|
|
Géppár támadás Bombázó
ellen:
Az első rácsapás
módszere szerint járunk el minden rácsapáskor. Lemaradva követ a kísérő,
ha a vezér hibázik ő tüzel a kiválasztott bombázóra, ha a vezér már
lelőtte, akkor van ideje másik gépet kiszemelni a kötelékből és arra
tüzelni a rácsapás során. Minden rácsapás előtt gyors gyülekező
szükséges. Ha a kísérő felzárkózott, akkor ezt jelzi a vezérnek, és
ekkor indulhatnak lefelé újra.
Természetesen az egész harc alatt folyamatosan közlik az információkat
egymással. Jelzik mikor zuhannak, hogy látják egymást, hogy
elveszítették egymást vagy az ellenfelet. Fontos az ilyen infókat rögtön
közölni, hogy a társ azonnal tudjon információkat küldeni a saját
illetve az ellenfél pozíciójáról, illetve tudjon segíteni.
Védekezés géppárban:
Védekezéskor még inkább
nő a géppár jelentősége. Ha energiafölényünkre ügyeltünk, könnyedén
elintézhetjük a támadót. Fontos a hidegvér és a gondolkodás. Egy jó
géppárt nehéz elintézni. Ha a géppár egyik tagja bajban van akkor a
következő a teendő:
1. Információk megadása.
A bajba került gép azonnal adjon PONTOS információkat társának. Adja meg
pontos pozícióját és az ellenség számát, minőségét és a helyzet
leírását. Csak nyugalom, ha kapkodva kiabálsz, hogy basszus rajtam egy
yak segííts!!! Akkor a társad nem sokat fog tudni tenni.
Információk megadása:
-magasság
-pozíció: A térkép alapján és jól kivehető földrajzi pont, település
alapján. Jól használható a térkép rácsozása. Pl.( Klimov Zavod tól
keletre a 2. kocka közepén az erdő felett)
- A minőség megadása: Meg kell adni az üldöző gép típusát és
mennyiségét.
2. Higgadt manőverek:
Géppárban ha bajban vagyunk, nem az az elsődleges cél, hogy lerázzuk az
ellenfelet, hanem, hogy megkönnyítsük a társunk dolgát, a
megsegítésünkben. Ha nekiállnánk dogfightolni, azzal
- egy fordulékony orosz gépet mégjobb pozícióba juttathatunk
- leszorulhatunk kis magasságba, elveszítjük az energiánkat
- a társunk nehezebben fog ránktalálni, mintha egy kiszámítható úton
repülünk
- vadul fordulózva a társ is nehezebben tud beülni a támadónk mögé,
valamint ha ezt megteszi, akkor az egész géppár elveszíti
energiafölényét és igazán nagy bajba kerülhetnek
Tehát akkor cselekszünk helyesen, ha rábízzuk az ellenfelet a társunk
ágyúira. Ha energiafölényünk még megvan az ellenféllel szemben, akkor
ezt megtartva lassan emelkedve viszonylag egyenesen repülve távolodjunk.
Ha nincs, akkor egyenlítsük ki enyhe zuhanással a sebességet. De semmi
esetre sem szabad fordulózni. Alkalmazható apró trükkök az
oldalkormánnyal való csúztatás, apró botmozdulatok, amelyek nehezítik a
célzást az ellenfélnek. Természetesen az a cél, hogy a társ minél előbb
puskavégre kaphassa a banditát. Ezért úgy kell manővereznünk, hogy neki
a legkönnyebb legyen a zárkózás. Nem az a jó, ha egyenesen
szemberepülünk a társunkkal, mert így annak 180fokos forduló kell
csinálnia mielőtt zárkózni tud. Tálaljuk neki az üldözőnket. Az a
legjobb ha enyhe ívben repülünk, így a társ levágva azt hamarabb tud
zárkózni. A társnak miután már megtalálta és látja a társát és
üldözőjét, akkor rádión irányítania kell a üldözöttet. Irányítsa úgy,
hogy a legjobban és a leggyorsabban tudja tűz alá venni az ellenfelet.
Ha a helyzet nagyon meleg, akkor a segítő távoli sorozatokkal (csakis
kiskaliberből) ijesztgetheti a támadót, de ha lehet mennyen egész közel
és lője le azt!
A csalizás:
A Csalizás remek géppár manőver. Alapja az energiaharc. Akkor
alkalmazható a ha a támadott gépnek megvan az energiafölénye. A támadott
gép energiafölényét kihasználva nem tér ki, hanem a csali szerepét
játsza. Támadóját emelkedésben felfelé csalja. Nem tér ki, hagyja, hogy
jöjjön és elborítsa a vörös köd. A társ ezalatt a támadóra veti magát,
megközelíti, és közvetlen közelről pozdorjává lövi.
Egy tipp:
A csalizás támadásban is használható. Az egyik gép felkínálja magát
csaliként, a társ pedig elvégzi a piszkos munkát.
Tehát, védekezésben is ügyeljünk az energiánkra. |
|