Battle of France Campaign

Online hadjáratok

Moderátorok: VO101_Sheriff, VO101_Tom

Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

Nyitottam egy új fórumot a közelgő új WAR-nak.

Amit TS-en mondtam, hogy kb ugyanarre lehet számítani, mint az AWC-n (Air War Campaign) nos az úgy tűnik nem lesz igaz, valami egészen újszerűt próbálnak Gruberék szervezni (a zárt részen dumálnak már régóta róla, csak én még nem folytam bele, elég meló volt a mostanival). Lesz benne területfoglalás és főleg földi csapatok támogatása lesz a lényeg. A War neve is ennek megfelelően Frontlines Campaign (*megváltozott, most már Battle of France Campaign). Kisebb területen, de távol a Calais-Dover vonaltól fog folyni a csata. Szerintem jól fogunk szórakozni azon is :)

Ez a kép amit Schneider tegnap küldött, hogy ez a tervezett helyszín (* ez is megváltozott már):

Image

Valami olyasmit mondott tegnap, hogy a német oldalnak inkább támadni kell, az angolok védekeznek. Ők is tudnak területet foglalni, de kicsit másképp. Hogy ez gyakorlatban mit jelent, még ne kérdezzétek, a szabályok tervezetét majd elolvasom, és írok ha megtudok valami érdekeset.
Kép
Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

Új területen fog zajlani a Frontlines campaign, a zoomolható térkép engine-el már kész van vogler, próbaképp betettem az ide készített térképet (ikonok még nem véglegesek). A jobb felső ficakban épp két német páncélos hadosztály özönli el a kis francia porfészket, két-két schwarm vadász és zuhanóbombázók támogatásával 8-)

http://sowcampaigns.no-ip.org/sowc/map/index.html
32 MB-os a térkép, ha egyszer betölt, utána cache-ból már gyorsabb lesz.

Elvileg a frontlines alatt ez még statikus térkép lesz (küldetésről küldetésre átrajzolva aszerint, hogy mi történt előzőleg), amin viszont Farber dolgozik, ott ugyanez az engine már dinamikus, interaktív térképként fog működni, amin közvetlenül lehet küldetést generálni, amit aztán a szerver be is tölt... de az még odébb van kicsit :)
Kép
Avatar
VO101_NateDog
Hozzászólások: 2244
Csatlakozott: 2007.10.24. 18:12
Tartózkodási hely: Dorog
Kapcsolat:

VO101_Tom írta:Új területen fog zajlani a Frontlines campaign, a zoomolható térkép engine-el már kész van vogler, próbaképp betettem az ide készített térképet (ikonok még nem véglegesek). A jobb felső ficakban épp két német páncélos hadosztály özönli el a kis francia porfészket, két-két schwarm vadász és zuhanóbombázók támogatásával 8-)

http://sowcampaigns.no-ip.org/sowc/map/index.html
32 MB-os a térkép, ha egyszer betölt, utána cache-ból már gyorsabb lesz.

Elvileg a frontlines alatt ez még statikus térkép lesz (küldetésről küldetésre átrajzolva aszerint, hogy mi történt előzőleg), amin viszont Farber dolgozik, ott ugyanez az engine már dinamikus, interaktív térképként fog működni, amin közvetlenül lehet küldetést generálni, amit aztán a szerver be is tölt... de az még odébb van kicsit :)
Király!!!
Avatar
VO101_NateDog
Hozzászólások: 2244
Csatlakozott: 2007.10.24. 18:12
Tartózkodási hely: Dorog
Kapcsolat:

Ez egy hatalmas térkép, nem?
Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

VO101_NateDog írta:Ez egy hatalmas térkép, nem?
Igen, de teljesen más elven működik majd, mint az eddigiek. Itt csak a németek támadnak, a számozás szerint egyik város után a másikat. Az angolok meg védekeznek. Lesznek földi csapatok, amiket lebombázva lehet az előrenyomulást segíteni, vagy épp gátolni. Az a cél, hogy max 10 hét alatt foglaljunk el mindent. Ha sikerül akkor nyerünk, ha nem, akkor az angolok nyernek.

A kötött útvonal nemtom mennyire teszi -az angolok számára- kiszámíthatóvá, bár ha azt vesszük anno is a frontvonal egy biztos pont volt ha akciót keresett valaki. A hátország is támadható lesz persze, de a részletek kidolgozása folyamatban van. Majd írok ha megtudok többet.
Kép
Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

Gruber azt írta a fórumon, hogy június végén, július elején akarják indítani ezt a war-t.
Kép
Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

Posztolta Gruber a SOWC fórumon a hamarosan induló Frontlines Campaign tervezetét (elég végleges azért, bár még bármi változhat).

Hosszú, de aki részt akar venni ebben, az rágja át magát rajta. Kikérdezem! :)

Helyszín:
A Franciaországi csatát dolgozza fel, a 1940 Június 5-e és 14-e közötti időszak történései alapján. De itt a történelmi környezet csak az alapot adja, nem a küldetéseket játszuk újra, csak nagyjából a helyszín és a földi csapatok alapjait adják.

A hadjárat hossza:
10 hét, ami július 14-én, vasárnap kezdődik.

Küldetések:
CEST 20:00-kor (ez a Magyar idő is) kezdődik a küldetés, melynek hossza 2,5 óra. Oldalanként 45-45 pilóta vehet részt benne (valszeg ahogy legutóbb, a századok adott számú slotot kapnak, amiket elosztunk magunk között). Amikor a küldetés betöltődött, 10 perce van mindenkinek a csatlakozásra, és hogy a felszállópályához guruljon, elkészüljön, satöbbi. A 10 perc leteltét üzenet adja, az előtt felszállni tilos! (Ez egy új szabály pl, de nekem tetszik). Két óra elteltével újabb üzenetet kapunk, hogy a küldetésnek vége, mindenki térjen haza. Azok a célpontok, amik ezt követően semmisülnek meg, a stat nem veszi figyelembe. A pilótáknak kb. 15-20 percük lesz arra, hogy hazatérjenek és leszálljanak.

Feladatok:
Tengely: Le Havre, Rouen, Beaumont-sur-Oise városok elfoglalása 1940. Június 14-ére.
Szövetségesek: Késleltetni vagy megállítani a német előrenyomulást a Somme-ig.
Ez is újdonság lesz az eddigi warokhoz képest, hogy a két oldal feladata kicsit más (bár végeredményben nem sokban különbözik). Nekünk a tankjainkat kell védeni, és a védelmi állásokat bombázni, az angoloknak fordítva. Az viszont, hogy mindkét oldal feladata ugyanoda esik, garantálja az akciódús küldetést.

Hadjárat működése:
A térképen három oszlopban (csoport) támadnak a németek. Mindegyik csapatnak 16 koordinátán (10x10km szabvány grid) keresztül vezet az útja a végcélig. Az út során 5 checkpoint van (út során elfoglalt nagyobb városok). A németek feladata ennek az előrenyomulásnak a fedezete, az angolok feladata a megállítása.

Tengely földi csapatok:
Páncélos Hadosztály (1/csoport). 50%-os veszteségnél megáll az előrenyomulásuk. Gyalogos támogatás nélkül az előrenyomulás mértéke a felére esik. Véglegesen nem semmisíthetők meg, a következő küldetés elején feltöltve teljes létszámmal folytatják az utat. A gyalogosokkal egy szektorban vannak elhelyezve. A játékban a 3., 4., 9. péncélos hadosztály játszik.
Image

Gyalogos hadosztály (1/csoport). Sérülékeny célpont, bombákkal és géppuskával is támadható. 50%-os vezsteség esetén az előrenyomulás megáll. Páncélosok nélkül nem mozognak előre. Küldetések között a hadosztályt feltöltik, következő héten ismét teljes létszámmal kezdik az előrenyomulást. A játékban a 4., 31., 33. gyalogos hadosztály játszik (mivel katonák nincsenek, ezeket teherautók jelzik).
Image

Mindkét csoport megsemmisülése esetén a frontvonal a korábbi checkpointig vonul vissza.

Szövetséges földi erők:
Gyalogos hadosztály (1/csoport). Megerősített állásaik bombával támdhatók. 50%-os veszteség esetén feladják állásaikat és visszavonulásba kezdenek. Amíg a hadvezetési pont (C&C) sértetlen, addig a visszavonulásuk rendezetten zajlik, és lassítják a német előrenyomulást. Ha a C&C elesik, a német előrenyomulás teljes sebességgel haladhat. A következő küldetés elején a csapatok a német előrenyomulással szemben felállva, teljes létszámra feltöltve kezdik a küldetést. Ha a németek visszavonulnak, ez a szövetséges védelmi vonal automatikusan követi, és felveszi a checkpoint melletti állásokat. A játékban az 51. (hegyi) hadosztály, 5e francia kolóniai hadosztály, és a 10e gyalogos hadosztály vesz részt.
Image

Szövetséges páncélos tartalék (1/csoport). A szövetséges hadvezetés határozza meg az indulási pozjcióját. Bombákkal támadható célpont. 50%-os megsemmisülés esetén a személyzet elhagyja a járműveit és elmenekül. Ha a német páncélos hadosztály túljut a pozícióján, akkor ez a tartalék hadosztály véglegesen megsemmisül. Ellenkező esetben a személyzet visszatérve a tankjaihoz, feltöltve kezdi meg a következő küldetést. A játékban az 1e, 2e, 4e tartalék péncélos hadosztályok (Francia) szerepelnek.
Image

C&C (Hadvezetési pont) (1/csoport). A csoportok utolsó városában (Le Havre, Beaumont-sur-Oise, Rouen) kerülnek elhelyezésre. 40%-os megsemmisülés az utánpótlás és a parancsok forntra jutását akadályozza meg, mely eredménye a szervezett visszavonulás felbomlása. Sérülései a következő küldetések elejére helyreáll. Nincs védelmi képessége, egymaga nem befolyásolja a német előrenyomulást (ez az utolsó szektorokban lenne kérdés).
Image

Figyelmeztetések.
10%-os sérülés esetén minden földi csapat üzenetet küld, amiben hírt adnak arról, hogy támadás alatt állnak.

Hadjárat működése részletesen:
Minden tengelyhatalmi csoport rendelkezik egy páncélos és egy gyalogos hadosztállyal. Ezzel a szövetségesek megerősített védelmi állásba vonult gyalogosokat vonultatnak fel. A németek előrenyomulásához a légierőnek el kell pusztítania ezeket a védelmi állásokat. A németek 60, 40, 20 km/küldetés sebességgel haladhatnak attól függően, hogy milyen állapotban vannak.
- Ha minden sértetlen, akkor 60 km/mission
- Ha a páncélosok 50%-os veszteséget szenvednek, akkor 30 km/mission
- Ha a gyalogosok megsemmisülnek, akkor az előrenyomulás 20 vagy 40 km/mission-ra módosul, attól függően, hogy a páncélosok hogy állnak.
- Ha a páncélosok megsemmisülnek (de a gyalogság nem) az előrenyomulás megáll
- Ha mindkét csoport megsemmisül, akkor a németek visszavonulnak a legutolsó checkpointig
A checkpoint mögé viszont már semmilyen esetben sem kell visszavonulni. A következő küldetést minden csapat teljes létszámmal kezdi.

Szövetséges földi csapatok megerősített állásokba települt gyalogsági hadosztályokból, tartalék páncélos hadosztályból és hadvezetési pontból állnak. A védekezési pont egymaga megállít bármilyen német támadást, ezért az előrenyomuláshoz meg kell azt semmisíteni. Ha a védelmi pont áttört, de a C&C még ép, akkor a németeket 40km/mission-ra lassítva vonulnak vissza. Ha a C&C megsemmisül, akkor a visszavonulás 60/mission-al roboghat (persze ez csak max érték, ennél kevesebb lehet, ha a németek veszteségeket szenvedtek). A következő küldetést teljesen feltöltve kezdik. A szövetséges páncélos tartalék ugyanolyan erőt képvisel, mint a német páncélos hadosztály, de pozíciójukat a szövetséges hadvezetés határozza meg a hadjárat elején. Azon a helyen extra védekezési erőt adnak a szövetségeseknek, viszont arról a pontról nem mozdulhatnak el. Ha a németek túlhaladnak rajtuk, elfoglalva a szektort, akkor a hadosztály véglegesen megsemmisül.

Minden küldetésben a légierők szereplése diktálja a hadjárat kimenetelét, a játékban csak nagyon kevés tényleges interakció van a földi csapatok között. A földi védelmi vonalat repülőgépekkel el kell pusztítani, különben semmilyen előrenyomulás nincs.

Refly
Első alkalommal lesz bevezetve, hogy a refly lehetősége engedélyezett a hadjáratban, amennyiben a pilóta biztonságban leszállt egy saját repülőtéren. A pilóta az adott repülőtérről kell hogy visszainduljon, de bármilyen gépet választhat. Nincs megkötve, hogy egy pilóta mennyiszer indulhat újra, amíg biztonságosan leszállt egy saját, aktív (!) repülőtéren (nem minden reptér lesz aktív). Halál, kiugrás, crash landing vagy ellenséges reptéren való leszálláskor a pilótának azonnal (!) el kell hagynia a szervert. A szabály betartását a staton keresztül ellenőrzik. A pilóta, aki nem biztos a saját státuszában, kitaszkolva a weben ellenőrizheti, az valós időben frissül. Senki ne próbáljon trükközni, nagyon szigorúan lesz ellenőrizve.

Repülőterek:
Minkét oldal négy-négy állandó repülőtérrel kezd, amik mindvégig az ő oldalukon maradnak. A fennmaradó repterek mindegyike elfoglalható, lerombolható. Minden repülőtér tartalmazni fog külön célpontokat, amik a reptér épségét hivatottak szimulálni (ahogy eddig is). Ha a repülőtér megsemmisült, akkor az 1 küldetésig nem használható. A repülőtér az inaktív küldetés során szintén támadható, ezzel lehet meghosszabbítani az inaktív státuszt.

Ahogy a frontvonal vonulhat előre-hátra, a repülőtér birtokosa a szektor birtokosa lesz. A "tulajdonosváltás" során a repülőtér egy küldetésig inaktív lesz. Az inaktív repülőtér ezalatt ugyanúgy támadható. A repülőtereken 2x könnyű 40mm Bofors, és 4x nehéz 3,7'' vagy 88mm-es ágyú lesz elhelyezve. A légvédelem a repülőtér státuszától függetlenül mindig aktív!

Ebben a hadjáratban a repülőterek osztályozva lesznek kis és nagy repülőtérre. Nagy repülőtérről kéthajtóműves gépek is felszállhatnak, kis repülőterekről csak vadászgépek. A repülőtereken elhelyezett célok száma a mérettel arányos.

Van néhány repülőtér, amik a hadjáratban egyátalán nem használhatók. A frontvonal 10km-es körzetében a repülőterek szintén zárva vannak a pilóták biztonsága miatt. Ezeknél a repülőtereknél egy nagy fehér X van elhelyezve, mely azt jelzi, hogy a repülőtér zárva van. Ilyenre leszállva a refly tilos. (a valódi repülésben is használt egyezményes jelzések a ponyvával, leszálló jelekkel kitett jelzések ("plahé"), amikkel rádiózás vagy más kommunikáció nélkül is egyértelműen közölhető pár dolog (ma már csak vitorolázó vagy ideiglenes reptereken használják). Az IT a leszállójeltől balra történő leszállás, a T a jeltől jobbra, az X a leszállási tilalom, a T fölötte egy vízszintes vonallal az általános leszállási parancs (vihar jön pl). Ha a jelekből egy számot vagy azonosítót tesznek ki, akkor a leszállási parancs csak arra a gépre vonatkozik)

Kis reptér:
Image

Nagy reptér:
Image

Planeset
Történelmileg pontos planesettel játszunk, ami az adott időszakra (!) jellemző, nem a csatára. Ez a Spitfire-t érinti, mivel azok ebben az időben csak Angliában állomásoztak, és onnan repültek át a csatornán. A játékban annyi korlátozásuk lesz, hogy felszállni csak a négy állandó reptérről lehet velük, így szimulálva azt, hogy távolról kell jönniük. Leszállni bárhol leszállhatnak, de felszállni csak az adott repülőtéren engedélyezett típusokkal lehet. A szövetségesek ezek mellett megkapták a Br.20-ast bombázónak a nehézbombázó küldetéseikhez. Azokhoz készült "szép" angol skin is.

Német planeset: Bf 109 E-1, Bf 109 E-3, Bf 110 C-4, Ju 87, Ju 88, He 111
Szövetséges planeset: Spitfire I 100 octane és Hurricane 100 octane (Rotol & DH), Blenheim IV, Br.20

Angol Br-20
Image

Térkép:
Ez a térkép egy közel végleges tervezete, a frontvonallal és az egységekkel ne foglalkozzatok, a terület viszont jól látszik, hogy hol fogunk repülni. Nagy, ezért csak linket teszek be:
térkép

A játék megnyerése:
Minden szektor előrenyomulás egyel több pontot ér, mint az előző. A 3. szektor 3-at, a 4. négyet, a 15. tizenötöt, stb. Mindhárom csoport 16 lépést tud megtenni, az csoportonként 136 pont. *3=408. Ennyi a szerezhető max pontszám. A játék megnyerését vagy elvesztését a 10. küldetés végén lévő német pontok határozzák meg:

0 – 36 = Elsöprő szövetséges győzelem
37 - 146 = Szövetséges győzelem
147 - 262 = Döntetlen
263 - 371 = Tengely győzelem
372 – 408 = Elsöprő tengely győzelem

Eredeti topik itt:
http://sowc.forumotion.co.uk/t442-storm ... -of-france

Nnnna, röviden ennyi :icon_crazy:
Kép
Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

Hamarosan megnyílik majd egy külön topik a SOWC-on, ott kell regisztrálni a német és a vörös oldal pilótáinak.
Kép
Avatar
VO101_Mortuus
Hozzászólások: 773
Csatlakozott: 2007.10.28. 15:17

Hú, ez baszott jól hangzik! És ide biztos kell a rengeteg sturzkampfkészülék 8-)
Kép

Amit ma megtehetsz, azt holnap is.
Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

VO101_Mortuus írta:Hú, ez baszott jól hangzik! És ide biztos kell a rengeteg sturzkampfkészülék 8-)
Ja natürlich, große und kleine Stuka auch :icon_crazy:
Kép
Avatar
VO101_NateDog
Hozzászólások: 2244
Csatlakozott: 2007.10.24. 18:12
Tartózkodási hely: Dorog
Kapcsolat:

Jó lesz ez. E 4 nélkül a manual proppitchre rá kellene gyúrni. Ha megsütöttem motort reflyjal akkor is lesz lehetőség újra jönni?
Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

VO101_NateDog írta:Jó lesz ez. E 4 nélkül a manual proppitchre rá kellene gyúrni. Ha megsütöttem motort reflyjal akkor is lesz lehetőség újra jönni?
Ha saját aktív repülőtéren szállsz le úgy, hogy megkapod a "landed" üzenetet, akkor persze. A gép lehet sérült, az mindegy. A lényeg, hogy landed üzenetet kapj. Az emergency landed viszont azért nem elég, mert azt a térképen bárhol hasratéve kaphatsz, abból a stat nem tudná, hogy hol szálltál le.

Ami ebben a refly dologban nagyon jó, hogy itt tényleg sokkal értékesebb lesz az, hogy hazajuss épségben, hiszen akkor akár még vissza is indulhatsz mielőtt vége lenne a küldinek. Viszont veszélye is van, le és felszálló reptereket valszeg jobban kell védeni mint eddig (wulch az engedélyezett lesz elvileg, viszont a légvédelem is erős lesz a reptereknél), mert sanszos, hogy angolok ott (is) támadnak majd.
Kép
Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

Aki ezen részt akar venni, írjon ide, mert össze kell állítanom, és le kell adnom az MKHL állománylistát!
Kép
Avatar
VO101_NateDog
Hozzászólások: 2244
Csatlakozott: 2007.10.24. 18:12
Tartózkodási hely: Dorog
Kapcsolat:

Én igen!
Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

Térkép:

Image
Kép
1/3_vszd_Tazar
Hozzászólások: 230
Csatlakozott: 2013.02.12. 00:58

Jelentkezem!
Avatar
VO101_Tom
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2007.10.24. 09:03

A hadjárat neve Frontlines Campaign helyett Battle of France Campaign (BoFC) lett.
Kép
Savas
Hozzászólások: 149
Csatlakozott: 2012.08.07. 20:19

Úúútálom a vulchereket.
Természetesen jövök, had hulljon a férgese.
Avatar
V.4_Pogi
Hozzászólások: 124
Csatlakozott: 2010.03.25. 11:55

Sziiintén zenész ;) , én is jövök, már ha nem dolgozok.
Avatar
Dumbo
Hozzászólások: 121
Csatlakozott: 2012.11.20. 19:24

Ez jól hangzik.
Én is jelentkezem egy kis angélus vadászatra :icon_crazy:
Válasz küldése