hétfő, 05 november 2012 04:56

Horváth György hadnagy felkutatasa

Írta:
A cikket írta: Magó Károly, Fényképek: Légrády Lajos
A cikk eredeti helye: Magyar Roncskutató Egyesület
A cikket Légrády Lajos engedélyével másoltuk át a pumaszállásra, amit ez úton is köszönünk.

MKHL. Me-109 Búcs, Szlovákia 1945 február 19
Eltűnt. 1945. 02. 19.
Horváth György hadnagy utolsó légi harca

64 évvel ezelőtt elhallgattak a fegyverek és véget ért a II. világháború. Elkezdődött az újjá építés, a romokból lakóházak, a csataterekből mezőgazdasági területek lettek. A háború nyomai eltűntek, de a felszín alatt még sok titok vár a kutatókra.

Eltűnt

Ez egy egyszerű kis szó, mely rengeteg jelentéssel bír az érintettek számára. A roncskutatóknak egy jeltelen sírt, vagy egy repülő becsapódási helyet, melyet meg kell találni, fel kell tárni. A repüléstörténészeknek egy életutat, melyet le kell zárni. A repülő bajtársaknak, egy harcot, melyből valaki nem tért vissza. A családnak a reményt, a sok évtizedes várakozást, hogy visszatér, akiről semmi hír sincs. Annak a pilótának, akinek a háború forgatagában nyoma veszett, majd a háború végén hazatért egy kalandos, és szerencsés történetet. Annak aki, a hadifogság évei után csont soványan visszatért a Szovjetunióból, a megpróbáltatásokkal teli szenvedést. És mindent jelent annak a pilótának, aki hősi halált halt, mert a legértékesebbet adta a hazáért: az életét.

1945. február 19.

Ezen a napon nem csak a földön, hanem a levegőben is komoly harcok folytak. Az Esztergom - Tata- Búcs (Szlovákia) - Ipolyszalka (ma Salka, Szlovákia) által határolt terület felett volt a légi harcok súlypontja. A Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. Vadászrepülő Ezred 2. százada Tata környékén, az 5. és 7. százada pedig Esztergomnál került bevetésre. A Luftwaffe 51. Vadászrepülő Ezredének II. osztálya a Garam térségében hajtott végre harci feladatokat, valamint az 53. Vadászrepülő Ezred I. osztálya először a 10. Csatarepülő Ezred Fw-190 típusú gépeit kísérte a front vonalak mentén a földi harcok támogatására, majd szabadvadászaton vett részt. A szembenálló szovjet légierő is jelentős erőket vonultatott fel, mert az 5. Légihadsereg négy elit Gárda Vadászrepülő Ezrede a 73. (La-7), a 85. (Jak-9), a 150. (Jak-3) és a 179. (La-7) látta el a Garam környéki harcok légi fedezetét, valamint a 17. Légihadsereg 164. (La-5), 530. (La-5) és 659. (Jak-1b) Vadászrepülő Ezrede. Annak ellenére, hogy a szovjet erők jelentős túlerőben voltak a harcok eredménye kiegyenlített volt, mert mindkét fél komoly veszteségeket szenvedett. A szovjet győzelmi jelentések időpontjából kiderül, hogy a légi harcok két időpontban zajlottak, mert a szovjet vadászok tizenegy és fél egy, valamint háromnegyed három, és fél négy között csaptak össze az ellenséggel. A Tata környékén kialakult légi harcban a magyar 101/2. század pilótái a szovjet 17. Légihadsereg, "fehér villámos" 295. Vadászrepülő Hadosztály, 164. Vadászezredének La-5-öseivel ütköztek meg. A szovjet vadászok közül Fábián István őrmester Tardostól nyugatra tűz alá vette a 22 éves Jevgenyij Mojszejevics Jemec alhadnagy La-5-ösét, aki a súlyos találatok ellenére visszarepült a tököli repülőterére, ám ott leszállás közben végleg elveszítette uralmát összelőtt gépe felett és a földhöz csapódva repülő hősi halált halt.

Szovjet részről Valentin Mihajlovics Sevirin főhadnagy jelentett egy Me-109-es feletti légi győzelmet. (1945. június 29-én kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést.) A leghevesebb összecsapások Esztergomtól északra zajlottak. A német csatarepülőket elkapták a szovjet vadászok a Garam környékén, de csak az 588701. gyári számú gépet találtak el, amely tíz százalékos sérülést szenvedett, és visszatért a bázisára. A német 51. Vadászezred szintén harcot vívott és alul maradt a fölényben lévő a szovjet vadászokkal szemben, mert légi győzelmet nem jelentettek, de két Me-109G-14-est vesztettek, mindkét gép pilótája meghalt. Az egyik gép a Garamnál, a másik Komárom mellett zuhant le. A magyar 101/5. század Esztergomtól északra sikeres légi harcot vívott a szovjet 530. és 659. Vadászrepülő Ezreddel, valamint a 85. Gárda Vadászrepülő Ezreddel, mert Szebeni Antal hadnagy és Fülöp Pál szakaszvezető egy-egy La-5-ös lelövését igényelte. Egy La-5 valóban lezuhant, pilótája Grigorij Alexejevics Miszlavszkij alhadnagy (530. Vadászrepülő Ezred) a front Német oldalán ért földet és fogságba esett, majd a háború után hazatért. Szintén Esztergomnál esett fogságba Alekszandr Pavlovics Frolov őrnagy 13 légi győzelmes ász (659. Vadászrepülő Ezred), Jak-1b típusú vadászrepülőgépével. (valószínűleg a fogságba esés miatt kapta meg később, 1965-ben a Szovjetunió Hőse kitüntetést.) Mivel erre a területre más német, vagy magyar pilóta nem jelentett légi győzelmet lehetséges, hogy az 5. század két pilótája közül lőtte le valaki, csak tévesen azonosította a lelőtt gép típusát, vagy a földi légvédelem lőtte le.

Erre a területre Vlagyimír Nyikolájevics Ljuszin főhadnagy 19 légi győzelmes ász igényelt egy lelövést (1944. augusztus 19-én kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést.), valószínűleg Willi Fuchs törzsőrmester Garamnál lezuhant gépe volt az áldozata, mert az 5. század nem vesztett vadászgépet. A 101/7. század Esztergomtól északnyugatra összecsapott az 5. Légihadsereg elit alakulataival. Három gárdaezred volt bevetésen a Búcs - Muzsla - Köbölkút (ma Szlovákia) által határolt terület felett. A kialakult légi harcban egy magyar Me-109-es kényszerleszállt Esztergomnál, egy Me-109-es lezuhant, pilótája Horváth György hadnagy eltűnt. Századtársai jelentése szerint a gépét Esztergomtól északra, 15 kilométerre látták utoljára, amikor függőlegesen zuhant a föld felé. Erre a területre három légi győzelmet igényeltek a szovjet pilóták. A 13 légi győzelmes ász Fedor Alekszejevics Sznyegirev főhadnagy (179. Gárda Vadászrepülő Ezred) két Me-109 lelövését jelentette, egyet Bélától nyugatra, egyet pedig Karvától északra. A 73. Gárda Vadászrepülő Ezred 14 légi győzelmes ásza, Georgij Nyikolájevics Melnyickíj főhadnagy pedig egy Me-109-est lőtt le Nyergesújfalu és Köbölkút közötti területen. Azonban az összecsapásban egy Jak-3 is lezuhant a 150. Gárda Vadászrepülő Ezred állományából, pilótája Nyikloáj Szergejevics Jegorov gárda főhadnagy súlyosan megsérült, az egyik lábát elvesztette, és fogságba esett Béla és Muzsla között. (1945. május 15-én kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést.)

Nyom nélkül…

A szülőket kiértesítették, hogy fiuk eltűnt, de később semmilyen információt sem hallottak felőle. Amikor háború végén sem jött haza, abban reménykedhettek, hogy él és hadifogságba esett. Azonban ahogy múltak az évtizedek, egyre biztosabb volt, hogy valószínűleg nem élte túl a repülőgépének lelövését. A család attól tartott, hogy valahol névtelenül eltemették és soha nem fog kiderülni, hogy hol nyugszik. A szülők sírjára rávésették Horváth György hadnagy nevét, mely jelképes búcsú volt tőle. A rendszerváltás után levélben megkeresték Tobak Tibor egykori "Pumás" hadnagyot, hogy segítsen kideríteni, hogy mi történt vele. A válaszban az állt, hogy "1945. febr. 19-én szabadvadászat közben Esztergom fölött légvédelmi találatot kapott, függőlegesen zuhant a föld felé, de a becsapódást a raj tagjai nem tudták megfigyelni." A kutatók számára csak a dokumentumok és a visszaemlékezések állnak rendelkezésre, de ahogy telik az idő egyre inkább csak a dokumentumok maradnak… sajnos! A HM HIM Központi Irattár őrzi a korabeli veszteségi nyilvántartásokat. 101. Vadászrepülő Ezred iratanyagaiban található feljegyzés Horváth hadnagy eltűnéséről két helyen is. Az 5. számú ezred parancs szerint: "v. Horváth György hadnagy. 101/7. század. Eltűnt Esztergom légterében 1945. február 19-én." A másik bejegyzés kicsit bővebb: "101/7 század. Horváth György hadnagy - eltűnt 1945. február 19-én Esztergom 15 km É. - 500 méteren, függőlegesen zuhanva" Egy kutató számára ez kevés információ egy eltűnt pilóta felkutatásához, azonban Punka György próbált a nyomára akadni Esztergom környékén. Az idős emberek nem tudtak repülőgép lelövésről, és a városban fellelhető korabeli dokumentumok nem segítettek, ezért a kutatás elakadt.

Egy szerencsés fordulat

2009. október 25-én a Szlovák Köztársaság területén fekvő Búcs község mellett Porubszky Béla és Zsákovics László vezetésével egy repülőgép lezuhanási hely felkutatása kezdődött el. A környékbeli lakosok elmesélték, hogy onnan tudnak a roncs létezéséről, hogy a motor darabjait évtizedekkel ezelőtt kiemelték, mert bele akadt az eke. Akkor a becsapódás helyét nem tárták fel, mert a legfontosabb cél az volt, hogy a gép roncsa ne akadályozza a mezőgazdasági munkát. A kutató gödör kiásása közben sikerült olyan darabokat a felszínre hozni, amelyek alapján be tudták azonosítani a gép típusát: Me-109. Az igazi meglepetés azonban az volt, hogy először csont darabokat, majd a Magyar Királyi Honvéd Légierőben rendszeresített hadnagyi váll-lapokat találtak! Miután befejezték a munkálatokat kerestek olyan magyar kapcsolatot, aki segíthet beazonosítani a pilótát, és felkutatja a családot. Porubszky Béla 2009. október 27-én telefonon értesítette Punka Györgyöt a Magyar Roncskutató Egyesület repüléstörténészét az előkerült leletekről. Már csörgött is a telefonom, Gyuri bácsi hívott, hogy valószínűleg Horváth hadnagy földi maradványait találták meg Szlovákiában! Az átküldött fotók meggyőztek róla, hogy fontos feladat vár ránk, mennünk kell! Következő héten hétfőn reggel találkoztunk és Légrády Lajossal, Punka Györggyel és Wölfinger Balázzsal elindultunk Szlovákiába.

Amíg a baleset okozta dugóban ültünk szerintem mindenki azon gondolkodott, hogy mi vár ránk a szomszédoknál. Ez volt az első eset, hogy külföldi roncskutatókkal kell együttműködnünk külföldön. Szlovákiában milyen törvények vannak, milyen eljárásokat kell betartani. Az volt az álláspontom, hogy a további közös munka legfontosabb feltétele, hogy mindkét ország törvényei, előírásai betartásra kerüljenek. Párkányban találkoztunk Porubszky Bélával, majd tovább mentünk Oroszkára, ahol Zsákovics László, Milan Beček szlovák repüléstörténész és Achim Stadtmüller, német kutató várt minket. Megtekintettük a gép előkerült darabjait, a földi maradványokat, és a két váll-lapot, mely egyértelművé tette, hogy magyar pilóta halt hősi halált Búcs mellett. Zsákovics László, aki rendelkezik exhumálási engedéllyel tájékoztatott, hogy Szlovákiában nincs teljesen kidolgozott eljárás az ilyen esetekre, ezért javasoltam, hogy a hazai eljárások szerint vegyék fel a kapcsolatot a területileg illetékes múzeummal, a kulturális örökség védelmi hivatal szlovák megfelelőjével, a tűzszerészekkel, és a helyi rendőrőrssel. Javasoltam, hogy a becsapódás helyét át kell szitázni, mert előkerülhet olyan személyhez köthető tárgy, mely megoldhatja a személyazonosítást, és ezzel a módszerrel a legapróbb darabok is kikerülnek a gép által ütött kráterből. Elosztottuk a feladatokat, ki mit intéz, ki csinálja meg a nagyméretű szitákat, és ki miért felel. Egy baráti vacsorával zártuk a találkozót, majd elindultunk haza.

A család felkutatása

Szlovákiában minden kétséget kizáróan egy magyar pilóta földi maradványai kerültek elő, melyet másnap reggel jelentettem az alakulat parancsnokának Lamos Imre dandártábornoknak. Megkaptam a szükséges engedélyeket, ezért felkerestem a HM HIM Központi Irattárát, ahol Maruzs Roland őrnagy segítségével megkaptam Horváth György kartonját, melyen az eltűnésről csak egy rövid bejegyzés olvasható: "Elt. 1945.II.19. Esztergom. 37/101/45" (Eltűnt. 1945. február 19. jelentve a 37/101/45 ezredparancsban.) Első ránézésre elég furcsa kis papír volt, mert jellemzően az akkori kaotikus állapotokra, egy hazatért hadifogoly jelentő lapot töltöttek ki a veszteség dokumentálására. A kitöltés is elég gyorsan történhetett, mert mindent rövidítve, vagy hibásan jegyeztek be. Az alakulathoz annyit írtak, hogy "Rep", azaz repülős. A család felkutatása után derült ki, hogy nem jól írták le az édesanyja nevét, mert Emerencia helyett Elenc lett, a cím pedig a szomszédoké. Mindenképpen fel akartam kutatni a hozzátartozókat, hogy értesíthessem őket a szlovákiai eseményekről, de úgy éreztem, hogy ez nehéz lesz, mert Horváth vezetéknévvel sok ember él Magyarországon. Úgy gondoltam, hogy a hozzátartozók vasvári kiértesítési címe segíthet. A térképen nem találtam meg az utca nevet, ezért felhívtam a vasvári önkormányzatot, ahol az egyik előadó elmondta, már más neve van az utcának és ismerte a családot, volt egy testvére az eltűnt pilótának, Horváth Tibor, de már régen elköltöztek Szombathelyre. Az interneten megnéztem, hogy ilyen néven hány telefon van Szombathelyen, de kiderült, hogy csak vezetékes több mint 60.

Ekkor a tudakozóban megkérdeztem, hogy van-e telefon bejelentve a család régi lakcímére. Szerencsém volt, mert kaptam egy számot, melyet felhívtam. Elmondtam, hogy ki után kutatok és a segítségemre voltak, mert megkeresték a régi adás-vételi szerződést, melyről kiderült, hogy a Horváth család a szomszédban lakott, de ők megvették a 70-es években a szomszéd telek egy részét, ezért meg van Horváth hadnagy két testvérének a neve, és címe. Kikértem a tudakozóból a névhez, és a címhez tartozó telefonszámot, és felhívtam. Sikerült! A testvér vette fel a telefont, akit tájékoztattam, hogy valószínűleg a háborúban eltűnt bátyja nyughelye került elő Szlovákiában. Elmondta, hogy kicsit hihetetlen, hogy ennyi év után végre van hír az eltűnt testvére felől. Hárman voltak testvérek, de már csak ő él, és kérte, hogy a fiával vegyem fel a kapcsolatot. Azért nem írtam neveket és címeket, mert család kérése volt, hogy az eljárás idejéig ezek ne kerüljenek nyilvánosságra.

A feltárás

Mindenki teljesítette a feladatát: a szlovákiai kutatók elintézték az engedélyeket, mi pedig vittük a jó hírt, hogy meg van a család és meg fogják tekinteni a kiemelést. November 16-án hajnalban ismét útra keltünk szitákkal és szerszámokkal felszerelkezve. Reggel már Búcson álltunk a lezuhanás helyén. A magyar csapatot Légrády Lajos, Valter János főtörzsőrmester, Markó Ferenc és én alkottam. Elkezdődött a munka, három szitánál dolgoztunk egyszerre. Minden lapát föld át lett rostálva, hátha előkerül a "dögcédula". Ahogy haladtunk lefelé egyre több csontszilánk került elő, majd egy zubbony gomb. Délelőtt került elő a feltárás legkülönlegesebb lelete a textil pilótajelvény, melyet a pilóta a bal mellén hordott. (Számomra ez az eddigi feltárások leletei közül a legértékesebb!) Azt hittem, hogy a hadnagyi váll-lapot már nem lehet felül múlni. Nem akartam hinni a szememnek, hogy a földben ez a kis szövet darab ilyen állapotban megmaradt, úgy, hogy például az egyik légcsavar lapát annyira elkorrodált, hogy szinte csak a lapát töve maradt meg. Első nap délután látogatta meg a kiemelést Horváth hadnagy unokaöccse, akinek megmutattuk a leleteket és a csontokat. Tájékoztatott, hogy az édesanyja (a pilóta húga) csütörtökön fog meglátogatni minket. Már besötétedett, amikor befejeztük a feltárást, ekkor 130 centi mélyen jártunk. Este visszaindultunk Magyarországra, Nagybörzsönybe. (Valter János nagynénje fogadott be minket három éjszakára.) Este jelentettem a parancsnokomnak a munkálatokról és az eredményekről. Éjszaka megtakarítottam az egyik váll-lapot, egy zubbony gombot és a pilóta jelvényt. Három órát dolgoztam velük, de megérte, mert minden kis részletük láthatóvá vált. Az első nap tapasztalatai alapján jól jött az erősítés, Punka György, Katona József és Rozsos Ákos is részt vett a második nap munkálataiban. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mert délután már a környéken mindenhol esett, csak Búcson nem. 170 centi és 2 méter között sok sárkány darab került elő, legmélyebbről az egyik MG-131 típusú géppuska. Ismét besötétedett mire végeztünk a kb 40 köbméter föld átszitálásával. Este irány Nagybörzsöny, jelentettem, hogy a földmunkának vége, a tűzszerészek elvitték a lőszereket, és a helyszínen tartózkodó régész nem emelt kifogást a munkálatokkal szemben. Harmadnap a repülőgép darabjainak kielemzése következett. Mindent átnéztünk a legapróbb darabokig, hogy minél több információt szerezzünk a gépről, és kiválogassuk a beazonosítható darabokat.

Légrády Lajos javaslatára a beazonosítható darabokat az eredeti helyük szerint helyeztük el egy nagy ponyván. Délutánra látványos képet mutatott, hogy a főbb elemek (hűtők, futószárak, légcsavar, fegyverek) a helyükre kerültek. Este elkezdtük a személyhez köthető leletek feldolgozását. A felismerhető ruhadarabokat, gombokat, patentokat külön tettük. Miután mindent rendszereztünk külön becsomagoltuk a leleteket. Este ismét visszajöttünk Magyarországra. Éjszaka folytattam a lelettisztítást, most a másik váll-lap volt a soros, mert a család látogatására a személyes tárgyakat elő akartam készíteni. Az utolsó napon, csütörtök reggel készült egy kis sírhant a gödör aljára, melyre egy sírcsokrot helyeztünk, majd egy perc néma csenddel tisztelegtünk a hősi halált halt pilóta emléke előtt. Dr. Magyar Lóránt orvos szakértőre (a Magyar Roncskutató Egyesület tagja) várt a legfontosabb feladat. Megtisztította a csontokat, és egy fehér vászonra mindet az emberi csontváz felépítésének megfelelő helyre tette. Mi a személyes tárgyakat (csizma, napszemüveg, váll-lapok pilóta jelvény) helyeztük el egy asztalra. Elkészítettük a jegyzőkönyveket, jelentéseket, ezzel véget ért a munkánk Szlovákiai része. Délután megérkezett a család és megtekintették a repülőgép darabjait, a személyes tárgyakat végül a csontokat. A látogatás után a földi maradványokat a szlovákiai hadisírgondozó iroda képviselője átvette, és elmondta, hogy az emberi maradványokkal kapcsolatos munkánk alapos és szakmailag felkészült volt. Ez volt az első eset, hogy egy II. világháborúban eltűnt magyar pilóta nyughelye feltárásra került külföldön. A család kérése, hogy az emberi maradványok kerüljenek haza Magyarországra, továbbá kérik, hogy végezzék el a DNS vizsgálatot, amennyiben a maradványok állapota lehetővé teszi.

Az előkerült bizonyítékok elemzése

Az eltűnt pilóták felkutatásának 24. órájában vagyunk! Egyre kevesebb a szemtanú, aki megmutathatja a lezuhanási helyeket. A földben lévő emberi maradványok állapota folyamatosan romlik, mely csökkenti a DNS azonosítás esélyét. A fiatalon elhunyt pilótáknak általában nem voltak gyermekeik, ezért csak a testvéreken keresztül megoldható az azonosítás. Azonban az oldalági leszármazottaknak már eltér a DNS mintája, ezért ez is csökkenti az azonosítás esélyét. A legrosszabb eshetőség, amikor olyan kevés csont kerül elő a roncsok közül, hogy esélytelen a DNS vizsgálat. Tegyük fel, hogy 30 év múlva, valaki talál egy repülőgép roncsot egy pilóta maradványaival. Valószínűleg már nem fog olyan leszármazottat találni, aki egyértelműen alkalmas lehet a DNS azonosításra. A példánál maradva, azoknak a kutatóknak, akik jó három évtized múlva találnak meg egy pilótát, egyértelmű bizonyíték csak a "dögcédula" lehet. Ha ez nem kerül elő, akkor csak a közvetett bizonyítékok maradnak az azonosításra, vagy kénytelenek lesznek névtelenül eltemetni. Ebben az esetben szerencsések vagyunk, mert az előkerült földi maradványokat Dr. Magyar Lóránt igazságügyi orvos szakértő átvizsgálta, és megállapította, hogy igen nagy valószínűséggel egy 20-25 éves, felnőtt korú férfitől származnak. A csontmaradványok állapota típusosan a II. Világháborúban elhunyt holttestek állapotának megfelelő. A maradványokból DNS vizsgálatra történő mintavétel megkísérelhető a személyazonosság megerősítésének érdekében.

Jogos a kérdés, hogy miért Horváth György hadnagy lehet a megtalált pilóta. A magyar katonai nyilvántartásokban található személyi, vagy veszteségi kartonok alapján hadnagyi rendfokozattal, Esztergom környékén egyedül Horváth György hadnagy tűnt el 1945. február 19-én. Az emberi maradványok előkerülési helye Esztergomtól légvonalban 20 kilométerre fekszik észak nyugatra. (Az egyik parancsban Esztergom 15 kilométer északra szerepel!) Horváth hadnagy előkerülését erősíti az a tény, hogy a személyi, vagy veszteségi kartonokban másik hadnagyi rendfokozatú pilótát, Jencs Zoltán hadnagyot jelentik eltűntnek, aki 1944. december 10-én tűnt el Székesfehérvár légterében, de ez 70 kilométerre van az emberi maradványok előkerülési helyétől.

Az utolsó bevetés

A rendelkezésre álló dokumentumok, és az előkerült bizonyítékok alapján próbáljuk kideríteni, hogy mi történhetett az utolsó bevetésen. Tobak Tibor családnak írt levelében légvédelmi tűzről tett említést, amit a rendelkezésre álló dokumentumok nem erősítenek meg. Február 19-én egy 5 kilométer sugarú körön belül (Búcs - Muzsla - Köbölkút) volt bevetve három szovjet gárdaezred!!! Ebből mind a három jelentett győzelmet, vagy veszteséget, ezért bizonyítható, hogy komoly légi harcok voltak. Horváth hadnagy megtalálási helyéhez legközelebb Fedor Alekszejevics Sznyegirev főhadnagy jelentett légigyőzelmet, mert egy Me-109-es lelövését igényelte Karvától északra. A repülőgép roncs Karvától mindössze 4 kilométerre fekszik északra, ami olyan szintű egyezés, hogy talán nem túlzás azt állítani, hogy Sznyegirev főhadnagy lőtte le a magyar gépet. A földi légvédelem általában nem tüzelt akkor, ha kialakult egy légi harc, mert a sajátjukat is eltalálhatják. Horváth hadnagy esetében szinte biztos a légi harc ténye, mert a szovjet igénylés helye, és a megtalálás között nagy az egyezés. További bizonyíték arra, hogy harcolt a magyar pilóta, hogy a lőszer javadalmazásnak körülbelül csak a 30 százaléka került elő. Egy adaton megakadt a szemem, mert a túlerőben lévő szovjet vadászok is szenvedtek veszteséget ezen a kis területen lezajlott összecsapásban. Az egyik szovjet ász Jegorov gárda főhadnagy légi harcban súlyosan megsérült és fogságba esett. Jak-3-asa Béla és Muzsla között zuhant le, azonban erre a területre sem német, sem magyar pilóta nem jelentett légi győzelmet, ezért a gépét azon pilóták egyike lőtte le, aki nem élte túl az utolsó bevetését. Horváth hadnagy 6 kilométerre, a német pilóták körülbelül 25 - 30 kilométerre zuhantak le Jegorov gépétől. Horváth és Jegorov bizonyíthatóan egy légtérben harcoltak, de nincs meg a német századok bevetéseinek részletes adatai, ezért nem zárható ki, hogy a németek is harcolhattak ezen a területen. Ha Horváth lőtte le Jegorovot, akkor a magyar pilótának nem volt ismeretlen a szovjetek elleni küzdelem, mert korábban már kettőt igazoltan lelőtt. Minden eshetőséget figyelembe véve Jegorov gárda hadnagyot lelőhette a két meghalt német pilóta, vagy Horváth György hadnagy. Mindenki döntse el, hogy kinek ítéli oda ezt a győzelmet, én már döntöttem, de nem tudom egyértelműen bizonyítani.

A cikk megírásához nyújtott segítségéért köszönettel tartozom a cikkben szereplő személyeknek, valamint Horváth Gábornak és Nagy András nyugállományú őrnagynak.





Horváth György hadnagy temetéséről szóló hír és galéria itt található: Horváth György hadnagy temetése