|
Kondenzációról akkor beszélünk,
amikor egy adott térrészben a levegő nedvességgel telítetté válik, és a
telítettségen felüli páramennyiség kicsapódik. Kicsapódás után az eddig
láthatatlan vízgőz láthatóvá válik, köd, pára, felhő, stb. keletkezik,
melyeket apró vízcseppek nagy tömege alkot.
Kondenzáció megindulásához nem
elegendő, hogy a levegő nedvessége 100%-os legyen, hanem idegen
anyagokra is szükség van, amelyekre a vízpára kicsapódik
(kondenzációs magok). Ezek a magok higroszkopikus, azaz vízszívó
tulajdonságúak. Ilyen magok a füst, por, bizonyos gázok oxidjai, stb.
Ezek a kondenzációs magok parányiak, még mikroszkóppal sem láthatók,
jelenlétüket a vízcseppek jelzik.
Ezzel magyarázható a kondenzcsík
kialakulása is. A kondenzcsík akkor alakul ki, ha nagy magasságban repül
a repülőgép, ahol a levegő már olyan hideg, hogy a benne lévő nedvesség
rég kicsapódott volna, de hiányzik a kondenzációs mag a
„felhőképződéshez”. A kondenzcsík tehát nem a hajtómű égésterméke, hanem
az égéstermékekre kicsapódott pára, ami hosszú vékony „felhő” formájában
jelentkezik.
Kondenzációt okozhat:
Ha a levegő abszolút (vagy
fajlagos) nedvessége a telítettséghez növekszik. Ez a nagyobb párolgási
felületek felett lévő párolgásból adódik. Csak a földközeli rétegekben
fordul elő. Elsősorban a párák, ködök kialakulásánál játszik szerepet.
Ha a levegő hőmérséklete a
harmatpontjáig csökken.
Ha két különböző hőmérsékletű és
páratartalmú, de a telítettséghez közel álló légtömeg keveredik, a
melegebb lehűl, és eléri a harmatpontját.
Köd
A talajközelben kondenzálódott
mikroszkopikus méretű vízcseppek halmazát ködnek nevezzük. Megállapodás
alapján ködről akkor beszélünk, ha a látástávolság 1km alá csökken. Ha
messzebbre látunk el, de mégis korlátozottan, akkor erős, mérsékelt,
vagy gyenge párásságról beszélünk.
A ködöket három fő csoportba
sorolhatjuk:
Kisugárzási
Áramlási (advektív)
Inverziós
Kisugárzási köd:
Ha a talajközeli levegő
hőmérséklete a kisugárzás (radiáció) következtében a harmatpont alá
csökken. Ennek vastagsága néhány métertől több száz méterig változhat,
és az inverziós réteget általában teljesen kitölti. Kisugárzási ködök
általában anticiklonok belső területein keletkeznek.
Télen a gyenge besugárzás, valamint
a stabilis hőmérsékleti rétegződés miatt a termikus konvekció gyengén,
vagy egyáltalán nem fejlődik ki, aminek következtében a függőleges
elszállítás legyengül, vagy teljesen elmarad. Ilyenkor az inverziós
rétegben nem csak a köd, hanem a vendéganyagok is összegyűlnek,
különösen, ha a szél is konvergens (összeáramló) jellegű. Ezt, a köd és
a füst keveredését szmognak nevezzük. Ez a fajta köd általában
napfelkelte előtt egy-két órával kezd el kialakulni.
Áramlási (advektív) köd:
Akkor keletkezik, ha a hideg (hóval
vagy jéggel borított), erősen kihűlt talajra, vagy talajközeli
légpárnára páradús, meleg levegő áramlik. Ekkor a páradús levegő lehűl,
növekszik a relatív nedvessége, a levegő stabilis egyensúlyi helyzetéből
következve ez a megnövekedett nedvesség a legalsó rétegekben
koncentrálódik, és végül köd keletkezik. Ez a fajta köd gyorsabban és
jobban kialakul, mint a kisugárzási köd, ezért ez a repülésre
veszélyesebb.
Inverziós ködök:
A téli évszakban gyakran jelenik
meg a talaj felett elhelyezkedő inverziós rétegben réteges felhőzet,
amely anticiklonális időjárási helyzetekben tartósan megmaradhat. Ezek a
rétegfelhők zárják le rendszerint az un. talajközeli hideg levegőpárnát.
A rétegfelhők talajra ereszkedésével köd keletkezik.
Látástávolságnak nevezzük azt a távolságot, ameddig a talajon állva
vízszintes irányba szabad szemmel ellátunk. Ezt általában kilométerben
állapítjuk meg. Látástávolságot a következő tényezők befolyásolják:
- Optikai jelenségek
- Vendéganyagok
- Kondenzáció
- Csapadék
Nyáron a talaj menti levegő erős felmelegedése sűrűségkülönbséghez
vezet, amely a fénysugarak törését idézheti elő. A látástávolságot
legerősebben a köd és az erős párásság segíti. Záporos időt követően a
látástávolság sok esetben megjavul, mert a levegő szennyeződését a
csapadék leveri. |