péntek, 14 október 2011 18:10

Rádiózás - alapszabályok

Írta:
A rádiózásban néhány egyszerű, de fontos szabályt kell betartani. Ugyanez igaz az internetes kommunikációra is, mert a repülőgépekben használt rádiókészülékekhez hasonlóan a TeamSpeak is half-duplex kommunikációt enged, vagyis egyszerre csak egy valaki beszélhet, a többi hallgatja. Amíg valaki az adógombot nyomja, addig másokat nem érteni.

  • Rádiófegyelem! Csak arról beszélsz ami a repülés szempontjából fontos. Mindezt röviden, érthetően, összeszedetten mondod el.
  • Először a hívott hívójelét mondod (hogy odafigyeljen), majd a sajátodat (ki hívja), majd az üzenetet. A végén: "Vége", hogy tudni lehessen, hogy nem szakadt meg a beszéd. Internetes kommunikációban a gyorsabb információ átadás miatt, ha minden szereplő ismeri egymást, ettől el lehet térni.
  • Leszállásnál Illő engedélyt kérni leszálláshoz, hozzátéve, hogy "X zöldre kérek le". Az X a futóművek száma. Ez csak egy biztonsági szokás, hogy véletlenül ne maradjon csukva egy futó sem.
  • Ekkor az irányító megmondja, hogy ha szabad, akkor melyik irányból (ezt jelentik a számok), melyik oldali pályára szállhat le. Tehát, ha azt mondják, hogy a 32-es pálya szabad, az nem azt jelenti, hogy van a repülőtéren legalább 32 kifutópálya, hanem azt, hogy a jelenleg használatos leszállóirány 320 fok. Vagyis D-DK -ről kell besiklani. Ha több pálya van egymás mellett (ált. Max. 2), akkor mondják, hogy jobb vagy bal (pl.: a 32-es bal pályára engedélyezik)

A modern kis és nagygépes repülésben úgynevezett fóniát alkalmaznak, ami egy külön nyelv a nyelvben, vagyis minden szituációra meghatározott szavakat, mondatokat használnak. Ezen a weboldalon nem célunk ilyen mértékig belemenni a témába, akit érdekel, az tudjon róla, hogy van ilyen, és az interneten más forrásból tájékozódhat róla. Például innen: Pcpilot center: fónia