| |
Légellenállás (fajtái, kialakulásuk, csökkentésük):
A repülőgépnek többféle
légellenállása van. Némelyiket szándékosan idézzük elő (fékszárny,
féklap, ívelőlap), némelyiket nem. Most a nem szándékosakkal
foglalkozunk, az ívelőlappal majd a szerkezettan részben.
Az első az a légellenállás, ami a levegő torlónyomása miatt
keletkezik a repülőgépen. Ezért próbálják a szemből látható sziluettet
minél kisebbre alakítani. Ez a légellenállás igen jelentős is lehet (ha
vastag a szárny), de nem az egyedüli.
Légellenállást
növeli az un. indukált ellenállás. Ez tulajdonképpen a
szárnyvég körül alakul ki, ahol a szárny feletti alacsonynyomású levegő,
és a szárny alatti magasnyomású levegő ki akar egyenlítődni. Ez a
repülőgép előrehaladása miatt örvényorsót hoz létre a szárnyvégen, ami
igenjelentős légellenállási tényező (nézd a lenti képsorozatot, ahol
leszáll a 747-es. Annak a levegőmennyiségnek a kavarását, amit lent
látni, azt mind a repülőgép előrehaladásától veszi el).
Védekezni
ellene többféle módon lehet. Az egyik az, hogy a szárnyvégen lerontják a
felhajtóerőt, és így kisebb lesz ott a nyomáskülönbség. A legjellemzőbb:
a szárnyvég lekerekítése (pl. a Supermarine Spitfire-nél). A másik
megoldás, hogy a szárnyvégre tesznek akadályt a kiegyenlítődés ellen.
Ilyen pl. a baloldali képen látható B-747 szárnyvég, ahol felhajtják azt
(közben ereszti az üzemanyagot, de az nem tartozik most ide). Tehát a
Messzer 109 E szárnykiképzése nem a legjobb.
Az
interferencia ellenállás.
Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az
egyébként lamináris áramlásokat valami külső zavar megzavarja (két
közeli sík felület, egy kiálló dúc), ekkor azok turbulensek lesznek, és
növelik a légellenállást. Tehát egy merevítő dúcnál nem csak magát a
merevítés légellenállását kell számolni, hanem az egész repülőgépre
nézve a zavaró hatásait is, vagy van a diffuzor hatás (bal
oldali képen), ami miatt a szárny kilépőéle és a törzs csatlakozásánál,
a hirtelen kitáguló térben lamináris áramlás turbulens lesz, és leválik,
ami szintén káros.
Vannak még „egyéb” zavaró tényezők
(pölö a kormánymozgatás), de azok hatása elenyésző az itt említettekhez
képest.
Szárnyra ható erők:
Most, hogy ismerjük a felhajtóerőt és a légellenállást, felrajzolhatjuk,
hogy a szárnyra milyen erők hatnak repülés közben:

Fy:
felhajtóerő
Fx:
légellenállás
Fl:
eredő légerő, ami a valóságos fönntartó erőt jelenti. A légellenállás
ugyanis rontja a felhajtóerőt, de nem kivonni kell belőle, csak a
vektorát tolja el (ez fogja vissza, lassítja a gépet).
|
|