • 101/6. század - Kölyök
  • 101/III. osztály parancsnokság - József
  • 101/7. század - Káró Ász
  • 101/8. század - Ricsi
  • 101/9. század - Béka

Február 10.

Riadóstart egy magányos orosz felderítőgépre, de végül nem került sor harcérinkezésre. (59)

Február 12.

A 101/3. század szabadvadászaton volt Budapest felett. Még felszálláskor Orosz hdgy. gépe nekiütközött egy villanyvezetéknek és meg kellett szakítania a bevetést. Budapest felett a második raj vezére Dániel hdgy. rosszul lett és Győrben szálltak le. Frankó hdgy.-nak azonban a reptér előtt kifogyott az üzemanyaga és kényszerleszállást kellett végrehajtania. (58) Bravúros tettet hajtott végre Michna György hdgy., aki egy német Fw 190-re támadó Jak-9 géppár mindkét tagját, rövid üldözés után lelőtte. (61)

Eredmények:
  • 101/1. Michna György hdgy. - Jak-9 (Nagykáta)
  • 101/1. Michna György hdgy. - Jak-9 (Dunaharaszti)
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Il-2 (Budapest)

Veszteségek:
  • Pozsonyi István hdgy. (101/8.) valószínűleg saját légvédelmi találat miatt Polgárdi térségében lezuhant és hősi repülőhalált halt.
  • Tábori Sándor tiz. (101/2.) gépe valószínűleg légi harcban megsérült, a tizedes az ellenséges vonalak mögött kényszerleszállást hajtott végre és hadifogságba esett. (60)

Február 13.

A 101/3. 8 gépe Balatonfőkajár térségében szabadvadászatot repült, eredménytelenül. Az üzemanyaghelyzet annyira romlott, hogy parancsba adták, a póttankot csak légi harcban vagy rendkívüli esetben lehet ledobni. (58)

(Egyes források szerint (pl. TG 1995/2, 29o.) ezen a napon Szeverényi Kálmán hdgy. lelőtt egy B-17-est.)

Február 15.

A101/I. és a 101/III. osztályokat ideiglenesen összevonták. A gépekre elkezdtek megváltoztatott jelzéseket festeni, nagy színes egy és kétjegyű számokat. (62)

Február 19.

Szabadvadászat az Ipoly felett.

Eredmények:
  • 101/2. Fábián István őrm. - La-5 (Tardos)
  • 101/4. Szebeni Antal hdgy. - La-5 (Ipolyszalka) (62)
  • 101/5. Fülöp Pál szkv. - La-5 (Ipolyszalka)

Veszteségek:
  • Horváth György hdgy. a 101/7. századtól eltűnt. Gépét utoljára Esztergom térségében látták függőleges zuhanásban. A hadnagy földi maradványait 2009 október végén találták meg, szlovákiai magyar roncskutatók, Búcs község mellett, majd a roncs feltárása és a pilóta azonosítása 2009 november végén történt, magyar kutatók bevonásával. (cikk a roncskutatók weblapján, cikk a Pumaszálláson)

Február 20.

Ezen a napon mindhárom osztály bevetésre került. A 101/I. 24 géppel, a 101/II. 27 géppel, a 101/III. 12 géppel szállt fel, tizenegy bevetésben. A német légierő a dunai átkelőhelyeket támadta, a magyarok szabadvadászaton voltak. (62)

Eredmények:
  • 101/8. Pottyondy László szds. - Jak-9 (Szendehely)

Nem igazolt:
  • 101/8. Pottyondy László szds. - Boston

Február 21.

Ismét mindhárom osztály repült bevetéseket. Összesen 9 bevetésben 69 felszállást hajtottak végre. Magyar csatarepülőket biztosítottak Komárom és Esztergom térségeben, de volt több riadóstart is szovjet illetve amerikai bombázók miatt. (62)

Eredmények:
  • 101/1. Nagy László őrm. - La-5 (Esztergom) (62)
  • 101/4. Sziráki Mihály zls. - Jak-9 (Alap) (62)
  • 101/4. Murányi Tibor hdgy. - Jak-9 (Köbölkút) (62)
  • 101/7. Szeverényi Kálmán hdgy. - B-17 (Soponya)

Február 22.

A 101/7. és a 101/8. századtól is 4-4 gép startolt bevetésre. Jakokkal vívott légi harc közben Szeverényi Kálmán hdgy. (101/7.) gépének hűtője találatot kapott és kényszerleszállást kellett végeznie Tataóvárostól nem messze egy mezőn. Sajnos a jeges talaj miatt a gép nem állt meg a mezőn, hanem belecsúszott a mező mellett lévő tóba, ahol a jeget beszakítva a vízben állt meg. A pilótát sikerült kimenteni és kórházba szállítani, de belső sérülései következtében, a sikeres műtét ellenére meghalt. Luzsénszky Pál hdgy. (101/9.) gyalogsági fegyver találat miatt kényszerleszállt, de ő nem sérült meg. (62)

1945. március

Március 1.

Riadóstart egy B-24 elfogására. A gépet rövid úton lelőtték. (62)

Eredmények:
  • 101/7. Máthé László fhdgy. - B-24 (Kurd)

Március 6.

A 101/I. és 101/III. osztályokat újra összevonták.
  • 101/1. + 101/7.
  • 101/2. + 101/8.
  • 101/3. + 101/9.

Elindult a német hadsereg utolsó nagy támadása a Frühlingserwachsen (Tavaszi ébredés) fedőnevű hadművelet. A szovjet légierő az ebben rész vevő német, 6. Páncélos hadsereg egységeit támadta. (63)

Március 8.

Székesfehérvár térségében több bevetést repültek az ezred gépei. Székesfehérvár felett Jakokkal, Soponya és Káloz felett Il-2-esekkel vívtak légi harcot. (64)

Eredmények:
  • 101/7. Kálmán István zls. - Jak-9 (Dömsöd)
  • 101/8. Pottyondy László szds. - Il-2 (Sopony, Káloz)
  • 101/9. Holéczy Dániel hdgy. - léggömb (64)

Veszteségek:
  • Inkey Viktor hdgy. (101/8.) gépét lelőtte az orosz légvédelem. A pilóta ellenséges terület felett kiugrott gépéből és hadifogságba esett. (64)
  • Szabó János hdgy. (101/1.) eltűnt. (65)

Március 9.

Szabadvadászat a német támadás térségében. Reggeltől kezdve 4 bevetést repültek, 8-8 géppel a 101/I. osztály gépei. A légi harcok Gárdony, Csór, Igal, Káloz térségében folytak. (64)

Eredmények:
  • 101/1. Málik József hdgy. - Boston (Csór)
  • 101/1. Asztalos Károly zls. - Boston (Csór)
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - La-7 (Gárdony)
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Jak-9 (Káloz)
  • 101/3. Pintér Gyula hdgy. - Boston (Igal)
  • 101/3. Dániel László hdgy. - Jak-9 (Tab)
  • 101/3. Szűcs Ferenc szkv. - Jak-9 (Igal-Tab) (64)

Veszteségek:
  • Málik József hdgy. (101/1.) gépét La-5 vadászok lelőtték, a hadnagy ejtőernyővel hagyta el gépét és könnyű sérüléseket szenvedett. (66)

Március 11.

Összesen 40 gép repült szabadvadász bevetéseket. (67)

Eredmények:
  • 101/1. Buday Lajos őrm. - Il-2 (Sárkeresztúr)
  • 101/1. Buday Lajos őrm. - La-5 (Sárkeresztúr)
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - La-5 (Seregélyes)
  • 101/3. Dániel László hdgy. - Il-2 (Sárosd)
  • 101/3. Huszár András zls. - Il-2 (Adony) (67)
  • 101/7. Máthé László fhdgy. - La-5 (Pusztaszabolcs)

Veszteségek:
  • Jak-9 vadászokkal vívott harcban Asztalos Károly zls. (101/1.) eltűnt
  • Bárány József őrm. (101/1.) megsebesült
  • Sűrű Béla zls. (101/3.) pedig hasra szállt Sárpentelénél. (67)

Március 13.

11 bevetés során 54 felszállást teljesítettek az ezred gépei. A Velencei-tó déli oldalán kerültek bevetésre. (67)

Eredméynek:
  • 101/2. Fábián István őrm. - Il-2 (Pázmánd)
  • 101/7. Máthé László fhdgy. - Jak-9 (Baracska)
  • 101/8. Málnássy Ferenc hdgy. - Jak-9 (Káloz-Seregélyes)
  • 101/8. Szenteleky Géza hdgy. - Il-2 (Velencei-tó)

Veszteségek:
  • A szovjet csapatlégvédelem lelőtte Nemere Miklós hdgy. (101/8.) és Holéczy Dániel hdgy. (101/9.) gépét. Kényszerleszállást hajtottak végre saját területen, sérülést nem szenvedtek. (68)
  • Málnássy Ferenc hdgy. (101/8.) könnyebb sérüléseket szenvedett valószínűleg saját légvédelmi tűztől és ő is kényszerleszállt saját területen. (69)

Március 14.

Az ezred gépei több szabadvadász bevetést repültek Budapesttől délre. A szovjet gépeken kívül, amerikai gépekkel is volt összecsapás. A 101/II. Budapesttől dél-délnyugatra alacsonytámadást hajtott végre, több tehergépkocsit és géppuskafészket kilőttek.

Eredmények:
  • 101/7. Kálmán István zls. - Boston (Dabas)

Nem igazolt:
  • 101/2. Forró Pál hdgy. - P-51 (Ozora) (tanú nélküli)

Március 15.

A 101/5. század négy gépe egy magányos B-17 elfogására szállt fel délután. A gépet több rácsapás után sikerült lelőni. (70)

Eredmények:
  • 101/5. Fekete Ottó zls. - B-17 (Lendvavásárhely) (70)

Március 16.

Hasonló bevetések mint 15-én, kisebb kötelékekkel végrehajtott szabadvadászatok Székesfehérvár és Budapest között. (70)

Eredmények:
  • 101/1. Málik József hdgy. - Jak-9 (Bia)
  • 101/3. Dániel László hdgy. - Il-2 (Székesfehérvár-Pátka)
  • 101/3. Tobak Tibor hdgy. - Il-2 (Pátka)
  • 101/3. Pintér Gyula hdgy. - Il-2 (Pátka)
  • 101/7. Kiss Ernő szkv. - Jak-9 (Bicske) (71)
  • 101/9. Szénássy László fhdgy. - Jak-9 (Székesfehérvár) (71)

Március 17.

Il-2-esek ellen riasztották a 101/1. készültségi raját. A rajparancsnok, Cserny Miklós hdgy. gépének motorja nem indult, a többiek nélküle indultak el. Buday Lajos őrm. vezette a rajt. Elég alacsonyan jártak, amikor Cserny hdgy. átvette a parancsnokságot, ebben a pillanatban támadták meg őket a La-7-esek. Ezt a támadást még sikerült kivédeni, de a következőt már nem. Cserny hdgy. gépe találatot kapott és egy nagy durranás után a motor balra kibicsaklott. Képtelen volt felvenni a gépet zuhanásból, ugrania kellett. Ugrás közben jobb lába a vezérsíknak ütődött és térdből leszakadt. Német katonák találták meg, a kórházban azonnal megműtötték. Buday Lajos őrm. hősi repülőhalált halt Urhidánál. Súlyosan sérült gépéből még sikerült kiugrania, de eközben halálos sérülést kapott a gépére folyamatosan tüzelő szovjet vadásztól. A légi harcban a két másik gép - Faludi Károly szkv. és Nagy József szkv. - is találatot kapott, de ők vissza tudtak térni a reptérre. Később Galambos Ferenc hdgy. (101/8.) a startnál felborult és összetörte gépét, Forró Pál hdgy. (101/2.) pedig égő motorral hasra szállt. (71)

Március 18.

A 101/I. és II. is bevetéseket repült. Légi harcot vívtak több esetben is, eredmény nélkül. (72)

Veszteségek:
  • Rétfalvi Lajos szkv.-t (101/9.) lelőtték a La-7-esek. Ellenséges területen hasra szállt és hadifogságba esett. (72)

Március 19.

Ezen a napon a két osztály 9 bevetést repült 87 géppel. Kisebb kötelékek egész nap szabadvadász bevetéseket repültek többek között Tatabánya légterében.

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Il-2 (Nádasladány)
  • 101/2. Fábián István zls. - Il-2 (Nádasladány)
  • 101/5. Báthy János hdgy. - Il-2 (73)
  • 101/5. Szebeni Antal hdgy. - Jak-9 (73)
  • 101/5. Balogh Pál hdgy. - Jak-9 (73)
  • 101/5. Endrői György hdgy. - Il-2 (73)
  • 101/7. Máthé László fhdgy. - Jak-9 (Csór)
  • 101/7. Máthé László fhdgy. - Jak-3 (Ősi)
  • 101/7. Dr. Vajda Ferenc fhdgy. - Jak-3 (Ősi) (73)

Nem igazolt:
  • 101/1. Sipos Károly hdgy. - Jak-9 (73)
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - La-5 (Balatonfűzfő)
  • 101/7. Máthé László fhdgy. - Boston

Veszteségek:
  • Endrői György hdgy. (101/5.) sérült géppel kényszerleszállt. (73)

Március 20.

A 101/I. és II. osztály közösen repült bevetéseket, riadóstartra és alacsonytámadásra is sor került a nap folyamán. (73)

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - La-7 (Sárkeresztes)
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - Jak-9 (Csór)
  • 101/3. Dániel László hdgy. - Jak-3 (Bakonycsernye)
  • 101/8. Málnássy Ferenc hdgy. - Il-2 (Balatonkenese) (nem igazolt?)

Nem igazolt:
  • 101/1. Michna György hdgy. - Jak-9 (Tatai tó) (tanú nélkül)
  • 101/2. Forró Pál hdgy. - Jak-9 (Csór) (tanú nélkül)
  • 101/3. Pintér gyula hdgy. - szovjet gép

Március 21.

A földi csapatok elkeseredett küzdelmet folytattak Várpalota megtartásáért. Ennek folyományaként Várpalota légterében heves légiharcok alakultak ki. Kora reggel az első bevetésen 8 magyar gép 3 Jak-9-el került szembe. Ez azon ritka alkalmak egyike volt amikor a magyar gépek létszámfölényben voltak. A 3 Jakot néhány perc alatt lelőtték.

Az orosz csapatok közelsége miatt az egységek délután megkezdték az áttelepülést Kenyeribe. Este 21:00 után megkezdődött a veszprémi reptér teljes kiürítése. (74)

Eredmények:
  • 101/3. Dániel László hdgy. - Jak-9 (Várpalota)
  • 101/3. Tobak Tibor hdgy. - Jak-9 (Várpalota)
  • 101/3. Szűcs Ferenc szkv. - Jak-9 (Várpalota) (74)
  • 101/3. Szőcs Lajos hdgy. - Jak-3 (Várpalota) (74)
  • 101/3. Nánási Kálmán hdgy. - Jak-9 (Tata)

Veszteségek:
  • Szilágyi Sándor szkv. (101/3.) eltűnt. (74)

Március 22.

Mivel a veszprémi reptéret még nem foglalták el, ezért több pilótát visszaküldtek (önként jelentkezéses alapon), hogy az ott lévő még repülőképes gépeket hozzák el. Málnássy Ferenc hdgy. (101/8.) egy Fw 58 futárgéppel Kenyeriből Veszprémbe indult. Utasai Benárd László hdgy. (101/9.), Török Lajos zls. (101/8.) és Kárpáti István őrm. (101/7.) voltak. Felszállás után P-38 Lightningek támadták meg a Weihét. Málnássy hdgy.-ot az első sorozat eltalálta, azonnal meghalt. A kényszerleszállt gépből a másik 3 pilóta súlyos sérüléseket szenvedve jutott ki. Benárd László hdgy. sérülései következtében március 27-én meghalt. (75) Szőcs és Pintér hdgy. (101/3.) egy Levente II futárgéppel szállt fel, Il-2-esek támadták meg őket és az egyik sorozatuk leszakított egy kb. 1 méteres darabot a bal szárnyból, ennek ellenére szerencsésen le tudtak szállni. (74)

Március 23.

Ettől a naptól fogva Kenyeriből repülték a bevetéseiket az osztályok. A 101/III. ismét különválva szerepelt. (76)

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Jak-3 (Tarján)
  • 101/3. Nánási Kálmán hdgy. - Jak-9 (Siófok)
  • 101/5. Báthy János hdgy. - Boston (Siófok) (76)
  • 101/5. Nyári György hdgy. - Boston (Siófok) (76)
  • 101/5. Fekete Ottó zls. - Boston (Siófok) (76)
  • 101/5. Kérges László szkv. - Jak-9 (Siófok) (76)

Nem igazolt:
  • 101/4. Rejtő Ernő fhdgy. - P-51 (76)

Veszteségek:
  • Lója Géza fhdgy. (101/4.) először a szovjet vadászokkal vívott harcban kapott találatot, majd eltalálta a légvédelem is. Ekkor vette észre, hogy súlyosan megsérült a lábán, ezért Tapolca mellett egy réten kényszerleszállt, de eközben egy P-51 is megtalálta és a fhgy. szerzett még egy súlyos fejsérülést is. Ennek ellenére sikerült hasraszállnia és rövidesen kórházba került, ahol később hadifogságba esett. (76)

Március 24.

A nap folyamán a szovjet légierő aktivitása ellenére a légi harcok eredménytelenül értek véget. (76)

Március 25.

Az ezred parancsot kapott az áttelepülésre Kenyeriből Szombathely-Vát repülőterére. A leszállás teljes sötétségben történt és 26 gép összetört vagy megsérült. Szerencsére személyi sérülés nem történt. (76)

Március 26.

Bevetés nem volt, a 101/III. áttelepült Grosspetersdorfba. (76)

Március 27.

A 101/I. és II. is áttelepült Grosspetersdorfba. Sajnos történt egy halálos baleset is. Raposa Zoltán őrm. (101/1.) egy futárgépet vitt át. Leszállás után, kigurulás közben egy német Bf 109 "rászállt" a futárgépre és az őrmester életét vesztette (76) (TG 1995/3, 29.o., Raposa őrm. gépe egy magyar Bf 109-el ütközött, amit Farkas Károly zls. (101/1.) vezetett).

Március 28.

A bevetések Grosspetersdorfból folytatódtak. Az első bevetés feladata felderítés és alacsonytámadás. A második bevetés eredmény nélkül végződött. (76)

Március 29-31.

Áttelepülés a tullni reptérre. (77)

Veszteségek: Báthy János hdgy. (101/5.) eltűnt. (78) (76 szerint márc. 28-án)

1945. április

Április 3.

A 101/I. és II. osztály repült bevetéseket. Feladat szabadvadászat majd alacsonytámadás. A bevetési légtér elsősorban Bécs és Pozsony környéke. (77)

Veszteségek:
  • Gáspárfalvi József hdgy. (101/3.) ellenséges területen kényszerleszállt és hadifogságba esett.
  • Bajza László hdgy. (101/1.) eltűnt (LHMF II. 238.o. szerint ápr. 4-én).
  • Berényi Sándor zls. kényszerleszállást hajtott végre, de nem sérült meg. (77)
  • Füleky Béla fhdgy. légvédelmi találat következtében égő géppel kényszerleszállt, nem sérült meg. (79)

Április 4.

A 101/II. osztály alacsonytámadásokkal kezdte a napot és súlyos veszteségeket szenvedett. 3 pilóta hősi repülőhalált halt. (77)

Veszteségek:
  • Fülöp Pál szkv. (101/5.) gépe légvédelmi találat következtében lezuhant Himbergtől délre. A pilóta hősi repülőhalált halt. (80)
  • Nánási Kálmán hdgy. (101/3.) gépét vasúti célok támadása közben találta el a csapatlégvédelem. A gép égve a vasúti töltés mellett csapódott be és felrobbant. A pilótának esélye sem volt a menekülésre, hősi repülőhalált halt. (81)
  • Füleky Béla fhdgy. (101/4.) eltűnt. Kísérője utoljára Malackytól délre 5 km-re látta, amint erős légvédelmi tűzben repült. (79)

Április 5.

Folytatódtak az alacsonytámadások, de délután áttelepülési parancsot kaptak Raffeldingbe. (82)

Április 6.

Befejeződött az áttelepülés Raffeldingbe. Az osztályok géplétszámát az üzemanyaghiány miatt 16 gépre csökkentették. A felesleges pilótákat hátrább fekvő gyűjtőtáborokba küldték.
Kiosztották az új rádióhívójeleket és meghatározták az osztályok számait:

  • 101/I. - Mátyás - Fehér 1-16
  • 101/II. - Imre - Fekete 1-16
  • 101/III. - János - Sárga 1-16 (82)

Április 8.

Néhány gép alacsonytámadó bevetést repült, majd egy felderítő Mosquito elfogására szálltak fel, de azt nem sikerült lelőni. (82)

Április 9.

Mindhárom osztály alacsonytámadó bevetéseket repült. (82)

Április 10-12.

Nem volt bevetés, az egységeket feltöltötték gépekkel. (82)

Április 13.

Több egység is bevetési parancsot kapott, a légi harcok Bécstől északra folytak.

Eredmények:
  • 101/2 Tóth Lajos hdgy. - La-7 (Bécs)
  • 101/2 Kálmán István zls. - Boston (Bécs)
  • 101/5. Nyári György hdgy. - La-5 (Bécs) (83)
  • 101/5. Balogh Pál hdgy. - Jak-9 (Bécs) (83)
  • 101/5. Kérges László szkv. - La-5 (Bécs) (83)
(Ezen a bevetésen a 101/3. kötelékében repültek.)

Veszteségek:
  • Eggenhoffer Béla hdgy. (101/5.) gépét Jak-9-ek lőtték le. A pilóta hősi repülőhalált halt.
  • Csizmadia Sándor hdgy. (101/5.) gépét La-7-ek lőtték le. A pilóta sebesülten ugrott ki égő gépéből. (83)

Április 14.

Légi harcok Bécs légterében szovjet és amerikai gépekkel. Az ezred gépeit vegyesen vetették be. (83)

Eredmények:
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - Il-2 (Bécs)
  • 101/2. Tóth Lajos hdgy. - Il-2 (Hausleiten)
  • 101/4. Szebeni Antal hdgy. - Jak-9 (83)
  • 101/9. Szénássy László fhdgy. - Il-2 (83)

Veszteségek:
  • Nagy III. József szkv. (101/5.) gépét lelőtték és ő hadifogságba esett (hősi halottként A Messzer, 91. o.).
  • Luzsénszky Pál hdgy. (101/9.) amerikai vadászokkal vívott harc után nem tért vissza, eltűnt valószínűleg hősi halált halt.
  • Szénássy László fhdgy. (101/9.) gépét amerikai vadászok lőtték le, a pilóta sebesülten ugrott ki kormányozhatatlan gépéből és hadifogságba esett. (83)

Április 15.

41 gép repült szabadvadász és alacsonytámadó bevetéseket, említésre méltó eredményt nem értek el. (83)

Április 16.

Légi harc szovjet gépekkel Sankt-Pölten térségében. Később a harmadik bevetésről visszatérő és a negyedikre induló gépeket P-51-esek támadták meg a reptér felett. Az egyenlőtlen légi harcban az ezred súlyos veszteségeket szenvedett. (83)

Eredmények:
  • 101/2. Szentgyörgyi Dezső zls. - Jak-9 (Hofstetten)
  • 101/3. Sűrű Béla zls. - P-51 (Raffelding)

Veszteségek:
  • Galánfy Lajos hdgy. (101/7.) hősi repülőhalált halt, P-51-esek lőtték le.
  • Málik József hdgy. (101/1.) hősi halált halt, földön, alacsonytámadásban egy P-51 lövedékeitől.
  • Tobak Tibor hdgy. (101/3.) gépét is P-51-esek lőtték le, súlyos égési sérülésekkel tudta elhagyni gépét.
  • Lénárd Tivadar zls. (101/6.) megsebesült a P-51-ekkel vívott harcban.
  • Szentágotay József hdgy. (101/8.) megsebesült a P-51-ekkel vívott harcban.
  • Sűrű Béla zls. (101/3.) gépét lelőtték a P-51-ek, nem sérült meg. (83)

Április 17.

Kiss Elemér fhdgy. ezen a napon aratta a Pumák utolsó légi győzelmét. Milowitz térségében egy Jak-9-et lőtt le. (84)

Eredmények:
  • 101/4. Kiss Elemér fhdgy. - Jak-9 (Milowitz)

Veszteségek:
  • Sziráki Mihály zls. (101/4.) gépe megsérült a Jakokkal vívott harcban és kényszerleszállt. (84)

Április 19.

Az ezred alacsonytámadó Hs 129-eket biztosított, légi harc nem volt. (84)

Április 21.

Bardon Pál hdgy. (101/5.) Jakokkal vívott légi harcban találatot kapott és kényszerleszállást végzett. (84)

Április 23.

A 101. Puma vadászrepülő ezred utolsó bevetési napja. Reggel 8 gép szállt fel alacsonytámadó bevetésre. Három gép műszaki hiba miatt visszafordult. A megmaradt gépek Mistelbach felett szovjet vadászokkal léptek harcérintkezésbe. Rákász József fhdgy. (101/4.) gépe találatot kapott és kísérője biztosításával (Szebeni hdgy.) vissza kellett térnie a reptérre. A maradék három Bf 109 soha nem tért vissza a bázisra, pilótáik a mai napig eltűntként vannak nyilvántartva. (84)

Veszteségek:
  • Rejtő Ernő fhdgy. (101/4.),
  • Sziráki Mihály zls. (101/4.) és
  • Bély Ödön zls. (101/6.) légiharcban eltűnt. (84)

Ők voltak a Puma ezred utolsó veszteségei.

1945. május

Május 1.

Az ezred utolsó harckészültségi jelentésében 8 bevethető gép szerepel. (84)

Május 4.

Az amerikai előörsök megközelítették Raffelding repülőterét. A megmaradt gépeket felgyújtották, hogy zsákmányul ne essenek. (84)

Majus 5.

Az ezred letette a fegyvert az amerikai 206. műszaki zászlóalj parancsnoka előtt és elindult a Wels közelében lévő hadifogolytáborba. (84)


Felhasznált irodalom:

  • Punka György - A Messzer
  • Becze Csaba - Elfelejtett Hősök, a Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban
  • Pataky-Rozsos-Sárhidai - Légi Háború Magyarország Felett I., II.
  • Bernád-Mujzer-Hangya - Horrido - Légicsaták a keleti fronton
  • Magyar Szárnyak
  • Top Gun

A bevetések leírásai legnagyobbrészt Punka György A Messzer című könyvén alapszanak. A légi győzelmek Becze Csaba, Elfelejtett Hősök című könyvéből származnak, ahol ettől eltérő forrás van használva, az jelezve van.

  1. TG, 1994/10, 28.o.
  2. TG, 1994/10, 28.o.
  3. TG, 1994/10, 28-29.o., LHMoF II., 197-200.o., A Messzer, 59-60.o.
  4. TG, 1994/10, 29.o., LHMoF II., 203.o.
  5. TG, 1994/11, 27.o.,
  6. A Messzer, 60.o.
  7. TG, 1994/11, 28.o., A Messzer, 60.o.
  8. TG, 1994/11, 28.o., A Messzer, 60.o.
  9. TG, 1994/11, 28.o.
  10. A Messzer, 60.o.
  11. Elfelejtett Hősök, 140.o.
  12. TG, 1994/11, 29.o.
  13. Elfelejtett Hősök, 40.o.
  14. A Messzer, 63.o.
  15. A Messzer, 63.o.
  16. 16. TG, 1994/11, 29.o., Elfelejtett Hősök, 40.o. - mindkét forrás 5 győzelmet tulajdonít a 101/2. századnak.
  17. TG, 1994/11, 29.o.
  18. A Messzer, 63.o.
  19. Elfelejtett Hősök, 75.o.
  20. TG, 1994/11, 29.o., A Messzer, 63-65.o.
  21. Elfelejtett Hősök, 183.o.
  22. Elfelejtett Hősök, 47.o.
  23. TG, 1994/11, 29.o.
  24. A Messzer, 65.o.
  25. A Messzer, 65.o.
  26. TG, 1994/12, 28.o.
  27. TG, 1994/12, 28.o.
  28. TG, 1995/7, 36.o.
  29. A Messzer, 65.o.
  30. A Messzer, 66.o.
  31. TG, 1994/12, 29.o.
  32. Légrády Lajos közlése, Varga szkv. eltűnése A Messzerben tévesen dec 14.
  33. A Messzer, 66.o.
  34. A Messzer, 66.o.
  35. A Messzer, 66.o.
  36. A Messzer, 67.o.
  37. Elfelejtett Hősök, 142.o.
  38. A Messzer, 67-68.o.
  39. A Messzer, 68.o.
  40. A Messzer, 68.o.
  41. Horrido, 61-62.o., A Messzer, 68.o.
  42. Horrido, 62.o., A Messzer, 68-69.o.
  43. A Messzer, 69.o.
  44. TG 1993/7, 30-31.o.
  45. A Messzer, 69.o., ugyanitt Nánási hdgy. neve mellett 2 Il-2 szerepel.
  46. TG 1995/1, 28.o.
  47. TG 1995/1, 28.o., A Messzer, 70.o.
  48. TG 1995/1, 28.o., A Messzer, 71.o.
  49. TG 1995/1, 29.o., A Messzer, 71.o.
  50. A Messzer, 71.o.
  51. TG 1995/1, 29.o., A Messzer, 72.o.
  52. A Messzer, 73.o.
  53. Elfelejtett Hősök, 123.o.
  54. A Messzer, 74.o.
  55. A Messzer, 75.o.
  56. A Messzer, 76.o.
  57. TG 1995/2, 27.o., A Messzer, 76.o.
  58. TG 1995/2, 28.o.
  59. Elfelejtett Hősök, 121.o.
  60. A Messzer, 77.o.
  61. A Messzer, 78.o.
  62. A Messzer, 79.o.
  63. TG 1995/3, 28.o. Szerint március 9-én tűnt el.
  64. Elfelejtett Hősök, 80.o.
  65. A Messzer, 80.o.
  66. A Messzer, 81.o.
  67. Elfelejtett Hősök, 85.o.
  68. A Messzer, 82.o.
  69. A Messzer, 83.o.
  70. A Messzer, 84.o.
  71. A Messzer, 85.o.
  72. A Messzer, 87.o.
  73. Elfelejtett Hősök, 86.o.
  74. A Messzer, 88.o.
  75. A Messzer, 89.o.
  76. TG 1995/2, 29.o.
  77. Elfelejtett Hősök, 142.o.
  78. Elfelejtett Hősök, 183.o.
  79. Elfelejtett Hősök, 115.o.
  80. A Messzer, 90.o.
  81. A Messzer, 91.o.
  82. A Messzer, 92.o.
  83. Magyar Szárnyak, 1991, 72.o.
  84. Fülöp Pál szkv., Elfelejtett Hősök, 183.o. szerint a 101/4.-ben szolgált.