Már oly sok évtizede történt, lángolt a fél világ,
És ezt a nagy tüzet lehetett látni éjszakákon át.
Ifjú hősök ti adtatok reményt, félelmet nem ismertetek.
Mert a magyar hazát óvni kell, ez volt az elvetek. 

Arcotokon mosoly ült, hiszen önként szálltatok,
A háborús időkben ti is példaképpé váltatok.
Mint bátor sasok repültetek a fellegek között.
Csillogott gépetek szárnya, s a Nap bennetek gyönyörködött. 

Rátok is vártak otthon, de csak ritkán írtatok,
Ha bajtársat kellett temetni, tudom ti is sírtatok.
Könnyes szemmel gépbe ülni, elfoglalni az őrhelyet,
Őrjáratra kellett repülni, épp egy jóbarát helyett. 

Azután a nagy békében, lesújt rátok az átok,
Közületek oly sokakat elárult szép hazátok.
Más bűnötök nem volt, csak védtétek a hazát,
Ezért bujkálnotok kellett egy egész életen át. 

Néhányatokról azt sem tudjuk, sírotok hol takarja rög,
Utatok egy dolog kísérte, a haza utáni vágy mely örök.
Elmúltak az évek! Kevesebb köztetek az élő, mint a holt,
Egykoron vezéretek a bátorság, kísérőtök a szerencse volt. 

Elvárta tőletek a nemzet, hogy hullajtsátok véretek,
Megvetés, átok és szitkok árja lett a béretek.
Hogy tudtunk idáig jutni? Mit szólnának ehhez az ősök?
Barátaim bátor repülők, Ti vagytok az elfelejtett Hősök!