VO101_Sheriff https://www.pumaszallas.hu Thu, 28 Mar 2024 15:30:27 +0100 Joomla! - Open Source Content Management hu-hu A 14. Fighter Group a második világháborúban - 3. rész https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/cikkek_vegyes/357-a-14-fighter-group-a-masodik-vilaghaboruban-3-resz.html https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/cikkek_vegyes/357-a-14-fighter-group-a-masodik-vilaghaboruban-3-resz.html A Luftwaffe alkonya

1944 szeptembere relatív nyugodt volt az őrült augusztussal összehasonlítva, amikor 1000 feletti volt az összes bevetett gép száma. Szeptemberben csak 18 bevetés volt, 570 géppel. A Luftwaffe és a szövetségesei látszólag feladták a légteret a Balkán felett. Szeptember 2-án az osztály alacsonytámadó bevetést repült a Belgrádból Nisbe tartó jármű és vasúti forgalom ellen. 29 db P–38 repült a fák magasságában és szétlőttek 21 vonatot, 82 vasúti kocsit és 80 teherautót. A légvédelem intenzív és pontos volt. Három pilóta maghalt, egyikük William Church hadnagy már a második bevetési turnusát repülte, miután önként jelentkezett a folytatásra. Ez volt a 74. bevetése.

A negyedik lelőtt gép Mokliste mellett kapott találatot és kigyulladt. A pilóta William Hopman hadnagy sikeresen kényszerleszállt és kijutott az égő gépből, kisebb égési sebeket szerezve. Helyiek adtak neki élelmet és átadták a partizánoknak, akik Szófiába vitték és onnan október 29-én tért vissza Olaszországba. Magával vitte Bill Church dögcéduláját, akit partizánok temettek el. A következő nap visszatértek Jugoszlávia fölé és alacsonytámadás intéztek a kovini reptér ellen, ahol felfedeztek egy nagy csapat Ju 87-est, amik közül jelentésük szerint 21-et megsemmisítettek. Néhány további egy és kétmotoros vadász és bombázógép állt még a reptéren, ezeket is szétlőtték. Három P–38-as egy másik reptérbe botlott Bavaniste mellett és felfedezett jó pár álcázott Ju 52-est. Négy rácsapás után jelentésük szerint legalább 10-et megsemmisítettek. Veszteséget nem szenvedtek. (1)

Újabb, nagyobb számú L-modell érkezett a J-k mellé. A néhány még megmaradt G verziójú gépet már csak kiképzési feladatokra használták. Az L verzió főbb különbsége a korábbiaktól, hogy felszerelték zuhanóféklapokkal és szervorásegítéses csűrőkkel. Új pilóták is nagy számban érkeztek, hogy felváltsák a bevetési turnusuk végére érőket. Valójában olyan sok új váltópilóta érkezett, hogy várniuk kellett akár heteket is, hogy bevetésre mehessenek. Ez elég nagy kontraszt, ahhoz képest, hogy alig egy évvel korábban Észak-Afrikában még szűkében voltak mind a gépeknek, mind a pilótáknak. A rookie hibák is gyakoriak voltak az újaknál. Többen meghaltak vagy megsebesültek még a harci bevetések kezdete előtt. (2)

A hónap során hosszú távú kísérőbevetéseket repültek Németországtól Görögországig. München, Belgrád és Budapest volt a rendszeres célja a bombázóknak. Szeptember második felében a szövetséges erők áttörték a Gót vonalat Rimininél és a németek megkezdték a visszavonulást északabbra. Októberben a rossz idő korlátozta a bevetéseket, csak 17-re került sor. A legjelentősebb bevetésre 6-án került sor egy német reptér ellen Szaloniki mellett. Ez egy 4 és fél órás bevetés volt, közel 1000 mérföldet repültek. 35 Lightning repült rá a reptérre és szétlőttek 18 gépet, 9-et megrongáltak. Egy kis hajót is megsemmisítettek, ami egy légvédelmi üteggel volt felszerelve. A légvédelem erős volt, öt pilótát lőttek le, akikből csak ketten estek hadifogságba, miután kiugrottak gépükből a Szaloniki öböl felett. (3)

13-án a Blechhammert támadó B–24-esek kísérése után, visszaúton megtámadták a szombathelyi repteret. Legalább egy tucat gépet szétlőttek vagy megrongáltak, veszteséget nem szenvedtek. (4) A repteret 11:50-kor érte támadás, amit 13 db P–38-as hajtott végre. Hat rácsapásban megsemmisítettek három Bf 109-et, egy Ju 52-est, egy He 111-est, négy Ju 88-ast, illetve 3 nem azonosított gépet, további 10-et pedig megrongáltak. Néhány perccel később 8 Lightning a váti repteret lőtte végig, ahol 3 gépet semmisítettek meg. Egy pilóta nem tért vissza a bevetésről. (5)

Október 22-én két P–38-as összeütközött a reptér fölött nagyobb magasságban. Mindkét pilóta kiugrott és megmenekült, a roncsok viszont a bázis területén értek földet, de senki nem sérült meg. Öt pilóta tért vissza fogságból. Október folyamán megint nem volt légiharc, az a szóbeszéd terjedt, hogy a háborúnak hamarosan vége és a 14. FG át lesz vezényelve a csendes-óceáni hadszíntérre. A nedves, hideg időjárás valamelyest javult Novemberben, 29 bevetést repültek. Ezek közül három során alucsíkokat szórtak a bombázófolyam előtt a légvédelem elvakítására. Új bombázómódszer is alkalmazásra került az úgynevezett Droop Snoot P–38 bevetésével. A Lightning orr részét módosították, felszereltek egy üveg orr részt, illetve helyet csináltak, hogy egy bombázótiszt is be tudjon feküdni, aki a bombavetést irányította. November 1-jén a Bécs környéki kísérőbevetés unalomba fordult ezért a Lightningok lesüllyedtek, hogy alacsonytámadást indítsanak bármilyen katonai célpont ellen amit találnak. Kilőttek kilenc mozdonyt és pár trénkocsit, eközben veszteséget nem szenvedtek. Egy pilóta hadifogságba esett Magyarországon, kettő sérült géppel ugyan, de visszatért a bázisra. (6)

15-én Jugoszlávia északnyugati részén alacsonytámadás közben két gépet lőtt le a légvédelem. Grumbles őrnagy és Welch főhadnagy életüket vesztették. Welch főhadnagynak csak 1 bevetés kellett volna az 50-hez. A 14. FG csatlakozott a 82. FG-hez egy Droop Snoot bevetésre. Egy útkereszteződést bombáztak Jugoszláviában. A bombázás sikerrel végződött, de a vadászpilóták szállítópilótának érezték magukat (A-ból B-be kellett eljutni, azonos magasságon, majd kioldani egy meghatározott jelre a bombát, semmi „vadászpilótás” nem volt benne). (7)

November 17-én kísérés Bécs fölé, a visszaúton egy pilóta üzemanyaghiány miatt Jugoszlávia felett kiugrott a gépéből. Partizánok segítségével jutott vissza Bariba 1944. december 4-én. November 22-én München volt a bombázók célpontja. A 14. FG 26000 lábon repülve három ellenséges gépet észlelt, amiknek nem volt propellere. Későbbi azonosítás alapján két Me 262-es és egy Me 163-ast láttak. A Lightning-ek ledobták a póttankjaikat és ráfordultak az ellenségre. Nem jutottak elég közel a tűzmegnyitáshoz. A Me 262-esek kétszer csaptak rá a vadászokra, de találatot nem értek el. Egy 90 fokos forduló a felhőkön keresztül és az egyik P–38 eltűnt. Csak a háború után derült ki, hogy a JG 7 egyik Me 262-ese lőtte le.

November 26-án vett részt három hónap után újra légiharcban az egység. Egy reptér alacsonytámadására kaptak parancsot Seregélyes mellett. Amikor alacsony magasságban megközelítették a repteret számos ellenséges gépet láttak a reptér felé közeledni. A 37. FS biztosítása mellett a 48. és 49. FS azonnal megtámadta a most már ritkának számító légi célpontokat, amiket Ju 87 és Bf 109-esként azonosítottak. Hét gépet lelőttek, illetve egy kis katonai szállítógépet is a közelben. A reptér légvédelmi egységei négy P–38-ast lőttek le, a pilótáik életüket vesztették. (8) Valójában 39 db P–38 a börgöndi repteret támadta meg aminek erős légvédelme volt. A Ligtningokat az első rácsapás közben olyan erős légvédelmi tűz fogadta, hogy néhány rövid sorozat kilövése után, inkább elhagyták a reptér légterét. Rövid tépelődés után úgy döntöttek, hogy ezt a repteret majd máskor támadják meg és inkább megbénítják a reptér környékén a közúti és vasúti forgalmat. Ezen alacsonytámadások közben észrevettek és megtámadták a reptér felé közelítő ellenséges gépeket, hat Ju 87-est, három Ju 52-est és egy Bf 109-est. Lelőtték a hat Stukát és a Bf 109-est, majd Tab közelében egy egymotoros utaskabinos gépet is, ami hamarosan egy domb oldalában kényszerleszállást végzett. A 49. FS parancsnokát William H. Edwards századost és kísérőjét Pusztaszabolcstól nyugatra látták utoljára, George W. Baird fhdgy. gépe égő motorral Martonvásár-Baracska között lezuhant. Lawrence Goffena rádión közölte, hogy ellőttek egy kétméteres darabot a szárnyából és kiugrik, jelentése szerint ekkor Berhida térségében volt. (9)

Baird fhdgy. gépének roncsait csak részben szállították el a háború folyamán. 2010-ben Kocsis László, Mohos Nándor és Ozsvát Zoltán több darabot is talált a roncsból, pl. egy nagyméretű szárnydarabot és a pilóta felszerelésének darabjait is, ami azt bizonyítja, hogy a pilóta nem hagyta el a zuhanó gépet. (10)

1944 decemberében 52 bevetést repültek közel 1000 géppel. 49 volt kísérőbevetés, de a visszaúton a parancsnokok belátása szerint alacsonytámadást is indíthattak. A stratégia célok elsősorban az olajipar és a szállítmányozás volt, jellemzően Németország, Ausztria és észak-Olaszországban. Nem volt több hosszú távú bevetés Franciaország és Görögország fölé. A német csapatok minden fronton visszavonulásban voltak hazai földre. Az orosz csapatok megadásra kényszerítették Bulgáriát és október végén Belgrád is felszabadult. December 2-án fegyveres felderítés Zágráb térségébe, Tom Whitehouse alez. lelőtt egy Ju 88-at. 6-án B–24-eseket kísértek Csehszlovákia fölé, kb. 15 Bf 109-es támadta meg a köteléket, akik közül egynek a lelövését jelentették. 9-én egy fotófelderítőt kísértek München közelében, amikor Me 262-eseket észleltek, de egy rövid lövésváltáson kívül más eredmény nem született. 10-én Brux volt a bombázok célpontja. Az idő nagyon rossz volt a bombázókat vissza is hívták, de a kíséret nem kapta meg az üzenetet. A 36 Lightning rajokra vált szét, hogy össze ne ütközzenek és miután nem találták a bombázókat, külön-külön tértek vissza a bázisra.

17-én 30 gépes bevetésen kísértek bombázókat Németország déli részére. Nem találkoztak ellenséges géppel, de a radarvezérelt légvédelem lelőtt egy 21000 lábon repülő Lightningot, a pilóta hadifogságba esett. (11) Az Adriai-tenger felett motorhiba miatt az egyik pilóta kiugrott gépéből. Szerencséjére hamarosan kimentették és Vis szigetére vitték, ahonnan pár nap múlva visszatért a bázisra. Még ugyanezen a napon egy másik egység találkozott egy nagyobb csapat Fw 190-nel és Bf 109-cel az Odertal finomító közelében. 4/1/5 győzelmet jelentettek, két gép elvesztése ellenében. Az egyiküket valószínűleg egy Mustang lőtte le miközben ugyanazt a német gépet támadták, a másikuk hadifogságba esett. Tom Whitehouse alez. későn szállt fel és nem tudta megtalálni az egységét, ezért alacsonytámadást indított néhány vonat ellen. Eközben megtámadta két Bf 109-es. Az egyiket lelőtte a másik visszavonult. Ez volt az utolsó ellenséggel való találkozás a hónapban. (12)

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 108. o.
  2. Uo. 109. o.
  3. Uo. 110. o.
  4. Uo. 111. o.
  5. Pataky-Rozsos-Sárhidai – Légi Háború Magyarország fölött II. 201. o.
  6. Uo. 111. o.
  7. Uo. 114. o.
  8. Uo. 116. o.
  9. Pataky-Rozsos-Sárhidai – Légi Háború Magyarország fölött II. 208. o.
  10. Aranysas 2014/8, 79-79. o.
  11. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 117. o.
  12. Uo. 118. o.

A vasutak megdolgozása

1945 januárjában 29 harci bevetés alatt nem került sor légiharcra. Valójában az egész 15. AAF nem jegyzett fel egy tucatnál több győzelmet. A német repülőgépgyártás számai folyamatosan emelkedtek 1944 második félévében, de a pilótautánpótlás nem tudta követni a veszteségeket. Kesselring földi csapatai harcolva vonultak vissza a Pó-völgyében. A szövetséges taktikai repülőszázadok a szűk frontot és az ellenséges hátországot is tudták nagy erőkkel támadni. A cél az volt, hogy megbénítsák a szállítóútvonalakat, hogy a német csapatokat ne tudják átcsoportosítani a nyugati vagy keleti frontra. A 15. AAF feladatai között volt, hogy segítsék e célok elérését a hátsóbb területen lévő kommunikációs összeköttetések és közúti vasúti célok támadásával. Támadniuk kellett a Brenner-hágón folyó szállítási útvonalakat is. (1)

A szokásos kísérőbevetések mellett részt vettek Droop Snoot bevetéseken is. A 82. FG segítségével január 4-én 55 P–38-as bombázott egy vasúti hidat Cismon közelében Olaszországban. A bombázás 15000 láb magasból történt és későbbi elemzések kimutatták, hogy ebből a magasságból nehéz megfelelően eltalálni a célt. A légvédelem a nagyobb magasság ellenére is okozott veszteséget. A 37. FS-t vezető George Wightman szds. gépét eltalálta egy 88-as lövedék és a gép egész hátsó része leszakadt. A pilóta elhagyta a gépét, de az ejtőernyője nem nyílt ki. Január 11-én két gyakorlórepülésen lévő gépnek egymástól függetlenül kigyulladt a hajtóműve. Az egyik pilóta sikeres elhagyta az égő gépét, de a másikuk életét vesztette. Január 20-án B–24 kísérési feladat Linz fölé. Miután a bombázók elvégezték a feladatukat, a vadászok alacsonytámadták a forgalmat Villach közelében. Egy P–38-as kigyulladt és lezuhant, a pilóta hadifogságba esett. Egy másik gép műszaki hiba miatt korábban visszafordult és miután belesüllyedt az alacsony felhőzetbe, abból nem látták kijönni. Cook hdgy. a 48. FS pilótája eltűnt. Január 21-én bevetés Ausztria fölött, veszteség egy pilóta, aki hadifogságba esett. Január utolsó napján újabb gépet lőtt le a német légvédelem Ausztria déli része felett. A pilóta életét vesztette. Februárban 47 bevetést repültek közel 1000 gép bevetésével. A kísérőbevetések célpontjai ezúttal is a szokásos mélyebben fekvő célpontok voltak, Regensburg, München és Augsburg Németországban, Linz és Bécs Ausztriában. Csak egy tervezett zuhanóbombázó bevetést és három alacsonytámadót repültek, de kilenc esetben támadtak földi célpontokat kísérőbevetések után. (2)

Február 8-án miután a bombázók kísérését teljesítették, vasúti célpontokat támadtak. Eközben Bach hdgy. meglátott 8 kétfedelű gyakorlógépet. 2/1/1 győzelmet jelentett. Ugyanezen a napon Ybbs mellett alacsonytámadás során két gépet lőtt le a német légvédelem. Kyle Pinney szds. és Fred Branscombe hdgy. életüket vesztették. Pinney szds.-nak ez volt a második bevetési turnusa. Az elsőt B–24-es bombázópilótaként teljesítette, utána önként jelentkezett vadászpilótának. Új egységénél ez volt a negyedik bevetése. Ugyancsak ezen a napon egy felderítőgép biztosító raját megtámadta két Me 262-es. A sugárhajtásúak egyszer rácsaptak a kötelékre, de nem értek el találatot, ahogy a rájuk forduló Lightningok sem. Majd jött még két Me 262-es, akiknek sikerült az egyik Lightningot eltalálni, de az visszatért a bázisra és egy működő motorral kényszerleszállást hajtott végre. Új P–38L gépek érkeztek február 15-én. Az egyikük egy leborítás után becsapódott a földbe. A fiatal pilóta, aki még nem repült harci bevetést, életét vesztette. 16-án újabb alacsonytámadást repültek a kísérőbevetés végeztével vasúti célpontok ellen. Veszteségük egy gép, a pilóta életét vesztette. A hónap végéig még több eredményes alacsonytámadó bevetést is repültek, a veszteségük további két gép és pilótáik voltak. A hónapban Jim Ribb szds. és Berill Boatman szds. visszatértek a 49. FS-hez egy második bevetési turnusra, illetve John Meidinger is újfent csatlakozott a 48. FS-hez. Március nem hozott nagy változást a bevetésekben. Kísérőbevetések, majd utána alacsonytámadás földi célpontok ellen. 48 bevetést repültek, 1136 gép bevetésével. Március 1-jén kísérőbevetés majd alacsonytámadás. Veszteség egy gép és pilótája. (3)

Bevetések Linz, Bécsújhely és Maribor célponttal, szokásos rutinnal, biztosítás majd alacsonytámadás. A légvédelem nem volt túl erős, ellenséges géppel nem találkoztak. 10-én egy P–38 kigyulladt, a pilótának ki kellett ugrania az Adriai tenger felett és a mentőegységek nem találták meg később. Campbell ezrd. teljesítette a feladatát, mint osztályparancsnok, helyét Tom Whitehouse alez. vette át. 16-án az osztály rekordhosszú kísérőbevetést repült. A nehézbombázók célja egy olajfinomító volt Florisdorfban. Ellenséges repülővel nem találkoztak, a kísérés után jött a szokásos alacsonytámadás. Néhányan hat és fél óránál is több időt töltöttek a levegőben, de ennek ellenére veszteség nem volt. 18-án zuhanóbombázó bevetés egy vasúti híd ellen Varasdin közelében. A nemrég második turnusát kezdő John Meidinger szds.-t eltalálták és lezuhant. Ez csak a harmadik bevetése volt visszatérte után. Egy további gépet is lelőtt a légvédelem, a pilóta életét vesztette. 19-én újabb hosszú bevetés következett. A bombázok a landshuti rendezőpályaudvart támadták Németországban. Néhány P–38 hét és fél órát töltött a levegőben. (4)

21-én a magyar-jugoszláv határ mellett a 48. FS belefutott néhány Jak-ba. Brezas szds. és a többi amerikai gép billegtetett, hogy jelezze, nem ellenségek, de ennek ellenére az egyik szovjet Jak rájuk lőtt. Nem találta el a P–38-ast, de egy zuhanás-felhúzás után újra próbálkozott újfent sikertelenül. Az amerikaiak nem várták meg a következő próbálkozást, hanem teljes gázt adtak és elhagyták a helyszínt. Egyesek szerint a hivatalos jelentésben szereplő leírtakkal ellentétben Brezas szds. kilőtt néhány lövedéket az orosz gépek felé. Az eset valószínűleg hibás azonosításból adódott. Mindazonáltal egy másik osztály P–38-asai novemberben alacsonytámadtak egy szovjet gépesített egységet Jugoszláviában. Ezután a P–38-ak gyanússá válhattak az orosz repülők szemében. Szövetséges összekötő tisztek azonnal megpróbálták megértetni a szovjetekkel, hogy ez csak véletlen támadás volt. Ettől függetlenül az incidensek a szovjet és amerikai repülők között a háború végéig folytatódtak. Március 22-én mélyen behatoltak a birodalom légterébe bombázókat kísérve és az egész háború leghosszabb bevetését repülve. A célpont a Ruhland olajfinomító volt Berlintől délre. Néhány gép légiharcba keveredett két agresszívan támadó Fw 190-el. Az egyik sérülten, füstölögve zuhanni kezdett, de a becsapódás nem lett megfigyelve. A másikat egy reptér fölött alacsony magasságon lelőtték. A hosszú bevetés és a reptér erős légvédelmi tüze ellenére, minden P–38 visszatért. A hónap vége felé, találkoztak angol Mosquito felderítőkkel, szovjet Jakokkal repültek kötelékben, illetve Jugoszláv felségjelű gépeket is láttak. Úgy tűnt a légtér tele van repülőkkel minden nációból, kivéve a Luftwaffét. (5)

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 119. o.
  2. Uo. 120. o.
  3. Uo. 122. o.
  4. Uo. 123. o.
  5. Uo. 124. o.

Végjáték

1945 áprilisában már mindenki számára világos volt, hogy hamarosan vége a háborúnak, kivéve Adolf Hitlert. Németország védelme az összeomlás szélére került. A szövetséges csapatok átkeltek a Rajnán, a szovjet hadsereg közeledett Berlinhez. A Luftwaffénak nem volt már üzemanyaga és elfogytak a bevethető pilótái is. A 15. AAF számára viszont a stratégiai célok fogytak el. Az erejüket a Brenner-hágó támadására és a földi csapatok támogatására koncentrálták. Olaszország felett a bombázók kíséret nélkül repülték a bevetéseiket, mert már egyáltalán nem voltak ellenséges erők abban a térségben. Felszabadulva a kísérő feladatok terhe alól, a 14. FG folytatta a német szállítási és kommunikációs vonalak támadását, kiegészítve a földi csapatok támogatásával. Áprilisban a 14. FG repült 67 bevetést 1241 gép bevetésével. Vesztettek 15 P–38-at és néhány pilótát. (1)

Április 1-jén ausztriai kísérőbevetés után, Bécstől keletre alacsonytámadás közben 10 Jakkal találkoztak. Egyik Jak támadóhelyzetbe akart kerülni, de a megtámadott P–38 kilőtt egy figyelmeztető sorozatot és a támadás elmaradt. Az 1. FG pilótái is beszámoltak hasonló esetekről. A következő napon egy alacsonytámadó egység szintén találkozott szovjet repülőkkel, MiG és Iljusin gépekként azonosították őket. Rövid fordulózás után a szovjetek felismerték az amerikai jelzéseket és nem támadtak tovább. Ugyanezen a napon Mike Brezas szds.-t eltalálta a német légvédelem és a bal hajtóműve leállt. Brezas tudta, hogy így nem fog visszaérni Olaszországba, ezért a szovjetek által megszállt terület felé fordult, hogy ne essen hadifogságba. Célja Románia volt. Egy hónappal később, amikor Brezas visszatért, elmondta, hogy a kényszerleszállás után a szovjet pilóták megvendégelték és jól bántak vele. Aztán a szovjet hadsereg berakta egy börtöncellába, ahol nem tudott felállni vagy lefeküdni és a saját ürülékében kellett ülnie napokig, egy őr folyamatos felügyelete mellett. Amikor végre hazaszállították, kiderült, hogy tetves és bolhás lett és nyílt sebei is keletkeztek. Tetvetleníteni kellett mielőtt visszatérhetett a századához. Brezasnak és a bajtársainak nehéz volt megérteniük a szovjetek gyanakvó paranoiáját, ami hasonló tettekre késztette őket a szövetségeseikkel szemben. Április 4-én újra Me 262-esek támadták meg az F–5-ös felderítő kíséretét. Az egyik P–38 hátsó része leszakadt és a gép dugóhúzóba esett. A pilótának sikerült kiugrania és hadifogságba esett. Április 5. és 10. között alacsonytámadó bevetéseket repültek Olaszország északi és Ausztria déli része felett. Veszteség nem volt. 11-én a München-Salzburg vasúti folyosót támadták, egy gépet lelőtt a légvédelem, a pilóta, Harold Hoover szds. életét vesztette. Kb. 30 perccel később a 37. FS éppen újra kötelékbe állt egy alacsonytámadás után 2000 láb magasságban, amikor két Fw 190-es támadta mg őket. A századot vezető Robert Whitehead fhdgy. gépe találatot kapott és égve a földbe csapódott, a százados életét vesztette. A támadó gépen Whitehead kísérője találatokat ért el és látta a pilótát kiugrani. A másik Fw 190-es elmenekült. Ez volt a 14. FG utolsó légigyőzelme a háború során. A század többi része folytatta az alacsonytámadást. Eközben egy újabb gépet eltalált a légvédelem. Robert Thereiault fhdgy. jobb hajtóműve leállt, először a szovjet vonalakat akarta elérni, de miután sikerült magasságot gyűjtenie, inkább Zára felé indult egy kísérővel. A kísérője Archer hdgy. előrerepült, hogy leszállóhelyet keressen Glina közelében és közben elvesztette szem elől a főhadnagyot. Nem sokkal később hallotta Thereiault-ot a rádión, hogy a még működő hajtóművének az olajnyomása leesett és folyamatosan veszíti a magasságot, le kell tennie a gépet akármilyen lehetséges területen. Archer visszafordult, hogy megkeresse Thereiault-ot, de több üzenet nem jött tőle és nem látta hová szállt le. Robert Thereiault fhdgy-ot, 52 bevetéses veteránt soha nem találták meg. (2)

17-én öt Me 262-vel találkoztak Salzburg közelében, a rövid légiharc nem hozott eredményt egyik fél számára sem. A légvédelem viszont megrongált négy gépet, de mindegyik vissza tudott térni a bázisra. 19-én és 20-án vasúti létesítmények alacsonytámadása volt a feladat. Egy gépet és pilótát vesztettek 20-án felszállás közben (a pilóta túl korán húzta be a kerekeket és a gép „hasra esett”, a függesztett bomba darabokra robbantotta a gépet és őt is). 21-én újra alacsonytámadás München térségében. Egy gépet eltalált a légvédelem, a pilóta is megsebesült, de végül le tudott szállni Würzburgban. (3)

A 37. FS-t a bombázás után megtámadta néhány Me 262. Egy már korábban a flaktól sérült P–38-ast lelőttek, a pilóta életét vesztette. A 14. FG pilótái sokszor próbáltak lőhelyzetbe jutni a sugárhajtásúak mögött, de egyszer sem sikerült megfelelő pozícióba manőverezni. 22-én fegyveres felderítés volt a feladat az Alpoktól az Adriáig. 41 P–38 vett részt a bevetésben, 500 fontos bombákkal felszerelve, de elég kevés célpontot találtak. Úgy tűnt, hogy a vasúti közlekedés leállt, csak némi katonai forgalom volt a főutakon. Sok német jármű vöröskeresztes jelzést, viselt, ami gyanús volt, de nem támadták meg őket. A kézifegyvertűz viszont több helyen erős volt és ez veszteséget is okozott. Charles McIntire őrgy. Ficcarola közelében találatot kapott 300 láb magasságban és lezuhant. (4)

Egy másik gépet is lelőttek, de annak a pilótája még eljutott Veronáig, ahol sikeresen kényszerleszállt és hadifogságba esett. Nem sokkal később partizánok szabadították ki. 23-án újabb fegyveres felderítőbevetés a Badia-Verona szektorban. Egy gépet lelőtt a légvédelem, a pilóta hadifogságba esett. Április utolsó napjaiban a 14. FG repült kísérőbevetést Linz fölé, fotófelderítést Innsbruckba, utánpótlást szállító repülőgépek kíséretét és fegyveres felderítést a Pó-völgyében. Érdemleges célpontot nem találtak. Május 1-jén az osztály bombázókat biztosított egy Salzburg elleni bevetésen, majd 4-én egy fotófelderítőt kísértek. Ez volt az utolsó bevetésük. Veszteségük ezen a két bevetésen nem volt. Ezután fegyverszünet lépett életbe és május 8-án vége lett a háborúnak. A pilóták mehettek ahová akartak, a gépek teljesen fel voltak töltve üzemanyaggal és lőszerrel. Sokan elrepültek a korábbi harcok helyszíneire, a Pó-völgyébe, Jugoszlávia fölé, aztán Münchenből Regensburgba, hogy megnézzék milyen pusztítást okozott a bombázás. Az út ami a Brenner-hágón keresztül vezetett, tele volt roncs járművekkel, teherautókkal és vasúti kocsikkal. Néhány pilóta is visszatért ezekben a napokban a hadifogságból, pl Louis Benne. Michael Brezas 11-én jött vissza a szovjet vendégszeretetből. (5)

A háború véget ért, de a keserű Brezas még repült egy nem hivatalos bevetést. Az egyik nemrég érkezett pilótával kettesben felszálltak és az Adrián keresztül Ausztria felé indultak. Brezas megkérte a kísérőjét, hogy ellenőrizze a fegyvereit. Bécs fölött elkezdtek körözni és Brezas szólt a fiatal kísérőjének Tom Collinsnak, hogy figyeljen az ellenséges repülőkre. Collins azt hitte, hogy a németekre gondol és még jobban figyelt. Nem sokkal később Brezas figyelmeztetést kiáltott a rádióba, 'Négy gép 4 óránál, nagy sebességgel közelítenek és lőnek. Kitörés jobbra!' Kevesebb mint egy perccel később kettő, de lehet, hogy három szovjet gép lezuhant. Collins is kilőtt néhány lövedéket, de nem volt biztos benne, hogy bármit is eltalált. Mivel nem volt más gép a térségben rajtuk kívül, visszaindultak Trioloba. Leszállás után, Brezas kivette a filmet a fotógéppuskákból (a sajátjából és Collinséból is). Brezas megpróbálta kideríteni, hol tartották fogva Romániában, hátha sikerül találkozni valakivel a fogvatartói közül. Állítólag többször is visszarepült Bécs fölé, hogy még több oroszt keressen. Néhány nappal az ominózus bevetés után Brezas eltűnt és minden ceremónia nélkül hazaküldték. Majd megjelent a 48. FS-nél egy angol és egy amerikai tiszt, akik Brezas extra bevetései után érdeklődtek, de nem kaptak választ a század személyzetétől. A Győzelem-nap után sokakat előléptettek, kitüntettek, sok repülőgép és hajózó érkezett pótlásként. Az utánpótlásvonalak tele voltak, el kellett telni egy kis időnek, mire kiürültek. Az újonnan jöttek elkezdtek aggódni, hogy áthelyezik őket a csendes-óceáni hadszíntérre. A veteránok, főleg azok akik már az osztállyal voltak a kezdetek óta, elkezdtek csomagolni. A hadsereg egy pontrendszert állított fel, hogy eldöntse ki mehet haza. Ezt az alapján számolták ki, hogy ki mennyi időt szolgált, mennyi időt volt tengerentúli szolgálatban, stb. A mágikus szám a 85 volt. Néhány öregkatonának 125 pontja is összejött. A legöregebb öregkatona cím a 14. FG-ben Chris Stanton ftőrm.-nek járt, aki a 37. FS műszaki részlegében szolgált. Ő már az első világháborúban is részt vett, a híradócsapatok kötelékében és a 37-esekkel volt a megalakulásuk óta. Május végére 88 tiszt és 308 sorozott lett visszaszállítva az USA-ba. Akik már az észak-afrikai érkezés óta az egységnél szolgáltak, jogosultak voltak 12 Hadicsillagot viselni a hadszíntér hadjárat szalagon. A következő csoport júniusban kapta meg a jegyét az államokba. Néhány újoncot áthelyeztek a 2. és 97. Bombázó osztályhoz, mindkét egység megszálló feladatokat látott el Németországban. 1945 szeptemberére mindenkinek meglett a helye és az osztályt feloszlatták. (6)

A második világháború folyamán a 14. FG két és fél éven keresztül vett részt a hadműveletekben. A hivatalos összesítés szerint repültek 1032 bevetést 19687 géppel. Légiharcban lelőttek 426 ellenséges repülőt, 87 valószínű győzelem és 194 rongálás mellett. Alacsonytámadás közben a földön szétlőttek 96 repülőgépet, kilőttek 473 mozdonyt, 118 szállítókocsit, 302 pőrekocsit, 2 személykocsit és 508 közúti járművet különböző típusokból. A kezdetektől számítva a háború végéig a 14. FG vesztett 188 bevetésen/balesetben meghalt és eltűnt pilótát, illetve13-an megsebesültek és 35-en hadifogságba estek. (7)

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 125. o.
  2. Uo. 126. o.
  3. Uo. 127. o.
  4. Uo. 128. o.
  5. Uo. 129. o.
  6. Uo. 131. o.
  7. Uo. 150. o.-155. o.
]]>
a1174@freemail.hu (VO101_Sheriff) Cikkek vegyes Sat, 04 Sep 2021 18:36:15 +0200
A 14. Fighter Group a második világháborúban - 2. rész https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/cikkek_vegyes/355-a-14-fighter-group-a-masodik-vilaghaboruban-2-resz.html https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/cikkek_vegyes/355-a-14-fighter-group-a-masodik-vilaghaboruban-2-resz.html Mélységi támadás

1944 januárjában a 14. FG bombázókat kísért mélyen a németek által megszállt Európába, amikor az időjárás ezt lehetővé tette. 17 kísérőbevetés volt és ezek közül néhány másodlagos célpontok támadásával vagy eredménytelenül végződött a rossz időjárás miatt.

Január 10-én a bombázók és kíséretük Bulgária fölé repült. A célpont Szófia volt. 25-30 agresszív ellenséges vadászrepülő támadta a B–24-eseket a főváros fölött. (1) A 14. FG 9/3/5 győzelmet jelentett. Az osztály egyetlen vesztesége a 48. FS parancsnoka George Richards százados volt, akit akkor láttak utoljára, amikor lesüllyedt, hogy segítsen egy bajba jutott P–38-nak. Láttak ugyan egy ejtőernyőt, talán az volt a századparancsnok. Később nem került elő. Egy P–38 egy motorral tette meg 480 mérföldes utat a bázisig.

Január 13-án egy relatív rövidebb távú bevetést repültek a római repterek ellen. A Luftwaffe visszavonult erről a területről hetekkel korábban, de ennek ellenére heves légiharc alakult ki. Ralph Sebring hadnagy összeütközött egy Bf 109-el. A Messerschmitt szétesett a levegőben, Sebring pedig elvesztett 3 métert az egyik szárnyából. Amikor utoljára látták, küzdött, hogy levegőben tartsa a gépet, de egyre vesztette a magasságot. Az osztály 7/6/4 győzelmet jelentett.

Január 16-án Klagenfurt volt soron. 10 ellenséges gép támadta meg a bombázók hátsó alakzatát. A P–38-asok egy része megfordult és megtámadta a Bf 109-eseket. Eközben Thomas Smith főhadnagy, aki a Kék rajt vezette a Zöld rajjal együtt újabb fordulót hajtott végre a hátulról érkező gépek fogadására, majd egy rövid sorozat után összeütközött a szemből érkező Bf 109-el. A P–38-nak megsérült a jobb hajtóműve és a farokrészek közötti áthidaló elem. A Bf 109-es jobb szárnya leszakadt és pörögve lezuhant. További egy lelövést, illetve két valószínű lelövést jelentettek. A győzelmeknek ára volt. Két pilóta eltűnt, egy meghalt. Smith főhadnagy elérte a saját bázisát és túlélte a kényszerleszállást, de a gépét selejtezni kellett. (2)

Január 22-én a szövetséges csapatok partra szálltak Anzionál. Rövid ideig úgy tűnt, hogy sikeres lesz a hadművelet és a Gusztáv vonal oldalába tudnak kerülni, megnyitva az utat Rómába, de a német csapatok uralták a magaslatokat és megállították az előrenyomulást. Sőt, csak a szövetséges tengeri- és légifölény tudta a németeket visszatartani attól, hogy lerohanják a hídfőt és a csapatokat a tengerbe szorítsák.

A P–38-asoknak újra alacsonytámadó bevetéseket kellett repülniük, hogy oltalmazzák a partra szállt csapatokat. (3) Az alacsonytámadó bevetéseknek mindig megvan az áruk. Két nap alatt két pilóta eltűnt, egy megsebesült, számos gép súlyosan megsérült. Ezek a veszteségek az eredményezték, hogy csak két század volt bevethető bombázókísérésre. A 49. FS-ből a pilóták egy csoportja egy B–17-es fedélzetén Angliába repült, hogy új gépeket hozzanak. (4)

Január 27-én egy franciaországi repteret támadó bombázóköteléket biztosított az osztály két százada, mert csak 27 gép volt bevethető. A 48. FS a földön maradt. Salone de Province felett ellenséges vadászgépek támadták meg a köteléket és egy rövid, de heves légiharc alakult ki. Az osztály két győzelmet és hat rongálást jelentett, de elvesztett ugyancsak két pilótát egy harmadik súlyosan megsérült, több gép pedig nem tudta folytatni a hazautat Szardíniáról, ahol megállt az osztály tankolni. (5) Az ellenfél (többek között) az I./JG 2 négy századának kb. 25 gépéből állt. A németek a heves légiharcban 4 P–38-as és egy B–17-es lelövését jelentették, ugyanakkor elvesztettek két gépet. Az egyik pilóta, Karl Haberland fhdgy. a 2./JG 2 parancsnoka, aki egy korábbi légiharcban már elvesztette az egyik lábát, 200 m magasságban ugrott ki sérült gépéből, de az ejtőernyője nem nyílt ki. A másik pilóta is gépe elhagyására kényszerült, sérülésekkel túlélte az esetet, de csak áprilisban tért vissza az egységéhez. (6)

Januárban az osztály 21/12/16 győzelmet jelentett, 14 pilóta meghalt, eltűnt vagy hadifogságba esett, egy pedig megsebesült.

1944 februárja ismét a rossz idő miatti korlátozott számú bevetésről és a trioloi kényelmetlen életről szólt. Mindazonáltal nem sokkal később az étel jobb lett, amint helyi kereskedők elkezdtek szállítani friss élelmiszert a bázisra.

Folytatódtak a B–17 és B–24 kísérőbevetések Észak-Olaszország és mélyen Németország fölé. A Luftwaffe ellenállása csekély volt. Az egész hónapban csak 5 lelövést, 3 valószínű légigyőzelmet és 1 rongálást jelentettek. Csak egy pilótát vesztettek kísérőbevetés közben. Donald McMahon főhadnagy, aki már repült egy turnust a RAF egyik Spitfire egységével, 92 bevetést teljesítve, légvédelmi találat után eltűnt. Enoch Lemon hallotta a rádióján a búcsúüzenetét: "Kényszerleszállok valahol ebben a kurva Pó-völgyben. Rendben vagyok. Etetnétek Mike-ot... A háború után találkozunk." Mike a kutyája volt.

Ugyanezen a kísérő bevetésen Veronába február 14-én a hajtóművek elkezdtek rendetlenkedni. Enoch Lemon összegyűjtött egy sor sánta gépet, bár neki is csak az egyik hajtóműve működött időnként. Miután szerencsésen sikerült a rendetlenkedő hajtóművel repülő géppel egy B–24-es mellől elzavarni két Fw 190-est, épségben hazaértek. (7)

Az olaszországi hideg idő és az Alpok átrepüléséhez szükséges nagy magasság, karbantartási problémákat okozott, amik korábban Afrikában és a mediterrán térségben nem jelentkeztek.

Jim Stitt mérnökségi tiszt: "A vizsgálatok után arra a következtetésre jutottunk, hogy azért vannak nagy magasságban gondok a hajtóművekkel, mert a karburátorba beáramló levegő hőmérséklete istentelenül alacsony volt. Az új gépeken (J verzió) a töltőlevegő hűtő (intercooler) nyílásai átkerültek a szárnyak alsó részéről az olajhűtők közé és ott nagyon jól működtek. Tulajdonképpen túl jól. Az új nagy hűtőnek olyan nagy teljesítménye volt, hogy a karburátorba beáramló levegő hőmérsékletét lenyomta egy pont alá, ami után az üzemanyag porlasztás már nem volt megfelelő. Módosítottuk a gépeinket töltőlevegő hűtőajtók felszerelésével. Ezek a hűtő elé voltak felszerelve, hogy elzárják az áthaladó levegőt, kontrollálva ezzel a hőmérsékletet. A vezérlő kábelek a radiátoron keresztül a flap motorban végződtek. Jól működött a rendszer és megtanítottuk a pilótáknak az ajtók használatát.

Hasonlóan problémák adódtak az olaj megdermedésével is az olajhűtőben. Ez alattomos dolog volt, mert amikor az olaj dermedni kezd, az olajhőmérséklet emelkedik és a pilóták természetes reakciója, hogy egy kicsit jobban kinyitják az olajhűtőt. Ha ezt tetted, akkor a többletlevegő által az olaj megszilárdult és nem volt több olaj, tehát nagyon gyorsan elveszthetted az egyik hajtóművet. A pilóták gyorsan megtanulták ezeket a dolgokat és végül probléma nélkül tudtuk üzemeltetni a P–38-asokat nagy magasságban is.

A fotógéppuska helyét is módosítani kellett, mert eredetileg az orr részen volt a fegyverek közelében. Amikor tüzeltek, a vibráció olyan nagy volt, hogy használhatatlanná tették a felvételeket. Jim Stitt áthelyezte a felvevőket egy szárny alatti bombapilonba, megoldva ezzel a vibráció problémáját.

Alacsonytámadó bevetést csak február 10-én repültek közép-Olaszország felett. A veszteség súlyos volt, 4 pilótát lőttek le, akik közül hárman életüket vesztették, a negyedik társuk túlélte és a következő napon visszatért a bázisra.

Februárban jelentettek 5/3/1 győzelmet, veszteség három halott és két hadifogságba esett pilóta.

Márciusban a földi harcok stagnáltak, a szövetséges csapatok nagymértékű légi és tengeri támogatással tartották a hídfőt Anzionál, de a német csapatokat nem tudták kimozdítani a magaslati állasaikból vagy a Gusztáv vonalról. A német vonal sarkalatos pontja Cassino városánál volt. A város felett magasodott a Monte Cassino-i apátság. (8) A magaslatokat elfoglalva a németek lefelé néztek és a sorozatos és veszteségteljes támadások ellenére a szövetségesek nem jutottak előrébb. Miután a szövetségesek lebombázták az apátságot – a 14. FG négy kísérőbevetést repült az apátságot bombázó gépek védelmében – a németek elfoglalták a romokat (az 1. ejtőernyős hadosztály, a Zöld Ördögök századai) és tovább harcoltak.

Március ismét rossz idővel indult, több bevetést is lefújtak emiatt. 7-én egy viszonylag eseménytelen, de hosszú bevetés volt Toulonba, majd 14-én katasztrófa történt Triolo fölött, amikor két P–38 összeütközött alacsony magasságban. A két pilóta életét vesztette és a földi személyzet között is volt sérült az égő benzin miatt. (9)

Március 18-án mind a három Lightning osztály szabadvadászatot végzett Észak-Olaszországba a Maniago melletti repülőtérkomplexumnál. 350 mérföldet kellett repülniük a tenger felett 10 méter magasan, hogy elkerüljék a radarokat. A német vadászok felettük voltak, amikor elérték a célpontot. Heves légiharc alakult ki, ami után a három osztály lelőtt vagy megrongált 20 ellenséges gépet. A 14. FG jelentett 4/3/1 győzelmet. Számos pilóta tért vissza sérült géppel, vagy egy működő hajtóművel, de nem volt veszteség.

További J verziók érkeztek a csapatokhoz, illetve az utánpótlás szállításánál már volt elég hely és mindenki kapott egy doboz Coca-Colát. (10)

Márciusban a jelentések szerint lelőttek 7/5/7 gépet, meghalt két pilóta balesetben, illetve hárman eltűntek.

Áprilisban a tavaszi idő javulást hozott a repülési feltételekben és a 14. FG 20 kísérőbevetést repült. Csak egy bevetés kellett megszakítani a rossz idő miatt. Minden század fele a földön maradt, míg a többiek repültek. Ez a gyakorlat 10-12 bevetést jelentett minden pilótának havonta. A Luftwaffe által bevetett gépek száma és a támadások agresszivitása is növekedett a korábbiakhoz képest.

Április 2-án 548 bombázó támadta Steyrt. A célpont a repülőtér, a Daimler-Puch repülőgép-alkatrészgyár és egy golyóscsapágygyár. Heves légiharc alakult ki amiben a németek lelőttek 20 bombázót. A három P–38-as és a P–47-es csoport összesen 36 lelövést jelentett. A 14. FG elért 20 légigyőzelmet, 2 valószínű győzelmet és 5 rongálást, veszteséget nem szenvedtek. Ezért a teljesítményért az egységet kitüntették a DUC-vel (Distinguished Unit Citation). (11)

Április 3-án először támadtak magyarországi célpontokat. Taylor alezredes vezette a 14. FG-t, a feladat bombázókísérés Budapest fölé. Viszonylag kis ellenállással találkoztak, Csak egy légigyőzelmet jelentettek, Max Wright százados lelőtt egy Me 210-est, illetve három további pilóta 1-1 Bf 109-est megrongált. (12)

(450 db B–17-es és B–24-es támadott Budapest közelében egy repülőgépgyárat (Dunai Repülőgépgyár), Budapesten a ferencvárosi rendezőpályaudvart, illetve Knin, Brod és Drnis pályaudvarait. A köteléket 137 vadászrepülőgép oltalmazta az 1., 14. és 82. FG Lightningjai, illetve a 325. FG P–47-esei. A 14. FG-ből 30 gép repült aznap bevetést. Ők értek először Budapest légterébe, hogy megtisztítsák azt az ellenséges vadászoktól, de ekkor a magyar 2/1. vadászszázad 12 gépe éppen a ferihegyi leszálláshoz készülődött. Miután a P–38-asok nem találkoztak sem ellenséggel sem a rájuk bízott B–24-es kötelékkel, a 37. FS és a 48. FS megtámadta azokat a vadászokat, akik a közelben lévő B–17-eseket lőtték és lelőttek egy Me 210-est. (13) Magyar részről két Me 210-es volt a veszteség, az egyik Paks mellett lezuhant a másik Bugyi mellett kényszerleszállt. (14) A 49. FS gépei megtalálták a Liberátorokat és az őket támadó 12 Bf 109 közül hármat megrongáltak. (15) Leszállás után 5 perccel a 2/1.-es század újra felszállt és megtámadott egy Liberátor köteléket. Az azt a kísérő Lightningok elől menekülni kényszerültek és a kötelék szétszóródott. A század négy légigyőzelmet jelentett, amiből csak egy B-24-et erősítettek meg, Hemmert László hdgy. és Beregszászi Sándor szkv. részére, közös lelövésként. Gépei közül néhány kisebb sérüléseket szenvedett, de egyéb vesztesége nem volt. (16)

Április 7-én a bombázók a maestrei rendezőpályaudvart támadták. A célpontnál egymotoros vadászok támadták meg őket, akik megpróbálták elkerülni a harcot a P–38-asokkal. Ez nem igazán sikerült, mert a 14. FG sok pilótája eredményes volt. Jelentettek 9/2/3 győzelmet. Veszteség két pilóta volt.

Újabb J modellek érkeztek és a H-kat kivonták az aktív szolgálatból. Két gép a 49. FS-ből (4 és 7 számúak) teljesítettek külön-külön mintegy 100 bevetést több mint 700 repült órával.

Ebben a hónapban is volt néhány pilóta, akik elérték az 50 bevetést, helyükre újak érkeztek. Bill Leverette alezredes volt az egyik, aki megkapta a jegyet az államokba. Forrest Barker őrnagy vette át a 37. FS parancsnokságát. Neki ez már a második bevetési turnusa volt. Oliver E. Ford ezredes volt kiszemelve az osztályparancsnoki pozícióra és most csatlakozott az egységhez. További csatlakozó volt Nathan Abbott őrnagy, aki korábban egymotoros géppel repült 1700 órát. Egy gyors átképzés után, mint kísérő repült és április 2-án elérte első győzelmét. Hamarosan kinevezték a 48. FS parancsnokává.

Április 12-én a Fischamend-et támadó B–17-eseket kísérték. Német vadászok támadták meg a köteléket, közülük az utolsó bevetését repülő Leverett alezredes lelőtt egy Bf 110-et, elérve ezzel a 11., utolsó légigyőzelmét. Két további pilóta is jelentett 1-1 kétmotoros gép lelövését. Nathan Abbott ezen a bevetésen már a 48. FS parancsnokaként repült. (17)

Április 13-án újra magyar célpontot támadtak a bombázók. A 14. FG gépei eseménytelen bevetést repültek, ellenséget láttak ugyan, de azok nagyobb távolságot tartottak a bombázóktól és nem támadtak. Veszteségük azért volt, Ronald Ashmed százados gépe kigyulladt az Adriai tenger felett és ki kellett ugrania. Kísérője Bill Starbuck hadnagy mindaddig felette körözött, amíg a mentőgép, egy Walrus, oda nem ért és ki nem húzta a pilótát a vízből. Ashmednek ez volt az utolsó bevetése mielőtt a rotáció következtében hazarendelték.

15-én a romániai Bukarestet támadó bombázókat kísérték. A felhős égbolton kb. 40 Bf 109 és Fw 190 (valószínűleg IAR 80C-k is voltak közöttük, a két típus eléggé hasonlít egymásra) támadta meg a köteléket. Kemény légiharc alakult ki, amiben a P–38-asok megpróbálták megvédeni a B–24-eseket. Jelentettek 6 lelövést, 2 valószínű győzelmet és 1 rongálást. A veszteségek súlyosak voltak. A 37. FS három hadnagya meghalt, miután magassági fölényben lévő ellenséges gépek támadták meg őket. Oliver Ford ezredes, aki első, bevezető bevetését repülte a 49. FS-hez csatlakozva, szintén nem tért vissza a bevetésről.

Április 21-én újra Bukarest fölé kísértek B–24-eseket. Ismét egy kb. 35-40 gépből álló ellenséges kötelék, Bf 109, Fw 190 és egyes jelentések szerint Fiat G 50 – amiket valószínűleg megint az IAR 80C-kel kevertek – gépek támadták meg a köteléket. Az osztály jelentett 10 győzelmet, 2 valószínű lelövést (10/2/0). Veszteségként Richard Wilhelm főhadnagyot kellett elkönyvelni, akit valószínűleg egy Bf 109 lőtt le és életét vesztette.

Április utolsó hetében az osztály bombázókat kísért Padua, Piombino és Toulon fölé. Észak-Olaszország felett nem találkoztak ellenséggel, Franciaország felett láttak néhány ellenséges gépet, de azok nem támadtak. (18)

A hónap utolsó napján néhány német vadászt észleletek Milánó közelében. Azok csak követték az amerikaikat nagy magasságban, "majd ellőtték a lőszerüket. Kilőtték a lövedékeiket hosszú sorozatokban az égen mindenfelé" mondta Enoch Lemon. "nem is céloztak az irányunkba."

Az ellenséggel való harc hiánya ellenére az utolsó hét sem telt el veszteség nélkül. Forrest Barker őrnagy a 37. FS parancsnoka röviden bemondta a rádión, hogy hajtómű hibája van. Remélték, hogy sikeresen elhagyta gépét, de soha többé nem hallottak róla.

Áprilisban a jelentések szerint lelőttek 44/8/12 ellenséges gépet, veszteségük 7 halott vagy eltűnt pilóta volt, de egyikük jugoszláv partizánok segítségével megmenekült a fogságba eséstől és hónapokkal később visszatért az olaszországi bázisra. Két pilóta hadifogságba esett.

1944 májusa kiváló repülő időt hozott, ez lehetővé tette a 14. FG számára, hogy 22 napon repüljön bevetéseket. A száraz idő segítette a földi csapatokat, hogy kiszabaduljanak a sárból és újra támadjanak. Május közepére sikerült kiűzni a német csapatokat Cassino-ból, ami eddig akadályozta a Gusztáv vonal elleni támadást. 19 kísérő bevetést repültek, ezek közül 5 román kettő pedig francia célpontokat jelentett.

5., 6. és 7-én román célpontokat támadtak. 7 győzelem mellett 4 valószínű lelövést és 4 rongálást jelentettek. (19)

Május 10-én a 14. FG 52 gépe kísért bombázókat Wiener Neustadt fölé. Több más egység is részt vett a 328 bombázó oltalmazásában, az 1. FG és a 82. FG P–38 gépekkel, a 31. FG és a 325. FG P–51 Mustang gépekkel, amikre nem sokkal korábban fegyverezték át őket. (20)

A célpont közelében nagyszámú ellenséges gép tűnt föl a Lightningek felett és Lufbery kört kellett létrehozni, hogy védekezni tudjanak. Kb. 30-40 percig köröztek védve egymást, majd kitörtek és elindultak hazafelé. Jelentettek 7 győzelmet, 1 valószínű lelövést és 14 rongálást. Az ellenség fölénye ellenére veszteséget nem szenvedtek.

Egymást követő bevetések voltak 12-én, 13-án és 14-én, a földi harcok támogatásául Róma elfoglalásában. (21)

14-én a szövetséges csapatok kitörtek az anzioi hídfőből. A 14. FG azt a feladatot kapta, hogy az Udine közelében lévő reptereket támadja, megakadályozva ezzel a német gépek mozgását. Az osztálynak két órát kellett az Adria felett mélyrepülésben megtennie, hogy elkerüljék a radarfelderítést. (22) Egy gép, ellenséges behatás nélkül a vízbe csapódott az odaúton, a pilóta azonnal szörnyethalt. A reptereken sok gépet szétlőttek, a légelhárító tűz viszonylag erős volta ellenére. A vízbe csapódott gépen kívül még egy gépet vesztettek, ezt az 50. bevetését repülő Robert Siedman főhadnagy vezette, aki légvédelmi találat következtében égő géppel lezuhant és életét vesztette. Több gép kisebb-nagyobb sérülésekkel tért haza. (23)

Május 24-én visszatértek Wiener Neustadt térségébe, a bombázók a wollersdorfi repteret támadták. A németek lehet, hogy visszavonták erőiket Észak-Olaszország fölül, de Ausztria fölött agresszíven védték a légteret. A Taylor ezredes által vezetett kötelék sok ellenséges géppel találkozott, amik között többségben voltak a kétmotoros típusok. Az osztály 10 győzelmet jelentett, mindet a 49. FS pilótái érték el. Két fő nem tért vissza a bevetésről, szintén a 49. FS-ből. (24)

Május 25-én a piacenzai repteret támadták. A kavargó légiharc után 8/4/7 győzelmet jelentettek egy veszteség ellenében. (25)

Májusban lelőttek 34/6/25 gépet, a veszteségek a következőek voltak, 8 halott vagy eltűnt pilóta, hárman hadifogságba estek, ketten repülőbalesetben haltak meg, illetve egy újabb pilótát juttattak vissza a jugoszláv partizánok Olaszországba.

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 67. o.
  2. Uo. 68. o.
  3. Uo. 71. o.
  4. Uo. 72. o.
  5. Uo. 73. o.
  6. Mombeek, Eric – Am Himmel Frankreichs, Die Geschichte des JG 2 Richthofen, Band 6 11. o.
  7. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 74. o.
  8. Uo. 75. o.
  9. Uo. 76. o.
  10. Uo. 78. o.
  11. Uo. 81. o.
  12. Uo. 82. o.
  13. Pataky-Rozsos-Sárhidai – Légi Háború Magyarország fölött I. 133-153. o.
  14. Becze Csaba – Az Aranysas Nyomában, 30. o.
  15. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 82. o.
  16. Pataky-Rozsos-Sárhidai – Légi Háború Magyarország fölött I. 133-153. o.
  17. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 82. o.
  18. Uo. 83. o.
  19. Uo. 84. o.
  20. Uo. 86. o.
  21. Uo. 87. o.
  22. Uo. 88. o.
  23. Uo. 89. o.
  24. Uo. 90. o.
  25. Uo. 91. o.


Róma után

Május végén a szövetséges csapatok végül áttörték a Gusztáv vonalat. A német csapatok visszavonultak az Arno folyó vonalára és beásták magukat a Gót vonalnak nevezett védelmi állásokba. Rómát június 5-én szabadították fel. 6-án kezdődött a normandiai partraszállás.

Az Örök város elfoglalása nem sok változást jelentett a 15. AAF hadműveleteiben. Folytatódtak a támadások észak-olasz, francia, osztrák, román, német és magyar célpontok ellen. 21 bevetést repültek a hónap folyamán és ebből csak egy volt előre tervezett alacsonytámadás.

Június 9-én Münchent támadták, maximális erővel. Ez 20 gépet jelentett századonként. Elég sok ellenséges gépet láttak, de a bevetés nem hozott lelövést, igaz veszteséget sem szenvedtek. (1)

A következő bevetés 11-én a romániai Giurgiu ellen történt. 47 db P–38-as adott támogatást a bombázóknak a visszavonulás során. Kb. két tucat ellenséges vadászgép támadta a bombázókat. Az osztály 4/1/2 győzelmet jelentett. Veszteséget nem szenvedtek. A hónap fele már elment és az osztály még nem szenvedett veszteséget. Ez alaposan megváltozott a következő bevetésen.

Június 14-én a célpont a pétfürdői olajfinomító volt Magyarországon. Az osztálynak B–24-esek számára kellett biztosítást adnia.

Don Luttrell (49. FS) így emlékezett:
"A randevúnk a bombázókkal menetrend szerint történt, és mivel jóval hátrébb voltunk az alakzatban, nem a mi bombázóink voltak az első repülőgépek, amelyek a célponthoz érkeztek. Ami azt illeti a korábban érkezett osztályok már eredményesen támadták a célpontot, ami hevesen égett. Egy nagy fekete füstfelhő szállt fel onnan, aminek a teteje kb. 22-25000 lábon volt és több mérföld hosszan terült el. Amint a bombázók ráfordultak a célpontra, hogy megkezdjék a végső megközelítést, mivel a célpont jól védett volt – amint ez majdnem mindig így volt – mi kifordultunk, hogy a másik oldalon találkozzunk velük. Azért csináltuk ezt, mert nem volt értelme belerepülni a légvédelem tüzébe, továbbá a bombázásban sem tudtunk segíteni és az ellenséges vadászok sem támadtak ilyenkor a légvédelmi tűz miatt...
A füst nagy területen terült el. Lou Benne vezette a századot és én másodikként repültem az egyik rajban. A másik két század keletről kerülte meg a füstöt, mi ezt nyugatról tettük és így messzire kerültünk tőlük...
A bevetés sétarepülés volt (milk run). Az ég kék volt és csodálatos és mi ott ültünk, néztük a bombázást és beszélgettük arról, hogy a B–24-esek milyen jól csinálják. Talán nem voltunk annyira körültekintőek, mint amennyire kellett volna, amikor hirtelen valaki kiáltott, "51-esek kilenc óránál!" Természetesen 15 fej fordult azonnal abba az irányba és egy hang, amiről felismertem, hogy Clyde Jonesé volt, azt mondta, "51-esek a fenét! Azok 109-esek!"
Hirtelen a 49. szemben állt az egész Luftwafféval. Soha nem láttam még annyi fekete keresztet olyan sok gépen. Azonnal támadtak. Benne kiáltott, "Póttankokat dobni!", majd emelkedés és fordulás az ellenség irányába, amint ők keresztülrepültek az alakzatunkon."

Louis Benne főhadnagy, aki a 49. FS-t vezette azon a napon, hívta a másik két századot amint elkezdett lőni a Me 109-esekre. Látott egyet zuhanni, majd Lufberry körbe állította a századot. Amint Benne lelőtte a második 109-est, az ő P–38-asa is találatot kapott. A jobb hajtómű megsérült, a bal kigyulladt és egy 20 mm-es lövedék robbant a fülkében, ami megsebesíttette őt a jobb vállán és szétzúzta a műszerfalat. Bennének nem volt más lehetősége, mint kiugrani a zuhanó gépből. Az ernyőnek éppen csak volt ideje kinyílni, mielőtt leért a földre, ahol azonnal fogságba esett. (2)

Don Luttrell folytatja a visszaemlékezését erre a napra:
"Soha nem fogom elfelejteni a harcot ami kialakult. Egy csomószor halálra rémültem. Minden értelmes ember ideges lesz, ha veszélynek van kitéve, de ebben az esetben, emlékszem, hogy az oxigénmaszk alatt rágógumit rágva mentem be a harcba, és amikor kijöttem, a szám olyan száraz volt, hogy a rágógumi összevissza volt a fogaim között. Amikor bementem, halálfélelmen volt. A P–38-asban volt egy fűtőcső, amely meleg levegőt fújt, és én a csizmámba és a kesztyűmbe fújattam. Amikor kijöttem a harcból, lángoltam.
Repülők voltak mindenhol. Lőttek ránk és mi lőttünk rájuk. Megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból, tehát dobtam a póttankokat, kapcsoltam az üzemanyagtartály választókat, bekapcsoltam a célzóberendezést, átállítottam az üzemanyag-keveréket, növeltem a fordulatszámot, és csináltam az összes többi tevékenységet, amivel egy repülőgépet fegyverré kell alakítanod, miközben megpróbálsz életben maradni.
Clyde Jonest követtem közelről. Jobb fordulóban voltunk majd megfordult balra. Amint balra fordult egy 109-es jött föntről nagy sebességgel, előnyös pozícióban. És a következő amit tudok, hogy Clyde sehol, csak egy tűzgolyót láttam. Nem lehetett semmit látni a gép körvonalaiból, sem azt, hogy az egy P–38. Minden ami látható volt, az egy tűzgolyó volt. Lezuhant és eltűnt.
A 109-es ami lelőtte Clyde-ot – és én soha nem értettem, hogy miért őt és miért nem engem – folytatta a felhúzást. Én jobbra döntöttem egy kicsit és az ellenség ugyanazt kapta, amit pillanatokkal azelőtt Clyde. Tehát Clyde eltűnt, a német eltűnt és én egyedül maradtam, szóval elindultam keresni valakit a sajátjaim közül."

A feltételezések Clyde Jones haláláról alaptalanok voltak. Itt van az ő beszámolója:
"Hátranéztem a vállam fölött és ott volt egy 109-es. Ha látsz egy tüzelő 109-est a moziban, a szárnyai egyik végüktől a másikig lángolnak, beleértve az orrészt is – szörnyű látvány. Ugyanabban a pillanatban minden szétesett a gépben. A műszerfal eltűnt. Végiggondolva mi történhetett, volt egy dobozunk az ülés mögött. Ez egy bomba volt, ami a gép megsemmisítésére kellett, az ellenséges területen való kényszerleszállás esetére. Ugyancsak az oxigén és az üzemanyag vezetékek egymáshoz közel voltak elvezetve a fülke bal oldalán. A német valószínűleg eltalálta ezeket és ez okozta a robbanást.
Annak érdekében, hogy kikerüljek a lövedékzáporból, elforgattam a kormányt, belerúgtam a pedálba és függőleges zuhanásba vittem a gépet. A fülkében mindenhol tűz volt. A kesztyűim olyan forróak voltak, hogy nem tudtam megfogni a kabin vésznyitóját. Csak mindkét kezemet használva sikerült meghúzni a kart és a kabintető végre lerepült.
Akkor még nem volt katapultáló eszközünk, és nem tudtuk, hogy ki kell oldani a biztonsági övünket és a vállhevederünket, mielőtt ledobjuk a kabintetőt. Így egy 500 mph-ás légáramlat próbált kitépni a kabinból, amit csak a biztonsági öv akadályozott meg. A nyitócsat alá csúsztattam az ujjam és végre kint voltam a gépből. A fejem a törzsnek ütődött, elvesztettem az eszméletem és amikor magamhoz tértem már elég alacsonyan voltam. Meghúztam az ejtőernyő-kioldót és nem sokkal később leértem a földre. A gépem majdnem alattam volt. Épphogy elkerültem a tüzet és hallottam a lőszerek robbanását. Mivel a lábaim megsérültek, felhúztam őket, amikor földet értem. Ez rossz ötlet volt, mert teljesen az ülepemre érkeztem és megsérült a gerincem, annyira, hogy nem tudtam járni."

Messze Clyde Jones fölött a légiharc folytatódott. Don Luttrell:
"Visszadöntöttem balra és láttam a heves légiharcot, de jobb lett volna ott lenni néhány bajtársammal, mint itt kint egyedül, amikor 75 Me 109-es nyüzsög körülöttünk. Tehát visszamentem a harcba. Nem volt parancsnokunk, mert Bennét lelőtték. Azt hiszem Moose Musgrove szabadított ki minket ebből a szorult helyzetből. Azt mondta, "Kövessetek!" és kifordult a Lufberyből majd emelkedni kezdett a nap felé." (3)

A 14. FG öt pilótáját vesztette el a heves légiharcban, négyen hadifogságba kerültek, egy pilóta meghalt. A hadifogságban azonban John McLaughlin is elhunyt. Több P–38-asban súlyos károk keletkeztek, egyiket másikat selejtezni is kellett, annyira megsérültek. Don Luttrell gépén egy karcolás sem volt.
Clyde Jones megsérült, de túlélte a harcot. Helyi földművesek és katonák találtak rá. Egy Budapest közeli kórházba került és később szemtanúja volt egy szörnyű légitámadásnak, amiben a 15. AAF elpusztította a kórház néhány épületét. Nem sokkal később átszállították őket a Stalag Luft 3-ba, ahol 1945 áprilisában Patton tábornok csapatai szabadították fel őket.

A hátrányos helyzetük és számuk ellenére 15/2/4 légigyőzelmet jelentettek.

Csak a háború után derült ki, hogy az ellenfelük nem a Luftwaffe volt, hanem a Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. Puma vadászosztálya. (4)

(A légiharcban a 101. Puma osztály 31 db Bf 109-ese vett részt, illetve később a 4./JG 302 is bekacsolódott a harcba 10-12 géppel. A magyar pilóták jelentettek 11 lelövést, amiből csak ötöt igazoltak. Az ok az volt, hogy csak öt roncsot találtak meg és mint láttuk fentebb a 14. FG valójában csak öt gépet vesztett. A 4./JG 302 egy győzelmet jelentett amit igazoltak is. Ez lehetett egy magyar pilótával közösen is vagy téves igazolás. Mindenesetre ha Clyde hadnagy jól látta, hogy az őt lelövő gép a szárnyából is lőtt, akkor az valószínűleg a JG 302 gépe lehetett, mert a magyar gépeknek nem volt szárnyágyújuk, a JG 302 viszont használt ilyet. Az amerikaiak által jelentett 15 légigyőzelem finoman szólva is eltúlzott. A Puma osztály két gépet vesztett, Király Gyula hadnagy hősi halált halt, Forró Pál hadnagy nem sérült meg. Egy gép kényszerleszállt és súlyosan megsérült, míg néhány további pedig könnyebben sérült. A JG 302 nem jelentett veszteséget.)

Június 15-én alacsonytámadó bevetést repültek az Orange/Caritat melletti reptére ellen Avignon közelében. A célpont közelében egy pilótának kényszerleszállást kellett végrehajtania műszaki hiba miatt. A reptéren kilenc gépet lőttek szét, illetve egy alacsony magasságban repülő Bf 109 is áldozatul esett. A bevetés során két további pilóta került veszteséglistára, mindketten eltűntek. Két nap alatt 8 pilóta elvesztése komor hangulatot keltett a hajózókban és a földi személyzetben is, de a háború nem állt meg, repülni kellett tovább.

A hónap fennmaradó részében nyolc kísérőbevetésen vett részt az osztály, olasz, német, osztrák, francia, jugoszláv és magyar célpontokat támadtak. Ellenséggel való találkozás a hónapban utolsó Blechhammer elleni bevetésig nem volt. Azon a bevetésen kisszámú német vadásszal kerültek harcba és 1/1/2 győzelmet jelentettek. Csak két pilótát vesztettek ebben az időszakban, az egyikük egy gyakorlórepülés során lezuhant, a másikuk hadifogságba esett.

A hónap folyamán 19/4/6 győzelmet jelentett és 10 pilótát vesztetett az osztály. A tízből hatan fogságba estek (egyikük szeptemberben partizánok segítségével visszatért amerikai területre), ketten eltűntek, egy fő bevetésen és egy fő balesetben halt meg. (5)

A közelmúltbéli veszteségek – 14 májusban és 10 júniusban – túlságosan is nagynak tűntek a 14. FG tagjainak szemében. De a júliusi veszteségek még magasabbak voltak, mert 19 pilóta vesztette életét vagy tűnt el.

Július első hetében egymás után repülték a bevetéseket magyar, jugoszláv, román, francia, észak-olasz és német célpontok ellen.

Július 8-án bécsi célpontokat támadtak. Ezt a térséget a JG 27 egységei védték. 2/1/2 győzelmet jelentettek, de két pilóta nem tért vissza a bázisra.

Július közepén Taylor ezredes teljesítette az előírt bevetési számot és felkészült a hazatérésre. Két új rangidős tiszt érkezett az osztályhoz, hogy átvegyenek parancsnoki beosztásokat. David S. Campbell ezredest választották ki, hogy átvegye az osztály vezetését, míg Thomas B. Whitehouse a parancsnokhelyettes posztját kapta. Mindketten repültek a július 14-i budapesti bevetésen mint rajparancsnokok. John Schill főhadnagy, egy tapasztalt veterán vezette az osztály gépeit. A csata irányítása tapasztalatot és kiváló képességeket követelt, nem rangot.

Július 14-én 30-40 vadászgép támadt a bombázókra. (6) Köztük volt a magyar 101. Puma vadászosztály 16 gépe is. Közülük azonban csak négyen kerültek harcérintkezésbe az ellenséggel, mert elszakadtak az osztály többi gépétől. Karátsonyi Mihály hadnagy a 101/3. Drótkefe századból rátámadt egy Lightningra, amit egy új pilóta Clyde E. Durbin hadnagy vezetett. Durbin hadnagy gépe találatot kapott és emiatt nekiütközött a közvetlen közelében repülő Schill főhadnagy gépének. Schill gépe felrobbant és a két gép Környe-Kömlőd között lezuhant. Mindketten meghaltak. Karátsonyi hadnagyot Szolnokig üldözték az amerikai vadászok, csak ott váltak le róla. (7)

A 14. FG jelentett 4/0/1 győzelmet, de Schill-en és Durbin-en kívül két további pilóta eltűnt egy pedig hadifogságba esett. (8)

Július 19-én München fölé kísértek bombázókat. Légiharc alakult ki Fw 190-esekkel és Bf 109-esekkel. 3/1/0 győzelmet jelentettek. Elvesztettek öt pilótát, ebből egyet vadászokkal vívott harcban, ketten München közelében összeütköztek és hadifogságba estek, majd nem sokkal később újabb két pilóta ütközött össze San Giorgo közelében, ők életüket vesztették. Két további gép is összeütközött, de ezek közül az egyik csak kismértékben sérült meg, míg a másik a trioloi bázis közelében kényszerleszállt, a pilóta sértetlen maradt. (9)

Július 22-én az osztály romániai célokat támadott, majd a visszatérés helyett továbbrepült az oroszországi Mirgorod bázisára. Románia felett légiharcba keveredtek kb. 30 db Bf 109 és Fw 190-essel (valószínűleg IAR 80-assal). Jelentéseik szerint 11/5/9 győzelmet arattak a német/román erők felett. Veszteségük két gép volt, egyik pilóta meghalt, a másik hadifogságba esett. (10)

A Mirgorodban állomásozó gépek repültek alacsonytámadó bevetéseket lengyel célpontok ellen.

Július 26-án tértek vissza Románián keresztül Olaszországba. Románia felett két Ju 52-est lőttek le. Ezután a hónap maradékában három bevetést repültek román célpontok ellen. Győzelmet nem jelentettek, de egy gépet elvesztettek 28-án, a pilóta meghalt.

A hónap folyamán az osztály jelentett 29/7/22 győzelmet, viszont súlyos veszteségeket szenvedett, mert 19 pilóta nem tért vissza. Kilenc pilóta eltűnt, öt hadifogságba esett, hárman bevetésen, ketten baleset következtében életüket vesztették.

Augusztus első felében repültek kísérőbevetéseket és alacsonytámadó bevetéseket is Németország, Olaszország és Jugoszlávia fölé.

Augusztus 9-én Budapestet támadták, ellenséggel nem találkoztak. (a 101. Puma vadászosztályt nem kapott bevetési parancsot)

10-én Ploiesti volt a célpont, légiharc nem volt. (11)

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 92. o.
  2. Uo. 94. o.
  3. Uo. 96. o.
  4. Uo. 97. o.
  5. Uo. 98. o.
  6. Uo. 100. o.
  7. B. Stenge Csaba – Elfelejtett Hősök – A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban. 2. bővített kiadás, 270-271o.
  8. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 100.o
  9. Uo. 101. o.
  10. Uo. 102. o.
  11. Uo. 103. o.

Dragoon hadművelet

A Dragoon (Dragonyos) hadművelet augusztus 15-én indult, célja partraszállás dél-Franciaországban, Provence megyében, Caen és St Tropez közelében, keletre Toulontól. Az 1. FG-t és a 14. FG-t ideiglenesen áthelyezték korzikai támaszpontokra, hogy közelebbről tudják támogatni az akciót. Aghione reptere csak 100 mérföldre (kb. 160 km) volt a hídfőtől.

14-én éjjel kommandós és ejtőernyős egységek bevetésével kezdődött az akció, majd 15-én a szövetséges főerők szálltak partra.

13-án a 14. FG alacsonytámadásra kapott parancsot a tervezett inváziós területen. A térségben lévő reptereken egy német gépet sem találtak, így géppuskafészkeket és egy radartornyot támadtak meg. A légvédelem viszont erős volt, három pilóta zuhant le és vesztette életét légvédelmi találat következtében. (1) Mivel késő délután indultak, sötétben értek vissza a reptérre. A leszállást a felvert por is nehezítette. Egy gép teljesen összetört, a pilóta sértetlen maradt, a többiek megúszták a leszállást.

14-től kezdve 20-ig számos bevetést repültek a partraszállás térségében. Jellemzően alacsonytámadásokat.

14-én légiharcra nem került sor, de két további pilóta vesztette életét egy pedig hadifogságba esett alacsonytámadás közben.

16-a az osztály fekete napja. Wayne Woody hadnagy a tengerbe zuhant és életét vesztette, miután kikapcsolta a hajtóművek üzemanyagellátását és mindkét hajtóműve leállt. Ez amiatt történt, mert a bal szárnya alá póttank, a jobb alá bomba volt felrakva és miután felszállt rossz oldalra kapcsolta az üzemanyagválasztó kapcsolókat. Csak néhány roncsdarabot és olajfoltot találtak a keresés során. A nap során egy későbbi bevetésen életét vesztette a 48. FS parancsnoka, Franklin Robinson őrnagy. (2) Ezután az osztály szállításra használt régi B–17-ese zuhant le. Leszállás közben hirtelen emelkedni kezdett, dugóhúzóba esett majd becsapódott és kigyulladt. 13-an haltak meg a balesetben és hárman élték túl, de egyikük később meghalt. Dr. Bill Curtiss az osztály egyik orvosa két embert mentett ki a lángoló roncsok közül, amiért később megkapta a Soldiers Medalt. (3)

17-én sikerült egy magányos Ju 88-ast lelőni, de a légelhárítás megint áldozatot szedett és egy pilóta életét vesztette. Még két napig repültek bevetéseket, mielőtt 20-án visszatértek volna a Foggia melletti reptérre. Ezalatt két további pilótát vesztettek, egyikük meghalt, a másikat a francia ellenállás bújtatta, amíg az amerikai csapatok elérték a térséget.

Augusztus folyamán szenvedte a 14. FG a legsúlyosabb veszteségeket a második világháború során. 27 pilóta volt a veszteség és csak kettőről derült ki később, hogy hadifogságba estek.

Az egyetlen pozitív esemény Románia kapitulációja volt. Augusztus 31-én szállítógép érkezett Bukarestbe és elkezdte a korábbi hadműveletek során hadifogságba esett hajózók – köztük a 14. FG katonáiét is – hazaszállítását. (4)

Augusztusban az osztály jelentett 11/1/3 győzelmet. 13 haltak meg a B–17-es balesetben, illetve hárman megsérültek. Az egyik sérült később szintén elhunyt. Hatan haltak meg bevetés közben öten eltűntek, ketten hadifogságba estek. Egy pilóta szintén eltűnt, miközben egy speciálisan átalakított P–38-ast szállított Angliából Olaszországba.

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 104.o.
  2. Uo. 105. o.
  3. Uo. 106. o.
  4. Uo. 107. o.
]]>
a1174@freemail.hu (VO101_Sheriff) Cikkek vegyes Tue, 06 Jul 2021 18:39:00 +0200
A 14. Fighter Group a második világháborúban https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/cikkek_vegyes/354-a-14-fighter-group-a-masodik-vilaghaboruban.html https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/cikkek_vegyes/354-a-14-fighter-group-a-masodik-vilaghaboruban.html Az osztály létrehozása

Az amerikai kongresszus döntésének érelmében a háború elején az amerikai haderők technológiai és mennyiségbeli fejlesztése csak lassan haladt. Az amerikai hadsereg légiereje (United States Army Air Force – USAAF) kevés kiegészítésének egyikeként 1941 januárjában állították fel a 14. elfogó osztályt (14th Pursuit Group, továbbiakban 14. PG). Az osztály a 48., 49. és az 50. vadászrepülő századból (48th, 49th és 50th Fighter Squadron, továbbiakban FS) állt és a kezdeti időkben a kaliforniai Hamilton Field repülőtéren települt. Parancsnoka Thayer S. Olds őrnagy volt.

Az osztály repülőgép ellátottsága elég vegyes volt, gyakorlógépektől a különféle vadászgépekig mindennel repültek. A Republic P–43-ak már akkor elavultak voltak, amikor kigördültek a gyárból. A Vultee P–66-ok Svédország számára készültek, de az embargó miatt nem lettek leszállítva. Kína kapott belőlük valamennyit, a maradékot használta az USAAF. Végül használták még a Curtiss P–40-et, ami egy modern és ütőképes gépnek számított akkoriban. (1)

Pearl Harbour után (1941. december 7.) a 14. PG a nyugati parton járőrözött és várta a japán támadást. Ezen időszak alatt kapta meg az egység azt a géptípust, amivel később harcba indultak Afrikában és Európában. Ez volt a Lockheed P–38 Lightning. A P–38-as egészen különleges kialakítással rendelkezett, két motor, két törzs, a pilóta a kettő között egy gondolában ül, előtte a fegyverzet, egy 20 mm-es gépágyú és 4 db 12,7 mm-es (,50 caliber) géppuska. Az egymotoros vadászpilóták egy része elég nagy szkepticizmussal fogadta a gépet és néhányan közülük azonnal kérték az áthelyezésüket más egységhez. (2)

1942 közepén az egységet átvezényelték a tengerentúlra. A légi lépcső Fort Bradley-be települt és itt a P–38 D-ket a teljesen új F verzió váltotta.

Az egységet májusban átnevezték 14. vadászrepülő osztályra (14th Fighter Group, továbbiakban 14. FG).

1942 júliusában a légi lépcső megkezdte az áttelepülést Angliába. A keleti partról indulva B–17-esek által navigálva 6-os csoportokban érték el Izlandot. Az áttelepülés közben egy pilóta került veszteséglistára, Herbert Goodrich hadnagyot Izland közelében látták utoljára, amikor berepült egy felhőbe. (3)

Reykjavik-ba érkezés után, a légierő vezetése úgy határozott, hogy a 14. FG egyik százada Izlandon marad, erősíteni a sziget védelmét. Ez a század lett az 50. FS. A század a komor hónapok alatt, amit a szigeten töltött 2 légigyőzelmet (egy-egy Junkers Ju 88 és Focke Wulf Fw 200) ért el. A két győzelmen 4 pilóta osztozott. Ezután hirtelen átvezényelték a századot Angliába és ott a továbbiakban a 8. AAF egyik felderítőegységeként teljesített harci bevetéseket.

A 14. FG többi része időközben elérte Angliát és az Atcham Field lett a támaszpontjuk Shrewsburyben. A földi lépcsőt New Jerseyből az USS West Point nevű hajó szállította Angliába.

Szeptember 6-án látták az első német gépet, egy felderítőt a reptér felett. Az éppen levegőben lévő gépek közül az egyik megpróbálta elfogni, de nagyobb magasságban a jegesedés miatt a gép irányíthatatlanná vált és elkezdett zuhanni, végül a pilótának ki kellett ugrania a gépből.

Az angliai napok gyakorlórepülésekkel és gyakorlólégiharcokkal teltek többek között Spitfire-ek ellen.

Az első támadó hadműveletre 1942. október 15-én került sor, amikor Tangmere-ből indulva RAF Bostonokat kísértek Le Havre fölé. Ellenséggel nem találkoztak. Néhány további eseménytelen bevetés után az egységet áthelyezték.

1942 November elején a személyzet oltásokat kapott továbbá a pilóták oktatást az olasz repülőgépek felismerésére, majd a 14. FG megkapta a parancsot az áttelepülésre a mediterrán térségbe (MTO – Mediterranean Theatre of Operations). (4)

Az osztály veszteségei ezen időszak alatt főként balesetekből adódtak. 5 pilóta vesztette életét kiképzés közben összeütközéses és egyéb balesetekben, illetve egy pilóta eltűnt az angliai áttelepülés közben. (5)

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 8.o.
  2. Uo, 9. o.
  3. Uo, 10. o.
  4. Uo. 12. o.
  5. Uo. 150. o.


Részvétel a „Fáklya” hadműveletben (Operation Torch)

A Torch volt a kódneve a szövetséges inváziónak Észak Afrika északnyugati részén. A csapatok egyidejűleg szálltak partra Casablancától Algiers-ig 1942. november 8-án. A stratégiai terv szerint a Vichy francia területek elfoglalása után előre kellett nyomulni Tunézia irányába, amíg a 8. Brit Hadsereg nyugatról teszi ugyanezt. Az USAAF itt bevetett légi egységeit egy új légihadseregben vonták össze, ez lett a 12. AF (Twelfth Air Force).

1942. november 14-én a 48. FS, majd 18-án a 49. FS is elindult Angliából Afrikába. A P–38-asok a Biscay-öblön, a spanyol és portugál partok mentén jutottak el először Gibraltárba. A következő napon találkoztak a földi személyzettel Oránban. (1)

Az oráni reptér nagy része megsemmisült és sok sérült és repülésképtelen francia gép volt szerte a területen. Ráadásul kiderült, hogy rossz reptéren vannak. A 48 FS áttelepült Tafaraouiba. Ez egy kétkifutópályás reptér, ahol már az amerikai 31. FG (31st Fighter Group) is állomásozott Spitfire gépekkel. (2) A reptéren volt pár használható épület, de a legnagyobb problémát a vízhiány jelentette. Néhány nappal később a 48. FS is követte az osztály többi részét és az Algiers mellett lévő Maison Blanche reptérre települt. A 14. FG itt szenvedte el első afrikai bombatámadását, mert 1942. november 18-ának éjjelén Ju 88-asok támadták őket. 8 db Ligthning megsérült, személyi veszteség nem volt.

1942. november 20-án egy távoli célpont alacsonytámadására kaptak parancsot Tunéziában. A bevetésre végül csak 6 gép indult. A hosszú út miatt a támadásra csak rövid idő maradt és közben a pilóták első alkalommal megtapasztalták a német légvédelmi tüzet. Virgil Smith fhdgy. gépét eltalálta a légvédelem, az egyik hajtóműve leállt. Ő és a kísérője lemaradt az egységtől. A másik négy gép nem érte el a repteret és kényszerleszállt a Negrine nevű arab falu mellett. Smith és a kísérője Yates hdgy. később szintén kényszerleszállt. Néhány nap elteltével mind a 6 pilóta visszatért a bázisra.

A felsőbb parancsnokság rájött, hogy Tarafoui túl messze van a fronttól ezért a 14. FG újból költözött. Az új reptér Youks les Bains, Constantine-től délre feküdt. (3)

A reptéren kezdetleges körülmények uralkodtak. Bill Schottelkorb visszaemlékezése szerint:

”A személyzet a korábban az ejtőernyősök által ásott lyukakban „lakott”. A gépek feltöltése ilyen körülmények között meglehetősen nehéz volt és a pilóták is besegítettek a műszakiak munkájába. Wade Wallace százados századparancsnokot „előléptették” szakácsnak, ő főzött mindenkire. Az étel egyhangú volt és mi mindig éhesek voltunk.”

Az első légiharcra 1942. november 21-én került sor. Tunisz fölött B–17-eket biztosított a 48. FS, miközben Bf 109-ekkel találkoztak. A 14. FG első légigyőzelmét Carl Williams Jr. hdgy. érte el egy Bf 109 ellen. A következő napon egy olasz kétmotorost, illetve egy Ju 88-ast lőttek le.

A német csapatok egyre aktívabbá váltak, ezért annak ellenére, hogy a P–38-ast kísérővadásznak tervezték egyre több alacsonytámadó bevetésre is parancsot kaptak. Ennek hatására rövid időn belül a teherautó konvojok és páncélozott járművek támadása rutinfeladattá vált a pilóták számára. (4)

November 24-én nagy sikert értek el. Két Ju 88 mellett, 9 db Savoia Marchetti SM 81-est lőttek le.

Ekkora a körülmények minimálisan javultak a reptéren, pl. már nagyobb francia sátrakban kaptak elhelyezést. Az esős évszak miatt a terület sokszor sártengerré változott és a P–38-asok többször beragadtak a sárba és csak nehéz munkával lehetett a gépeket kiszabadítani. (5)

A szövetséges előrenyomulás Tunéziában jól haladt, bár a német ellenállás egyre erősödött. A légitevékenység is élénkült, a találkozások a Luftwafféval és a Regia Aeronauticával mindennapossá váltak. (6)

1942. november 27-én az 5./JG 2 gépei Fw 190 vadászbombázókat kísértek a III./ZG 2-ből. A visszatérés során Jeffna közelében találkoztak 12 A–20-al és a biztosító P–38-asokkal a 48. FS-ből. Rövid légiharc után Karl Pfeiffer tőrm. jelentette egy P–38 lelövését. A légigyőzelmet igazolták Mateur kelet 40km helyszínnel, pedig a valóságban minden P–38 visszatért a bázisra. (7)

1942. november 28-án újra sikerült több légigyőzelmet aratni. Két Ju 88 lelövése után 5 db Ju 52-vel akadtak össze és a lassú szállítógépnek esélyük sem volt. (8) A német Bf 109 kísérők közben lelőttek két P–38-at, mindkét pilóta meghalt. Egyiküket valószínűleg a 11. (Höhen)/JG 2 kötelékében repülő Günther Seeger tőrm. lőtte le a tenger felett. (9) Erv Ethell négy Ju 52–es lelövése után a légiharcban elszakadt társaitól és egy közbenső tankolás után tért csak vissza a bázisra. Megrökönyödve vette észre, hogy a társai elfoglalták a sátrát és elkezdték szétosztani a dolgait...

November 29-én közös bevetés az 1. vadászosztály (1st FG) 94. századával. A 48. század egyik pilótája lelőtt egy Bf 110-et. (10)

November 30-án a 48. FS 12 géppel repült bevetést Tunisz és Bizerta közelében. Légi harc alakult ki néhány Bf 109-cel, akik valószínűleg a JG 51-hez tartoztak. Egy veszteség mellett egy légigyőzelmet, két valószínű légigyőzelmet és egy rongálást jelentettek (1/2/1). (11)

November folyamán az osztály 23/2/1 (légigyőzelem/valószínű/rongálás) győzelmet jelentett, két pilóta meghalt egy pedig hadifogságba esett.

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 13.o.
  2. Uo. 14. o.
  3. Uo. 16. o.
  4. Uo. 17. o.
  5. Uo. 18. o.
  6. Uo. 19. o.
  7. Mombeek, Eric – Am Himmel Frankreichs, Die Geschichte des JG 2 Richthofen, Band 4 221. o.
  8. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 19. o.
  9. Mombeek, Eric – Am Himmel Frankreichs, Die Geschichte des JG 2 Richthofen, Band 4 221. o.
  10. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 19. o.
  11. Uo. 20. o.


Légi harcok Tunézia felett

A második el-alameini csata után Rommelnek vissza kellett vonulnia az egyiptomi határra Tunézia felé. Tunéziában a német és olasz csapatok védelmi állásokat építettek. A pun háborúk óta az egyik legrosszabb téli időjárás volt, „Sár tábornok” lecsökkentette mindkét oldal lehetőségeit a harcra. A német légierő bombázói Szicíliából, a zuhanóbombázók és a vadászok tunéziai repülőterekről jártak bevetésre. A szövetségesek előretolt bázisai a tunéziai határon voltak, kezdetleges kialakításuk miatt (sátrak, minimális beton), leginkább száraz időben voltak használhatóak. (1)

Decemberben a 14. FG naponta járt vadászbevetésekre a Tunisz-Bizerta térségbe és a légiharcok mindennapossá váltak. (2)

December 5-én közepes bombázókat kísért a hat P–38 a 49. FS-ből Sidi Ahmed repülőterének megtámadására, amikor nagyszámú német vadász támadt rájuk (talán a JG 53-ból). Robert Carlton elmondása szerint „az egység darabokra szakadt, mindenki magáért harcolt. Az egész talán 10-15 percig tartott, de óráknak tűnt”. Carlton és Russel Gustke hadnagyok jelentettek egy-egy Bf 109 lelövést. Charles Earnhart hdgy. két valószinű légigyőzelmet és két rongálást ért el mielőtt őt is lelőtték. Kényszerleszállás után hadifogságba esett. A további három pilóta nem tért vissza a bázisra, mindhárman életüket vesztették a légiharcban. (3)

December 12-én Virgil Lusk hdgy. Gabes közelében lelőtt egy Fw 190-et, ezzel ő lett az első ász a 14. FG-ban, illetve az első P–38 ász a mediterrán hadszíntéren.

December 28-29-én Jimmy Doolittle tábornok meglátogatta az egységet Youks les Bains-ben. A látogatás nem sikerült túl jól, mert a németek alacsonytámadást indítottak a bázis ellen és a tábornok kíséretéből, illetve a bázis személyzetéből többen meghaltak.

December 30-án az osztály két bevetés alatt több veszteséget is szenvedett. A 15. bombázószázad A–20-asainak gabesi támadásának biztosítása közben a JG 53 Bf 109-esei támadták meg a P–38-asokat. Wade Walles szd. lelőtt egy 109-est, de Clark Smith és Richard Caroll hadnagyokat lelőtték. Virgil Smith hadnagyot elszakították a századtól és soha nem tért vissza Youksba. Gépe megsérült és amikor megpróbálta a szövetséges vonalak mellett Gafsa közelében kerékre tenni, akadálynak ütközött és átvágódott. A pilóta nem élte túl a balesetet. Egy későbbi felderítő bevetésen a líbiai partok közelében a német légvédelem lelőtte Tommy Morris századost a 48. FS parancsnokát. Bill Hoelle hdgy. látta az esetet és rácsapott a légvédelmi ütegre, de közben nekiütközött egy telefonpóznának. A gépe jobb szárnya súlyosan megsérült és a pilóta egy működő motorral csak 150 mph sebességgel tudta egyenesben tartani a gépet, de végül sikeresen visszatért a bázisra. (4)

1943 januárja. Az Afrikakorps elhagyta Líbiát Montgomery 8. hadseregével a nyomában. Tunéziában megszállták a Mareth vonalat és folytatták a védekező harcokat. A Luftwaffe erősítést kapott az európai hadszíntérről, eközben az olasz egységeket visszavonták Szicíliába vagy Olaszországba. A harmadik P–38-as egység a 82. FG is nemrégiben Afrikába érkezett, hogy megossza a hosszú távú bevetések terhét az 1. és a 14. FG-al.

Január 8-án nyolc P–38-as a 49. FS-ből felderítőbevetést repült. Tunisztól délre a JG 77 Bf 109-esei magassági fölényből megtámadták őket. Három P–38-ast lelőttek, két másikat megrongáltak. Két amerikai pilóta életét vesztette, három megsérült. Két győzelmet jelentettek a 109-esek ellen, az egyik győztes pilótát később szinten lelőtték, túlélte az ejtőernyős ugrást. Arab és francia helyiek segítségével tudott visszajutni a bázisra.

Január 9-én a 14. FG elhagyta Youks les Bains-t. A földi személyzet C–47-esekkel érkezett meg az új reptérre Berteaux-ba, míg a megmaradt 16 db P–38-ast átrepülték. Ez egy jobban kiépített reptér volt, az osztály egy B–25-ös egységgel osztozott rajta. A reptér közelében feküdt Constantine városa, ahol a pilóták hosszú idő után végre rendes fürdőhöz és ételhez jutottak. (5)

A hónap folyamán néhány új gép és új pilóta is érkezett. 11-én és 15-én is Ju 52-esek és Me 323-asok ellen értek el több légigyőzelmet. A 15-én délután lezajlott légiharcban először csak a szállítógépeket vették észre az amerikaiak, így a német kísérők meglepetésszerűen tudtak támadni. Két P–38 lezuhant a pilótáikkal együtt, kettő sérülten tért vissza a bázisra.

Nem sokkal később az osztály parancsnokát Thayer Olds ezredest visszarendelték az államokba és a nemrégiben alezredessé előléptetett addig a 14. FG törzsében szolgáló Troy Keith vette át a parancsnokságot.

Január 23-án 16 P–38-as a 48. FS-ból a Gabesből Medenine-be vezető úton alacsonytámadó bevetést hajtott végre, amikor a JG 51 Bf 109-esei rajtuk ütöttek. Hat Lightning-ot lelőttek, öt pilóta meghalt, a hatodik kényszerleszállást hajtott végre Kebili közelében. Mark Shipman hadnagyot előbb kirabolta néhány arab, még a nadrágját is elvették, majd a sivatag szélén hagyták meghalni. A hadnagynak végül 100 km-t kellett gyalogolnia, de sikerült elérnie a saját csapatokat. A légiharcban az osztály két Bf 109 lelövését jelentette.

Három hónap felőrlő harc után az Angliából elindult 54-es pilótalétszám 38-ra olvadt. A repülőgépek száma alig egytucatnyi gépre csökkent. Az osztály csak árnyéka volt önmagának és felmentették a harci feladatok teljesítése alól. A még repülőképes P–38-akat és az új pilótákat szétosztották más egységek között. Azon pilótákat, akik teljesítették az előírt harci bevetésszámot, hazaszállították az USA-ba. A törzshöz tartozó tiszteket és a legénységi állományt áthelyezték a Casablanca melletti Medouina reptérre pihenni. Itt várták, hogy feltöltsék az egységet és újra harcba vessék Keith alezredes parancsnoksága alatt. (6)

December és január folyamán 35/3/19 győzelmet jelentettek, veszteség 17 halott, eltűnt vagy hadifogságba esett pilóta és négyen megsebesültek. Szerencsétlen sors jutott Richard J. Caroll hadnagynak, aki hadifogságba esett 1942. december 30-án, majd felrakták egy olasz tengeralattjáróra, amit röviddel a Tripoliból való kifutása után elsüllyesztet a RAF. Caroll nem volt a túlélők között.

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 21.o.
  2. Uo. 22. o.
  3. Uo. 23. o.
  4. Uo. 25. o.
  5. Uo. 26. o.
  6. Uo. 28. o.


Szicília és utána

A német és olasz csapatok területe 1943. február 1-jén már csak Tunéziára korlátozódott. A visszavonulás folytatódott és május 6-án a Luftwaffe egységek elhagyták Afrikát. A következő napon a szövetséges egységek elérték Tuniszt. Május 13-án a német/olasz egységek megadták magukat. 250000 katona esett itt szövetséges fogságba.

A 14. FG a hadjárat korai szakaszában mintegy 62 légigyőzelmet ért el. 3 hónap után visszatért a frontra és május végétől ismét részt vett a bevetésekben.

Az osztály feltöltése lassan haladt Medouinában. A legnagyobb lökést a 37. FS érkezése okozta. A század háttere hasonló a 14. FG-hez. Az egység 1941 januárjában került felállításra Kaliforniában és a nyugati parton ingázott. Kezdetben P–43-as gépekkel volt felszerelve. (1) Csak 1942 februárjában kapták meg a P–38-asokat. A kiképzésüket akadályozta a tapasztalt személyzet más egységekhez való átvezénylése, illetve a rendszeres balesetek. Végül 1943 januárjára a 37. FS kiképzése befejeződött és az USS H. F. Alexander fedélzetén megérkeztek Algiers-be. (2)

A kikötőből vonattal mentek, amíg tudtak, majd végül néhány mérföld gyaloglás után érték el a bázisukat Mud Hillt. (3) Új P–38-asok is érkeztek a kikötőbe. A szakszerűtlen kirakodás miatt a francia és arab munkások az első gépet beleejtették a vízbe, ekkor a század személyzete közbeavatkozott és megmutatta a helyes módszert, így a többi gép épségben ért a kikötő betonjára. (4) A bázis hangárjában létrehoztak egy „gyártósort” és elkezdték a gépek összeszerelését tábori körülmények között. Végül már napi 3 db gépet tudtak összeszerelni.

A 37. FS parancsnoka egy tapasztalt pilóta, John Gilpin Bright őrnagy volt. Szolgált korábban az U.S. Navy-nél a Ranger repülőgép-hordozón, később pedig Claire Chennault tábornok Kínai Légierejénél a Flying Tigers-nél. Mintegy 6 hónap szolgálat alatt repült legalább 50 bevetést és elért három légigyőzelmet. Az AVG (American Volunteer Group) feloszlatása után szolgált az azt felváltó 23. FG-ban és egy újabb győzelmet is szerzett mielőtt visszatért az USA-ba. (5)

1943 márciusában további tapasztalt pilóták csatlakoztak a 14. FG-hez, például az 1. FG-ből. Joel Owens őrnagy, (aki szintén az 1. FG-ban (27. FS) szolgált korábban), így emlékezett:

„Felváltottak a 27. FS-ban március végén. Őrnagyként 74 bevetésen 7 győzelmet értem el (5 lelövés, 1 valószínű és 1 rongálás – érdekes, hogy a valószínűt és a rongálást is a teljes értékű lelövéssekkel együtt említi - S). Megkaptam az Ezüst Csillagot és a DFC-t négy tölgyfalombbal és pár Air Medal-t. A század 16 veszteség mellett elért 64 győzelmet (35-7-22), három kivételével mind egymotoros vadász volt. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a parancsomnak, ami az Északnyugat Afrikai Légierő főhadiszállására irányított. Casablancába érkezvén becsekkoltam a szálláson, majd a tiszti klubban találkoztam pár korábbi pilótával az 1. FG-ból. Hangosan ünnepeltük a megmenekülésünket, amikor Joe Ruble őrnagy odajött (korábban szintén az 1. FG-ban szolgált) és azt mondta „ne igyatok túl sokat ma este, mert holnap reggel Cannon tábornok látni akar az irodájában”. Mind egyetértettünk abban, hogy talán kapunk pár kitüntetést, elmondja milyen jók voltunk és kapunk jókívánságokat a továbbiakhoz.

A következő reggel a tábornok gratulált az eredményeinkhez aztán megkérdezte, véleményünk szerint mi az az egy dolog, ami nagyon kéne erre a hadszíntérre. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy több vadász kéne! A tábornok arca felderült és a következőket mondta: „Reméltem, hogy ezt fogják mondani. Újra harcba vetjük a 14. FG-ot és önök lesznek a vezetőik.” Nem emlékszem, hogy egy is közülünk megköszönte volna a tábornoknak ezt a pompás lehetőséget.

A következő nap jelentkeztem Troy Keith alezredesnél, az egyetlen tapasztalt tisztnél az egységben. Ő futólag beszélt a kb. egytucat pilótával akiket Mediounaba rendeltek. Elmondta, hogy a 14. FG három századból áll, a 48. FS és a 49. FS földi személyzettel és tisztekkel rendelkezik, de pilótákkal és gépekkel nem; a 37. FS teljes személyzeti állománnyal rendelkezik, de repülőgépekkel nincs ellátva. A 37. FS-t John Bright őrnagy vezette, aki ex-Navy és Flying Tiger ász. Senki nem tudta, hogyan kerültek Észak-Afrikába, mivel a 37-esek korábbi 55. vadászosztályának (55. FG) többi része Angliában maradt. Carl Rudder százados ex-94. FS és áldozata a grönlandi jeges kalandnak a 37. FS tagja volt, illetve Marcus Linn is aki a 27. FS-hoz csatlakozott Angliában a RAF-tól, mielőtt ide helyezték.

Én az új osztály parancsnokhelyettesévé (Executive Officer – XO) lettem kinevezve, míg Muldoom és Newman lettek a 48. FS és a 49. FS parancsnokai. A 71. FS maradéka csatlakozott a 48. FS-hoz, a 27. FS maradéka pedig a 49. FS-hoz. Ezek a tapasztalt tisztek lettek a rajparancsnokok, a hadműveleti tisztek, stb. A 14. FG-nak elsőbbsége volt a gépek beszerzésében. A 78. FG éppen átállt P–38-ról P–47-re és kezdte átrepülni a gépeit Casablancába. Az első csoportjuk leszállította a gépeket és azonnal ugrott fel a C–54-esre, hogy visszamenjenek Angliába. Egy gyors telefon Ruble őrnagytól azt eredményezte, hogy a pilótákat átrakták egy későbbi járatra. Néhányuk nem örült az „elrablásának”, de elmagyaráztuk nekik, hogy 'a háború pokol – War is HELL'. 10 napon belül az osztály teljes létszámú lett. Gyakorlórepülések után május 5-én áthelyeztek minket a frontvonalhoz közel, délkeletre Telergma-tól. Az első harci bevetést május 6-án repültük.” (6)

A 14. FG visszatért a harcba, a századparancsnokok a következők voltak, J. Gil Bright őrnagy a 37. FS, Bernard Muldoon százados a 48. FS és William Newman százados a 49. FS-é.

Az első bevetés május 6-án volt, B–25 kísérés és vadászat hajókra. A végső vereség előtt a tengely erők minden méretű és rangú hajóval próbáltak kimenteni minél több katonát Afrikából Szicíliába. Ez volt a tengelyhatalmak Dunkirk-je. Ellenséges repülővel nem találkoztak, egy hajót lebombáztak és elsüllyesztettek, de két pilóta nem tért vissza a bevetésről.

A Luftwaffe visszavonult Szicíliába és Olaszországba. A 14. FG is ezekre a területekre irányította a figyelmét. A kezdeti időkben az osztály a NAAF (Northwest African Air Forces – Északnyugat Afrikai Légierő) alá volt rendelve. Ez egy közös angol–amerikai egység volt, aminek része volt a mediterrán hadszíntér mind a négy nehéz, négymotoros bombázó AAF egysége, három osztály (Group) közepes bombázó és egy RAF Wellington ezred (Wing). A 12. AAF mind a három P–38-as egysége (1. FG, 14. FG és a 82. FG) ki lett jelölve a bombázók kísérésére. Ez volt az a hosszú távú bevetési forma, amire a P–38-at tervezték.

Május 9-én 20 P–38-as kísérte a Palermót bombázó B–17-eseket. A védekező német és olasz vadászok közül egy Macchi C202-est és egy Bf 109-et lőttek le, illetve egy rosszkor a térségbe érkező SM 79 is hasonló sorsra jutott. A hónapban ezután is többször adtak kíséretet B–17-eseknek, de a légiharcok néhány kivételtől eltekintve nem voltak túl hevesek, a tengely erői még feltöltés alatt álltak. (7)

Egyike a kivételeknek a május 18-i B–17-es kísérőbevetés Szicília keleti része fölé. Heves légiharc alakult ki 30 Bf 109-cel. A 14. FG hat légigyőzelmet jelentett egy valószínű és 5 rongálás mellett (6/1/5). A veszteségek súlyosak voltak, négy pilóta eltűnt (egyikükről, James Goff hadnagyról később kiderült, hogy túlélte gépe tengerbe zuhanását, egy éjszakai cápatámadást, majd felvette egy svéd hajó, ami Messinába vitte, ahol hadifogságba esett), két gép egymotorral landolt Bizertában és a többiek közül sem mindenki ért vissza a Telergma melletti bázisra, hanem máshol szálltak le. (8)

A győzelmek és veszteségek nagyjából egyensúlyban voltak májusban, 22/7/10 győzelmet jelentettek és 18 pilóta nem tért vissza a bevetésekről.

A háború ezen szakaszában a Luftwaffe pilótái és Bf 109-esei méltó ellenfelek voltak, és a légiharcok során a számok gyakran a németeknek kedveztek. De ettől eltekintve voltak olyan technikai tényezők, amelyek korlátozták a győzelmi igényeket. Harry Crim elmondása szerint több légigyőzelmet a következő okokból nem igazoltak:

„A 37. FS-nek mindössze négy beépíthető fotógéppuskája (gun camera) volt, amikor Afrikába érkezett. A hőmérséklet a földön olyan nagy volt, hogy többször megolvadt a film, úgyhogy ebből a négy kamerából talán 10 lábnyi (3 méter) előhívott filmet láttam. Ahhoz, hogy az ember megkapja a győzelmet, le kellett szakítani a gép egy fődarabját (pl. egy szárnyat vagy az egész farokrészt), felgyújtani, vagy látni becsapódni. Emellé kellett egy szemtanú, aki megerősítette mindezeket. A fotógéppuska nélkül a szemtanúk csak az egység tagjai lehettek.

A fő ellenséges típus a 109-es volt, amit 16000 láb (4800 m) felett nem lehetett felgyújtani. Nagyon erős gép volt és az alkatrészek nem estek le róla egykönnyen.

Egy másik jele a győzelemnek az volt, ha kiugrott a pilóta. A német pilóták nem szívesen ugrottak ki 10000 láb (3000 m) felett, és ezt nem mindig lehetett megvárni. További feltétele volt a győzelemnek, ha láttuk a gép becsapódását. Gondolj bele, mondjuk 25000 lábról (7600 m) egy 109-es 400 mph-val függőleges zuhanásban kb. 1 perc alatt csapódik be. És Afrika, Szicília vagy Olaszország fölött egy percet eltölteni harc közben egy lezuhanó gép megfigyelésére, könnyen ugyanarra a sorsa juttathatta volna az embert. Azok a srácok nem játszani voltak ott.

Ez része volt a légi harc megoldatlan problémáinak abban az időben. Én nem igényeltem egyetlen légigyőzelmet sem az 50 bevetés alatt, amit repültem a mediterrán hadszíntéren. Durva becslésem szerint, feltételezem, hogy kb. 100 gépre lőttem rá, eltaláltam 40-et és ezek közül talán 10 nem ért vissza a bázisára. Később repültem P–51-gyel a Csendes óceán felett és hat győzelmet értem el, ebből ötöt fotógéppuska megerősítéssel. Vannak azok, akik szerint a P–38 nem volt hatékony a harcban. Szerintem a P–38 hatékony volt, de a hatékonysága nem volt megállapítható.”

Szicília elfoglalása előtt a szövetségesek el akarták foglalni Pantelleria szigetét, félúton Szicília és Afrika között. A tengeri blokád és a bombázások következtében, amint a szövetségesek partra szálltak 1943. június 11-én, a sziget védői egyetlen puskalövés nélkül megadták magukat.

A 14. FG repült jópár bevetést a sziget felett, de kevés légiharcra került sor. Veszteségek viszont történtek különböző okokból. Június 4-én két P–38 a 49. FS-ból összeütközött miközben próbálták kikerülni a légvédelem tüzét. Mindkét gép a tengerbe zuhant, pilótáik meghaltak. 11-én balesetben megsérült öt tiszt, akik közül a kommunikációs tiszt és egy pilóta később elhunyt. (9)

15-én újra összeütközött két gép, most a 48. FS-ból. Ebben az esetben is meghaltak a pilóták. 18-án újra a 49. FS két gépe ütközött össze a légvédelem lövéseit kerülgetve. Az egyik pilóta hadifogságba esett a másik életét vesztette.

A következő célpont Szicília. A szövetségesek egyesített légiereje folyamatosan támadta a sziget védelmét, különös figyelemmel a repülőterekre. A Luftwaffe három veterán egységének (JG 51, JG 53, JG 77) a részei voltak a szigeten. A légitámadások nemcsak nappal, de éjjel is folytak a RAF Wellingtonjai által.

A szövetségesek támadták a többi lehetséges helyet, ahonnan a németek légitámogatást kaphattak volna. Például a Szardínia szigetén lévő Alghero repteret június 24-én. Öt Bf 109-et lőttek le egy saját veszteség mellett.

A júniusi eredmények szerényebbek voltak a májusinál. 14/5/5 győzelmet jelentettek, veszteségük hét halott, egy hadifogságba esett és egy sebesült pilóta, illetve egy további pilóta autóbalesetben halt meg.

Június 1–2. között a 14. FG ismét támaszpontot váltott, Telergmaról El Bathan-ra, ami 20 km-re északkeletre van Tunisztól. Így közelebb kerültek Szicíliához egy órányi repülőidővel.

Július 9-10. éjjel az amerikai 82. és a brit 1. Légideszant-hadosztályok ejtőernyőseinek bevetésével kezdődött meg a támadás Szicília elfoglalására, ez volt a HUSKY hadművelet. A partraszállás erős légifedezet mellett Szirakúza és Licata között történt. Az angol erők szálltak partra a sziget keleti részén, az amerikai 7. Hadsereg Patton tábornok vezetésével a nyugatin. 10-én a reggeli óráktól a sziget légtere felett Spitfire-ek, P–40-esek és P–38-asok százai repültek bevetést.

Július 9–11. között a szövetséges vadászok 51 ellenséges vadászrepülőt lőttek le, nagyrészt Bf 109-eseket. A 14. FS ebben az időszakban 11 légigyőzelmet jelentett plusz egy valószínűt. Veszteségük nem volt (10)

A 14. FG gépei alacsonytámadó bevetéseket is repültek, és mint mindig ezek nem mentek veszteségek nélkül. Július 10-én három pilóta vesztette életét alacsonytámadás közben, légvédelmi találat, vagy ellenséges vadászok meglepetésszerű támadásának következtében, egy pedig megsebesült. Július 17-én az addigi legmélyebb behatolást hajtották végre az 1. és 14. FG gépei, amikor bombázókat kísértek Nápoly fölé. Csak néhány ellenséges géppel találkoztak és egy Macchi C202-es megrongálása volt a nap egyetlen eredménye. 18-án viszont egy légi-tengeri mentőakció biztosítása közben belefutottak egy nagyobb egység Ju 52-be. 15-öt lőttek le a lassú hárommotorosokból, amin nyolc pilóta osztozott. Lloyd Hendrix hdgy. a 37. FS pilótája egymaga négyet.

A hónap vége felé újból költözött az osztály. Most a Tunisztól 45 mérföldre (72 km) lévő St. Marie du Zitbe. (11)

Július folyamán az osztály 32/3/4 győzelmet jelentett. A bevetések során hét pilóta meghalt, eltűnt, vagy hadifogságba esett és kettő megsebesült. Egy pilóta balesetben halt meg.

Az augusztus B–17-es kíséréssel indult 1-jén Nápoly fölé. Újra csak néhány olasz vadásszal találkoztak és Carl Rudder szds. (37. FS) lelőtte az egyiket, elérve ezzel az ötödik légigyőzelmét.

További bevetések Szardínia és Olaszország déli része fölé. Pl. 4-én 8 légigyőzelem, veszteség nélkül. Majd 13-án Róma első ízben (5 órás bevetés).

16-17-én a szövetséges erők megközelítették Messinát. Ekkor a német–olasz erők megkezdték Szicília kiürítését. Több mint 100000 katonát és nagyon sok harceszközt tudtak átszállítani az olasz csizmára, köztük a teljes 2. páncéloshadosztályt. A visszavonulást támadó P–38-asok most sem úszták meg veszteségek nélkül. 17-én két pilóta tűnt el a tenger felett. A keresésükre indított akció nem hozott eredményt, eltekintve egy pár nappal korábban lelőtt német pilóta kimentésétől.

19-én 162 db B–17-est kísértek Foggia közelébe, akik a vasúti rendezőpályaudvart támadták. Heves légiharc alakult ki kb. 70 ellenséges géppel. Az osztály 7 győzelmet jelentett egy veszteség mellett. (12)

Augusztus 26-án Gil Bright őrnagyot kinevezték a 14. FG parancsnokhelyettesévé. Helyét a 37. FS élén egy újonnan érkezett tiszt, William Leverette őrnagy vette át. Ugyanekkor Burton McKenzie őrnagyot nevezték ki a 49. FS élére.

A hónap végén magas rangú látogatók érkeztek. Carl Spaatz, Jimmy Doolittle és J. H. Atkinson tábornokok gratuláltak az egység sikereihez, hoztak néhány láda Canadian Club whiskey-t minden századnak, együtt a hírrel, hogy néhány pilótának, aki már elérte az előírt bevetési számot, hosszabbítania kellene, mert lassan érkeznek a felváltó pilóták.

27-én, 28-án, 29-én és 30-án eredményes bevetéseket repültek, mindegyik minimum 5 óra hosszan tartott. 11 légigyőzelmet jelentettek, 6 valószínű és 14 rongálás mellett.

Három pilóta került veszteséglistára. Gil Bright őrnagy észrevett egy Macchit alacsonyabban, zuhanásba kezdett, de túlgyorsult és elvesztette uralmát a gépe felett. 7000 láb (2100 m) körül a P–38 farokrésze leszakadt. Az őrnagynak sikerült elhagynia gépét és hadifogságba esett. A további két pilótából az egyik szintén hadifogoly lett, a másik életét vesztette. (13)

Augusztus folyamán az osztály 37/8/24 győzelmet jelentett, 8 pilóta meghalt, eltűnt vagy hadifogságba esett. Egy további pilóta repülőbalesetben halt meg, illetve volt egy sebesült is, aki aknára lépett.

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 29. o.
  2. Uo. 30. o.
  3. Uo. 33. o.
  4. Uo. 34-36. o.
  5. Uo. 37. o.
  6. Uo. 38-39. o.
  7. Uo. 40. o.
  8. Uo. 43-44. o.
  9. Uo. 46. o.
  10. Uo. 47. o.
  11. Uo. 48. o.
  12. Uo. 50. o.
  13. Uo. 53. o.


Olaszország inváziója

Szicília felszabadítása közelebb hozta az olaszországi célpontokat a szövetségesek repülőtereihez. A 14. FG létrehozott egy előretolt bázist a szicíliai Lentaniban és onnan folytatták a bombázókísérő és egyéb támogató bevetéseket.

Szeptember 3-án szövetséges csapatok keltek át Szicíliából a messinai szoroson és szálltak partra a másik oldalon lévő Reggio Calabriában. A tengely erők várták ezt a hadműveletet. Viszont több volt, mint meglepetés számukra, hogy szeptember 9-én további csapatok szálltak partra délkeleten Torontónál és a csak Nápolytól 20 mérföldre (32 km) délnyugatra fekvő Salernónál. Az utóbbi volt a legnagyobb, ami légideszant támadással volt kombinálva.

A salernói partraszállást megelőző három napon a 14. FG szabadvadász bevetéseket repült a Nápoly körül lévő repülőterek ellen, hogy megsemmisítse az ellenséges légi egységeket, amik veszélyt jelenthetnének az angol–amerikai flottára. A szeptember 6–8. közötti időszakban az osztály 10 légigyőzelem mellett 2 valószínű győzelmet és 4 rongálást (10/2/4) jelentett veszteség nélkül. (1)

Baráti tűzre is sor került, mert az HMS Illustrious és az HMS Formidable fedélzetén a Grumann F4F–ek angol verziói – amit Martletnek hívtak – is bevetésre kerültek. A P–38-ak Fw 190-esnek nézték az egyik Martletet és alaposan megsorozták. Walter Brower aki felismerte a saját gépeket rákiáltott a társára Hank Almra, hogy ne lőjön az egy Grumann (Don't shoot, it's a Grumann), de a társa azt értette, hogy az egy német (German) és tovább lőtt, amit csak Brower újabb figyelmeztetése után hagyott abba. A Martlet vissza tudott térni a hordozójára, de leszálláskor, amikor elkapta a fékezőhorog, leszakadt a farokrésze. A pilóta nem sérült meg. (2)

A szeptember 8-án kihirdetett fegyverszünet folyományaként, mintegy 225, az olasz légierőbe tartozó hajózó repülte át a gépét Szicíliába, ahol csatlakoztak a szövetségesekhez.

13-án négy P–38 felderítőbevetést repült, hogy felderítsék milyen csapatok találhatóak Taranto és Foggia között. A parancsot és az eligazítást személyesen Montgomery tábornagytól kapták. A bevetést sikeresen végrehajtották, a britek partra szálltak és ellenőrzésük alá vonták a Bari és Barletta közötti területet. A pilóták mindannyian megkapták a DFC-t (Distinguished Flying Cross). (3)

Az osztály folyamatosan támadta a Foggia környéki repülőtereket és 18-án súlyos károkat okozott az ellenségnek. Az egyik repteret támadva, a 23 P–38-as szétlőtt a földön hét Ju 88-ast, két Bf 110-est és egy-egy Fw 190-et és Bf 109-et. Továbbá szétlőttek teherautókat egy 88 mm-es légvédelmi állást és tehervagonokat. John Garbett hadnagynak sikerült lelőnie egy éppen felszállóban lévő Ju 52-est. Veszteségük egy pilóta volt, akit a légvédelem lőtt le és a gépe becsapódásakor életét vesztette.

A szokásos parancsnokcserék eredményeként szeptember végén Troy Keith alezredes hazatért. Főhadnagyként való 1941-es csatlakozásától, alapító tagja volt a 14. FG-nek. Visszavonásáig 50 bevetést repült, két légigyőzelmet és három rongálást jelentett. Az új parancsnok Oliver B. Taylor alezredes (beceneve Obie) lett.

Szeptember folyamán az osztály 11/2/4 győzelmet jelentett, két pilóta meghalt.

Október 4-én Taylor alezredes egy 23 db P–38-as vadász- és 7 db C–47-es szállítógépből álló különítményt vezetett a líbiai Gambutba. Az utóbbiak a földi személyzet 77 tagját szállították ellátmánnyal és felszereléssel. Légitámogatást kellett adniuk a Royal Navy hajóinak a görög szigeteknél Törökország közelében. A RAF rövid hatótávolságú gépei nem voltak alkalmasak, amire a Lightning-ok igen. A britek kiraktak egy kis egységet Lérosz szigetén, hogy segítsenek az ott lévő olaszoknak harcolni, de az olasz katonáknak elegük volt a háborúból és nem harcoltak tovább. A brit egységet felfedezték a németek és légitámadásokat indítottak ellenük. A Royal Navy hajókat küldött, hogy óvja vagy kivonja a katonákat. Viszont arra a következtetésre kellett jutniuk, hogy a hajók számára szükséges légitámogatást csak az USAAF tudja biztosítani. Az amerikai kötelék megérkezése nem volt problémamentes, mert a sötétedés beálltakor eléjük kerülő reptér nem az volt, amit kijelöltek az egységnek. Egy P–38 megsérült a sötétben való leszálláskor. Másnap továbbmentek a megfelelő bázisra, ami egy koszos, poros földdarab volt a sivatag szélén. A por és a homok mindenbe belement, hajtóművekbe, rádióba, fegyverekbe, ételbe, vízbe. Amikor később visszatértek Tunéziába, ki kellett cserélni a hajtóműveit az akcióban résztvevő gépeknek, illetve ki kellett takarítani a homokot a rádiókból és fegyvererekből.

Október 6-án kezdték a bevetéseket. Négy napos periódus alatt két szabadvadász bevetést és 13 járőr bevetést repültek, összesen 110 gép részvételével. Az első három nap relatíve nyugodt volt, de október 9-e rendkívüli nappá vált. Hét P–38 közeledett a védendő hajókhoz, amiket éppen akkor támadott meg 25-30 Stuka. Egy romboló, amit már korábban eltaláltak, kettétört és elsüllyedt, de a többi hajóra már nem jutott idejük a Stukáknak a közbeavatkozó amerikaiak miatt. (4) 16 Stukát lőttek le, illetve egy arra repülő Ju 88-at is. A legeredményesebb pilóta Leverette őrnagy volt, aki 7 győzelmet és 2 rongálást jelentett, miközben utolsó áldozatával még össze is ütközött, de szerencséjére gépe repülőképes maradt. Az őrnagy hamarosan megkapta az USA második legmagasabb kitüntetését, amit hősiességért lehet adni, a DSC-t (Distinguished Service Cross) (5)

Az ellenfél a II./StG 3 volt (3. Zuhanóbombázó ezred II. osztálya), akik az I./StG 3 után támadtak. Nem sokkal korábban az I./StG 3 26 db Ju 87D Stukája elsüllyesztette az HMS Panthert és megrongálta az HMS Carlislet, majd visszatért a bázisára Megarába. Egy gépet vesztettek a 2./StG 3-ból (az I. osztály 2. századából), amit egy hajó légvédelme lőtt le. A II. osztály viszont pont belefutott Leverette hét P–38-ába. A Stukák kioldották bombáikat és megpróbáltak elmenekülni. Ez a többségüknek sikerült is. A német jelentések szerint minimum 6 gépet vesztettek. Ez azt jelenti, hogy ennyiről vannak adatok, de legalább egy további gép kényszerleszállt és összetört Rodoszon. Valószínűleg további gépek is megsérültek, de a 17 db lelövés erős túligénylés, ami sokszor előfordult mindkét félnél.(6)

A különítménynek ez volt az utolsó bevetése. Mielőtt hazaindultak volna, a sivatag megmutatta az erejét és találkoztak a sirokkó nevű sivatagi jelenséggel, ami egy tömör homokfal.

Ezután az egység visszaindult St. Marei du Zit-be.

Szeptember végén a németek elhagyták Szardíniát, majd október 3-án Korzikát is. Ezidőtájt érték el a szövetséges földi csapatok Nápolyt a nyugati parton és Foggia-t a keletin. Amint Foggia brit kézre került, a szövetségesek légi egységinek előőrsei felmérték a Foggia közeli repülőtereket és megkezdték az áttelepülés előkészítését (Foggia körül számos repülőtér épült a korábbiakban). A 14. FG földi lépcsője hajóval indult Bizertából. Az út mintegy 25 napig tartott. A végcél a Foggia Satellite Field No. 7 volt Trioloban, San Severo közelében. A személyzet elhelyezése itt jóval komfortosabb volt, mint a sivatagban lévő tábori reptereken. (7)

Az egységhez megérkezett egy újabb csoport pilóta, akik végre felválthatták azokat, akiknek maradniuk kellett a teljesített bevetési szám után is. Illetve kezdtek érkezni gépek a P–38 J verziójából is, ami a Lightning legújabb változata volt a gyártósoron. Október végén kísérő bevetések követték egymást, ellenséges géppel nem találkoztak.

Októberben 18/3/5 győzelmet jelenettettek, 2 pilóta halt meg, de ők nem harci bevetésen, hanem egy kétüléses P–38-as lezuhanásakor.

Novemberben az osztály több kísérőbevetést repült pl. Marseille vagy Szófia fölé, de ellenséggel nem találkoztak. Győzelmet nem jelentettek, veszteségük egy eltűnt pilóta volt.

December 1-jén Torino volt a célpont. Itt végre az osztály újra harcba bocsátkozhatott az ellenséggel. A jelentések szerint két Bf 109-est lelőttek egyet megrongáltak.

A következő napon Marseille közelében két Fw 190-est lőttek le a 48. FS pilótái.

A szárazföldi csapatok előrenyomulása lelassult a sár és a kemény német ellenállás hatására, majd megállt a Gusztáv vonalnál. A frontvonal Gaeta (nyugati part) és Termoli (keleti part) között húzódott 70 mérföld hosszan. A németek visszavonták egységeiket az északi részen fekvő ipari létesítmények védelmére. A Luftwaffe még talán megbirkózott volna a stratégiai bombázással és a néhány hosszú távú vadászegységgel (a három P–38-as osztállyal), de az USAAF 10 rövid hatótávú vadászbombázó osztályával és a Sivatagi Légierő (Desert Air Force) számos századával már nem tudott.

November 1-től átszervezték a térségben lévő egységeket. A 12. AF és a Sivatagi Légierő kapta az egyesített szárazföldi erők taktikai támogatásának a feladatát. Megtartották a rövid távú vadászgépek többségét: Spitfire-ek, Hurricane-ek, P–39-esek, P–40-esek, P–47-esek és A–36-osok tartoztak ide.

A német stratégiai haditermelés támadása az újonnan létrehozott 15. AAF-re hárult. A hadszíntér mind a hat négymotoros bombázóosztálya, illetve mind a három hosszú távú P–38-as osztály (1. FG, 14. FG, 82. FG) az új magasabbegység alárendeltségébe került.

December 7-én C–54-es szállítógépek kísérésére kaptak parancsot. A C–54-esek fedélzetén az elnök Franklin Delano Roosevelt és Winston Churchill miniszterelnök is ott volt, útban a történelmi konferenciára Casablancába.

December második felében a 14. FG egyre mélyebben hatolt be az ellenséges területekre. 14-én Görögország felett lőttek le két Bf 109-est. (8)

20-án nagyobb összecsapás alakult ki egy athéni bevetésen. Heves légiharc után 8/2/3 győzelmet jelenettettek, veszteség nélkül.

Az osztály az 1943-as évet egy december 30-i bevetéssel zárta. Verona volt a célpont, négymotorosokat kellett biztosítani. Több ellenséges vadászt észleltek, de csak maroknyi szállt szembe az amerikaiakkal. Harrisson H. Hannah hadnagy lelőtt kettőt és egy másikat Robert Cowie hadnagy is megsemmisített. Viszonzásként Hannah hadnagyot a második lelövése után szintén eltalálták és hadifogságba esett, ráadásul Chester D. Erwin hadnagy nem tért vissza a bázisra és máig eltűntként van nyilvántartva. (9)

Decemberben jelentettek 18/2/4 győzelmet, veszteség két eltűnt és egy hadifogságba esett pilóta.

  1. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 54. o.
  2. Uo. 56. o.
  3. Uo. 58. o.
  4. Uo. 60. o.
  5. Uo. 62. o.
  6. Hans Peter Eisenbach – Fronteinsätze eines Stuka-Fliegers Mittelmeer und Ostfront 1943–44, 73. o.
  7. Lambert, John W. – The 14th Fighter Group in World War II, 63. o.
  8. Uo. 64. o.
  9. Uo. 65. o.


Linkek a 6. megjegyzéshez:
  1. www.naval-history.net/xGM-Chrono-06CL-Carlisle-Eisenbach-USCAP.pdf
  2. www.ww2wrecks.com/portfolio/hell-over-the-aegean-a-minute-by-minute-account-of-the-ju-87-stuka-attack-of-i-stg-3-against-the-royal-navy-9-october-1943/
  3. www.naval-history.net/xGM-Chrono-06CL-Carlisle-Eisenbach%20%20Attack%201943.pdf
]]>
a1174@freemail.hu (VO101_Sheriff) Cikkek vegyes Fri, 28 May 2021 19:16:59 +0200
Hans-Joachim Marseille https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/nemet-eletrajzok/322-hans-joachim-marseille.html https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/nemet-eletrajzok/322-hans-joachim-marseille.html icon hans-joachim marseilleHans-Joachim "Jochen" Walter Rudolf Siegfried Marseille 1919. december 13-án született Berlin-Charlottenburgban egy katonacsalád sarjaként. Édesapja Siegfried Georg Martin Marseille, vadászpilóta volt az I. világháborúban. Később szolgált a rendőrségen majd 1933-ban újra belépett a hadseregbe. 1935-ben tábornokká nevezték ki. Részt vett a keleti front harcaiban, 1944. január 29-én halt meg egy partizántámadás következtében. Pár évvel születése után szülei elváltak és édesanyja újra férjhez ment egy Reuter nevű rendőrtiszthez. Iskolás évei alatt nevelőapja nevét használta, de felnőttkorában visszatért a Marseille-hez. Ettől függetlenül boldog gyerekkora volt, a kis Jochen mindig kapható volt valami rosszaságra. 10 évesen beíratták a berlini Prinz Heinrich Gimnáziumba. Az első időkben nem a tanulmányi eredményeivel tűnt ki társai közül, hanem nem átlagos viselkedésével (a szabályok betartása már ekkor sem tartozott az erényei közé). Az utolsó 1-2 évben ez megváltozott, mert 1937-ben, 17 és fél évesen ő volt az egyik legfiatalabb, aki teljesítette az érettségi vizsga követelményeit.

Még ebben az évben jelentkezni akart a Luftwafféhoz de a hatályos törvények ezt nem tették lehetővé. Marseille-nek előbb jelentkeznie kellett, kötelező munkaszolgálatra, amit 1938 márciusában meg is tett. 1938 szeptemberében befejezte ezt, majd október és november között részt vett a kötelező katonai alapkiképzésen. Ezt is sikerrel teljesítette és ezzel elhárult a Luftwafféba való jelentkezés utolsó akadálya.

1938. november 7-én lépett be a Luftwafféba. A repülőiskolai tanulmányai alatt is sikerült több megrovást kapnia fegyelmezetlenségei miatt. Repülő tudásával nem volt gond. A kiképzést zászlósként fejezte be 1940 nyarán. 1940. július 18-án az Ergänzungsjagdgruppe Merseburg állományába helyezték. Ez az egység ipari létesítményeket védett Németországban. 1940. augusztus 10-én helyezték az I.(Jagd)/Lehrgeschwader 2-be. Ezzel az egységgel küldték a csatorna partjára, hogy részt vegyen az angliai csatában. Rögtön a sűrűjébe került, de tapasztalatlansága ellenére már a kezdetektől sikerül légi győzelmeket elérnie. Első bevetését augusztus 15-én repülte. 1940. augusztus 24-én aratta első légi győzelmét egy Spitfire felett. Az angliai csata alatt 7 légi győzelmet sikerül elérnie, de több alkalommal (4 vagy 6, forrástól függően) őt is lelőtték. 1940. szeptember 23-án, miután kiugrott sérült gépéből, 3 órás úszkálás után, egy He 59 mentő hidroplán halászta ki a csatornából. Néhány napos kórházi kezelés után azonban visszatérhetett egységéhez.

{youtube}bhvdQoPbzRc{/youtube}

1940. októberében helyezték át a 4./JG 52-höz. Ennél az egységnél nem töltött sok időt, mert összekülönbözött parancsnokával Johannes (Macky) Steinhoffal (176 légi győzelem) aki rövid úton kirakta a századból. Steinhoff azért tette ki Marseille-t, mert szerinte ahelyett, hogy a katonáskodással foglalkozott volna, túl sok időt töltött szórakozással és a barátnőivel. 1940. december 24-én helyezték az I./JG 27-hez. Parancsnoka Eduard (Edu) Neumann százados (13 légi győzelem) lett, aki jobban tolerálta Marseille személyiségét. 1941. áprilisában százada részt vett Jugoszlávia megszállásában. Április 6-án Marseillet-t eltalálta a légvédelem és kényszerleszállást kellett végrehajtania. Még április folyamán az osztályt Afrikába helyezték. 1941. április 20-án útban új bázisa felé, Messerschmittjének a hajtóműve felmondta a szolgálatot és emiatt kényszerleszállást kellett végrehajtania a sivatagban, ahonnan gépkocsival jutott a célreptérre.

1941. április 23-án második afrikai bevetésén sikerült légi győzelmet aratnia egy Hurricane felett. Ez volt százada, a 3./JG 27 első győzelme Afrikában. Még aznap, a harmadik bevetés viszont majdnem végzetes lett számára. Egy Hurricane-al repülő szabad francia pilóta, James Denis hadnagy (8,5 lég győzelem) súlyosan megrongálta Marseille gépét. Éppen hogy elérte a repteret sérült hajtóművel és kb. 30 találattal a kabinban. 1941. május 21-én újra találkoztak. Marseille első rácsapása nem sikerült és a fordulóharcban Denis hadnagy másodszorra is súlyosan megrongálta Marseille gépét. Néhány újabb győzelem után július 14-én megint lelőtték. Ez alkalommal kényszerleszállást kellett végrehajtania a német vonalak mögött. Két nap múlva megint eltalálták, és sérült hajtóművel kellet visszatérnie a reptérre. Ezután Edu Neumann adott Marseille-nek néhány tanácsot és arra kérte kövessen más taktikát, mert különben nem lesz hosszú életű.

Marseille részben megfogadta parancsnoka tanácsát, és ezután haláláig nagyon kevésszer találták el. Megpróbált új taktikákat kitalálni, hogy szokatlan, az ellenfél számára ismeretlen szituációkból is képes legyen támadni. Erre azért is volt szükség, mert a sivatagi környezetből adódó tökéletes látási viszonyok között nehéz, vagy szinte lehetetlen volt szabályos rajtaütést végrehajtani. Egyik új támadási taktikája volt a védőkörbe rendeződött gépek támadása. Sebességnyerés után felhúzta a gépét a kör külső oldalán, megközelítette az ellenfelet és egy rövid sorozattal megpróbálta lelőni, majd a felhúzást folytatva a védőkör felett új támadásra készült. Marseille-t kísérője meg sem kísérelte követni, hanem magasabban maradt, készen az azonnali beavatkozásra. Légi győzelmeinek elérésében nemcsak az új módszerek, hanem nagyon jó célzó képessége is segítette. Sorozatainak első lövedékei a hajtóművet találták el, majd a találatok folytatódtak a pilótakabinig. Marseille kísérőinek nehéz dolguk volt. Védeniük kellett a saját biztonságával mit sem törődő parancsnokukat és nem mellesleg jegyezni a légi győzelmeit. (Rainer Pöttgennek, aki Marseille-t nagyon sok bevetésen kísérte, bajtársai a "Repülő számológép" becenevet adták.) Marseille stílusa a sivatagban sem változott meg. Ugyanaz a bohém, formalitásokat nem ismerő ember maradt, mint korábban Németországban volt. Ezt jól mutatja, hogy valahonnan "szerzett" egy néger hadifoglyot Mathiast és segítségével felépítettek egy bárhelységet. Itt látta vendégül magas rangú látogatóit, többek között Adolf Galland tábornokot (104 légi győzelem), aki ekkor a vadászrepülők szemlélője volt (General der Jagdflieger).

{gallery}eletrajzok_nemet/hans_joachim_marseille/{/gallery}

1941. júliusában és augusztusának első felében Marseille nem ért el légi győzelmet. Frusztrációja egyre növekedett. Augusztus 28-án megtört a jég egy Hurricane lelövésével. Ezután elkezdődött az a sikeres időszaka, ami haláláig tartott. 1941. szeptember 24-én lőtt le először egy bevetésen négy ellenséges gépet. 4 Hurricane bánta a vele való találkozást. Ugyanezen a napon, egy későbbi bevetésen még sikerült egy Maryland bombázót is lelőnie. 1941. novemberében kezdődött meg a 3./JG27 átfegyverzése az egyik legjobb Bf 109 altípusra az F-4-re. Decemberben tértek vissza Afrikába az új gépekkel.

1941. november 24-én kapta meg a Német Aranykeresztet az Afrikában szolgáló pilóták közül elsőként. A kitüntetést Albert Kesselring Generalfeldmarschall adta át neki 1941. december 17-én. 1942. február 21-én Marseille lelőtte 50. áldozatát (43. Afrikában - 10 hónap alatt). Február 22-én megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét és előléptették hadnaggyá. 1942. márciusától április közepéig néhány hetet újra Németországban töltött. Visszatérése utáni első bevetésén, (1942. április 25.) két P-40-et lőtt le két perc alatt. Június 3-án hat gépet lőtt le tizenegy perc alatt, ezzel elérte 75. légi győzelmét (25 lelövés 4 hónap alatt). Június 6-án, a német hadseregben 97.-ként megkapta a Tölgyfalombokat a Lovagkeresztjéhez. Június 8-án kinevezték a 3./JG27 századparancsnokává. Június 17-én 7 perc alatt újra hat gépet lőtt le, ezzel elérte 101. légi győzelmét (26 lelövés 11 nap alatt). Június 18-án 12.-ként megkapta a Kardokat a Lovagkeresztjéhez. Ezt maga Hitler adta át neki Rastenburgban.

A június - augusztus közötti időszakot Németországban illetve Olaszországban töltötte pihenéssel, illetve több kitüntetést is kapott és találkozott többek között Hitlerrel, Göringgel, Messerschmitt professzorral, Mussolinival.

1942. augusztus 23-án tért vissza Afrikába. 31-én repülte első bevetését, és 3 gép lelövésével ott folytatta, ahol abbahagyta. Szeptember 1. A legsikeresebb nap Marseille életében. Egyetlen nap alatt 3 bevetést repülve 17 szövetséges vadászgépet sikerült lelőnie. Ezek közül 8-at 10 perc alatt. (Ezt csak egy embernek sikerült felülmúlnia. Emil "Bully" Lang hadnagy az 5./JG 54 századparancsnoka, 18 szovjet gépet lőtt le 1943. november 3-án, a keleti fronton. Hősi halált halt a nyugati fronton 1944. szeptember 3-án, ekkor már a II./JG 26 Kommadeurja volt századosi rangban, 173 légi győzelmet ért el a keleti és nyugati frontokon). Szeptember 2-án újabb 5 gépet lőtt le (125. légi győzelem) és 4.-ként megkapta a Gyémántokat a Lovagkeresztjéhez. A hónap közepén kölcsön kapott egy Macchi C.205-öst tesztrepülésre a szomszédos olasz századtól. A repülés nem végződött szerencsésen, mert leszálláskor Marseille összetörte a gépet.

A kitüntetések mellett tiszti karrierje is meredeken ívelt felfelé: szeptember 16-án kapitánnyá léptették elő, amely rang a szárazföldi erők századosi rendfokozatával ér fel. (Senki más nem kapta meg ezt a rangot olyan fiatalon, mint ő). Marseille szeptember 30-ig - rövid életének utolsó hónapjában - 54 szövetséges vadászgép felett aratott győzelmet. A szeptemberi hónap demoralizáló volt az I./JG 27 számára. 6-án Günther Steinhausen hadnagy (40 légi győzelem), 7-én Hans-Arnold "Fifi" Stahlschmidt főhadnagy (hivatalosan a mai napig eltűnt - 59 légi győzelem) - Marseille legjobb barátja - halt repülő hősi halált. És még nem volt vége...

1942. szeptember 30.

Ezen a napon csapódott a sivatag homokjába egy sárga 14-es szolgálati számmal jelzett Bf 109 G-2-es vadászgép, mindössze 7 km-re Sidi Abd el Rahman-tól. Itt halt repülő hősi halált 158, kizárólag brit gépek fölött aratott légi győzelme után Hans Joachim Marseille kapitány, akit később bajtársai és ellenfelei is "Afrika Csillaga"-ként emlegettek.

Halálának története a következő: Az általa vezetett század feladata Stukák kísérete volt. A bevetés alatt nem került sor légi harcra. A saját reptérre történő visszatérés során, azonban Marseille új Bf 109 G-2 vadászgépének hajtóműve meghibásodott és a pilótafülke elkezdett megtelni füsttel, elvakítva és félig megfullasztva a pilótát. A meghibásodott géppel sikerült eljutnia a német vonalakig és ekkor, miután lángnyelvek csaptak ki a hajtóműből Marseille úgy döntött, hogy kiugrik a gépből. Társaihoz intézett utolsó szavai így hangoztak: "Ki kell jutnom! Nem bírom tovább!"

A hátára fordította a gépét, hogy ki tudjon ugrani, de a füst és az összezavartság miatt nem vette észre, hogy gépe süllyedésbe kezdett, és sebessége is megnőtt. Kiugrás után, mellkasának bal oldalát eltalálta a zuhanó gép függőleges vezérsíkja. A későbbi vizsgálat során nem tudták megállapítani, hogy ez okozta-e közvetlenül a halálát, vagy egy ekkor bekövetkezett eszméletvesztés miatt nem tudta használni ejtőernyőjét. Ezt követően szinte függőlegesen zuhant a föld felé, és Sidi Abd el Rahman-tól 7 km-re délre, arccal csapódott a földbe. Mikor megtalálták a holttestét, az ejtőernyő kioldója 'biztosított' állásban volt, elárulva, hogy Marseille nem is kísérelte meg kioldani azt.

A későbbi vizsgálat megállapította, hogy nem történt szabotázs vagy emberi hiba.

388 bevetésen 158 igazolt légi győzelmet aratott (154 vadász, 4 bombázó). 151 afrikai győzelméből 101 volt P-40, 30 Hurricane, 16 Spitfire és 4 bombázó. Az I./JG 27 összesen 588 ellenséges repülőgépet semmisített meg 1941 áprilisa és 1942 novembere közt. Ezek közül 151-et (26%-ot) Marseille lőtt le.

Temetésére 1942. október 1-én került sor, a dernai hősi temetőben. Sírjára mindössze egy szó került: Unbesiegt (Soha le nem győzött).

Még a háború során, olasz mérnökök egy "piramist" emeltek sírja fölé, de ez azóta "elpusztult".

Marseille kivívta az utódok megbecsülését is. 1975-ben az ueterseni Bundesluftwaffe kaszárnya új nevet kapott, Marseille kaszárnya.

1989-ben Eduard Neuman kezdeményezésére a Jagdgeschwader 27 még élő tagjai az egyiptomi kormánnyal közösen új piramist emeltek a sírhoz, ami a mai napig látható.

Ezen a következő felirat olvasható:

HIER STARB UNBESIEGT
HPTM. H. J. MARSEILLE
30.9.1942

004

Forrás: www.jg27.de
A piramis GPS koordinátái:
N 30° 53.45' E 28° 41.72

Hans-Joachim Marseille százados igazolt légi győzelmei:

  Dátum Típus
  1940  
1 1940.08.24. Spitfire/Hurricane
2 1940.09.02. Spitfire
3 1940.09.11. Spitfire
4 1940.09.15. Hurricane
5 1940.09.18. Spitfire
6 1940.09.27. Hurricane
7 1940.09.28. Spitfire
  1941  
8 1941.04.23. Hurricane
9 1941.04.28. Blenheim
10 1941.05.01. Hurricane
11 1941.05.01. Hurricane
12 1941.06.17. Hurricane
13 1941.06.17. Hurricane
14 1941.08.28. Hurricane
15 1941.09.09. Hurricane
16 1941.09.09. Hurricane
17 1941.09.13. Hurricane
18 1941.09.14. Hurricane
19 1941.09.24. Hurricane
20 1941.09.24. Hurricane
21 1941.09.24. Hurricane
22 1941.09.24. Hurricane
23 1941.09.24. Maryland
24 1941.10.12. P-40
25 1941.10.12. P-40
26 1941.12.05. Hurricane
27 1941.12.06. Hurricane
28 1941.12.06. Hurricane
29 1941.12.07. Hurricane
30 1941.12.08. P-40
31 1941.12.10. P-40
32 1941.12.11. P-40
33 1941.12.13. P-40
34 1941.12.13. P-40
35 1941.12.17. P-40
36 1941.12.17. P-40
  1942  
37 1942.02.08. P-40
38 1942.02.08. P-40
39 1942.02.08. P-40
40 1942.02.08. P-40
41 1942.02.12. P-40
42 1942.02.12. P-40
43 1942.02.12. P-40
44 1942.02.12. Hurricane
45 1942.02.13. Hurricane
46 1942.02.13. Hurricane
47 1942.02.15. P-40
48 1942.02.15. P-40
49 1942.02.21. P-40
50 1942.02.21. P-40
51 1942.02.27. P-40
52 1942.02.27. P-40
53 1942.04.25. P-40
54 1942.04.25. P-40
55 1942.05.10. Hurricane
56 1942.05.10. Hurricane
57 1942.05.13. P-40
58 1942.05.13. P-40
59 1942.05.16. P-40
60 1942.05.16. P-40
61 1942.05.19. P-40
62 1942.05.19. P-40
63 1942.05.22. Boston
64 1942.05.22. Boston
65 1942.05.30, P-40
66 1942.05.31. P-40
67 1942.05.31. P-40
68 1942.05.31. P-40
69 1942.06.01. P-40
70 1942.06.03. P-40
71 1942.06.03. P-40
72 1942.06.03. P-40
73 1942.06.03. P-40
74 1942.06.03. P-40
75 1942.06.03. P-40
76 1942.06.07. P-40
77 1942.06.07. P-40
78 1942.06.10. P-40
79 1942.06.10. P-40
80 1942.06.10. P-40
81 1942.06.10. P-40
82 1942.06.11. P-40
83 1942.06.11. Hurricane
84 1942.06.13. P-40
85 1942.06.13. P-40
86 1942.06.13. P-40
87 1942.06.13. P-40
88 1942.06.15. P-40
89 1942.06.15. P-40
90 1942.06.15. P-40
91 1942.06.15. P-40
92 1942.06.16. vadász
93 1942.06.16. vadász
94 1942.06.16. vadász
95 1942.06.16. vadász
96 1942.06.17. P-40
97 1942.06.17. P-40
98 1942.06.17. P-40
99 1942.06.17. P-40
100 1942.06.17. P-40
101 1942.06.17. Spitfire IV
102 1942.08.31. Hurricane
103 1942.08.31. Hurricane
104 1942.08.31. Spitfire
105 1942.09.01. P-40
106 1942.09.01. P-40
107 1942.09.01. P-40
108 1942.09.01. Spitfire
109 1942.09.01. P-40
110 1942.09.01. P-40
111 1942.09.01. P-40
112 1942.09.01. P-40
113 1942.09.01. P-40
114 1942.09.01. P-40
115 1942.09.01. P-40
116 1942.09.01. P-40
117 1942.09.01. P-40
118 1942.09.01. P-40
119 1942.09.01. P-40
120 1942.09.01. P-40
121 1942.09.01. P-40
122 1942.09.02. P-40
123 1942.09.02. P-40
124 1942.09.02. Spitfire
125 1942.09.02. P-40
126 1942.09.02. P-40
127 1942.09.03. P-40
128 1942.09.03. P-40
129 1942.09.03. P-40
130 1942.09.03. P-40
131 1942.09.03. Spitfire
132 1942.09.03. Spitfire
133 1942.09.05. vadász
134 1942.09.05. vadász
135 1942.09.05. vadász
136 1942.09.05. vadász
137 1942.09.06. P-40
138 1942.09.06. P-40
139 1942.09.06. P-40
140 1942.09.06. Spitfire
141 1942.09.07. P-40
142 1942.09.07. P-40
143 1942.09.11. P-40
144 1942.09.11. P-40
145 1942.09.15. P-40
146 1942.09.15. P-40
147 1942.09.15. P-40
148 1942.09.15. P-40
149 1942.09.15. P-40
150 1942.09.15. P-40
151 1942.09.15. P-40
152 1942.09.26. Spitfire
153 1942.09.26. Spitfire
154 1942.09.26. Spitfire
155 1942.09.26. Hurricane
156 1942.09.26. Hurricane
157 1942.09.26. Hurricane
158 1942.09.26. Hurricane



Kitüntetései:
  • 1940. szeptember - II. osztályú Vaskereszt
  • 1940. ősze - I. osztályú Vaskereszt
  • 1941. november 24. - Német aranykereszt
  • 1942. február 22. - A Vaskereszt Lovagkeresztje
  • 1942. június 6. - Tölgyfalombok a Lovagkereszthez - 97.-ként
  • 1942. június 18. - Kardok a tölgyfalombokkal ékesített Lovagkereszthez - 12.-ként
  • 1942. augusztus 6. - Italian Medaglia d’ Oro (a bátorságért)
  • 1942. szeptember 2. - Gyémántok a kardokkal és tölgyfalombokkal ékesített Lovagkereszthez - 4.-ként


Előléptetései:
  • 1938 november 7. - Flieger
  • 1939 március 13. - FFahnenjunker
  • 1939 május 1. - FFahnenjunker-Gefreiter
  • 1939 július 1. - FFahnenjunker-Unteroffizier
  • 1939 november 1. - FFähnrich
  • 1941 március 1. - FOberfähnrich
  • 1941 április 1. - FLeutnant (16 June 1941 effective as of:)
  • 1942 április 1. - FOberleutnant (8 May 1942 effective as of:)
  • 1942 szeptember 1. - FHauptmann (19 September 1942 effective as of:)

Felhasznált irodalom:
]]>
a1174@freemail.hu (VO101_Sheriff) Német életrajzok Thu, 31 Jan 2013 21:10:35 +0100
Günther Rall https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/nemet-eletrajzok/176-gunther-rall.html https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/nemet-eletrajzok/176-gunther-rall.html icon gunter rall1918. március 10-én született egy Gaggenau nevű kis faluban Németországban. Apja kereskedő volt. 3 éves korában családjával együtt Münchenbe költözött. Itt végezte általános és középiskolai tanulmányait is. 1936-ban érettségizett le. Ezután belépett a német hadseregbe a Wehrmachtba. Egy gyalogos egységnél szolgált zászlósi rangban. A következő évben felvették a drezdai katonai főiskolára, ahonnan - egy barátja hatására - kérte áthelyezését a Luftwaffébe. 1938-ban fejezte be a vadászrepülő kiképzést és a Jagdgeschwader 52-be helyezték. Ekkor már hadnagyi rangban szolgált.

Egy rövid interjú Günther Rall-al:
{youtube}STFdRrWBW2w{/youtube}

Első éles harci bevetését 1940 májusában repülte Franciaország felett. 1940. május 18-án aratta első légi győzelmét egy Curtiss Hawk felett. A franciaországi csata után egységét Calais mellé helyezték és elkezdődött az Anglia csata. A nagy veszteségek miatt július 25-én kinevezték a 8./JG52 századparancsnokává, majd augusztus 1-jén főhadnaggyá léptették elő. Érdekes módon a JG52 - a háború legeredményesebb vadászegysége - elég szerényen teljesített az Anglia és Franciaország feletti harcokban. Rall sem ért el győzelmet. Októberben egységét visszavonták Németországba kiképzésre és feltöltésre.

1940 decemberében egységével együtt Romániába helyezték olajipari létesítmények védelmére. 1941 tavaszán részt vett a balkáni és görög hadjáratban, majd májusban Kréta megszállásakor szállítógépeket biztosított.

A krétai kitérő után azonnal visszatértek Romániába, mert - miután Németország megtámadta a Szovjetuniót - orosz bombázók támadták az olajfinomítókat. 5 nap alatt Rall és egysége kb. 50 bombázót lőtt le. Ezután a keleti front déli szektora felett repült nagyszámú bevetést. Légi győzelmeinek száma gyorsan nőtt. November végére már 36 légi győzelme volt. Ő is - akárcsak Marseille - mestere volt a tüzelés közbeni előretartás alkalmazásának.

November 28-án miután lelőtt egy orosz vadászt, figyelmét elvonta a szürkületben lángolva zuhanó gép látványa és egy I-16 Rata lelőtte. Kényszerleszállás közben nekiment egy falnak és elvesztette az eszméletét. Egy német tank személyzete mentette ki összetört gépéből. Súlyos hát- és gerincsérüléseket szenvedett és hosszú időre kórházba került. Egy ideig úgy tűnt, hogy soha többé nem repülhet, de nem adta fel és végül egy kis szerencsével sikerült visszahelyeztetnie magát a JG52-be.

1942 augusztusában tért tért vissza, 9 hónapnyi kórházi kezelés után. Nem vesztegette az időt, gyorsan behozta a lemaradását. Alig 3 hónap alatt elérte a 100. légi győzelmét. 1942. szeptember 4-én megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét, majd október 26-án a tölgyfalombokat. 1943 áprilisában kinevezték századossá, majd július 6-án a III./JG52 osztályparancsnoka lett. Augusztus 29-én 555. bevetésén elérte 200. légi győzelmét. Ezért szeptember 12-én megkapta a kardokat a Lovagkeresztjéhez.

1943 októbere volt Rall legsikeresebb hónapja, több mint 40 orosz repülőgépet lőtt le és egy hónappal később ő lett a második pilóta a világon aki elérte a 250 légi győzelmet (hat héttel Walter Nowotny után). Rall 1943 folyamán 151 gépet lőtt le.
1944. április 19-én kinevezték a II./JG11 osztályparancsnokává. Ez az egység a német honi légvédelemben (Reichsverteidigung) vett részt, legfőbb ellenfele az amerikai 8. Légi Hadsereg. Sok más keleti frontról áthelyezett bajtársához hasonlóan ő sem tudott kimagasló eredményeket felmutatni a nyugati fronton. 1944. május 1-jén őrnaggyá nevezték ki.

1944. május 12-én miközben egységét vezette P-47 Thunderboltokkal keveredtek harcba az 56. Fighter Groupból. Több társával egyetemben Rallt is lelőtték és Frankfurt felett ki kellett ugrania gépéből. Újra súlyos sérülést szenvedett, mert elvesztett bal hüvelykujját. A seb elfertőződött, ezért novemberig nem vett részt bevetéseken.

1945 márciusában kinevezték a JG300 ezredparancsnokává. Ezt az egységet vezette a háború végéig. A háború alatt 8-szor lőtték le, háromszor sebesült meg súlyosabban. Összesen 621 bevetést repült és ezalatt 275 légi győzelmet ért el (272-t keleten, 3-at nyugaton). Ezzel ő a Luftwaffe és a világ harmadik legeredményesebb vadászpilótája.

A háború végén amerikai hadifogságba esett, majd Angliába vitték ahol több ász pilótával együtt tartották fogva. Szabadon engedése után visszatért Németországba feleségéhez (akit még gerincsérülése alatt ismert meg a kórházban) és megpróbált normális életet élni. Egy jó ideig nem talált rendes munkát, majd a Siemensnél kezdett el dolgozni. Volt parancsnokai segítségével 1956-ban visszatért az légierő kötelékébe. A Bundesluftwaffében visszakapta háborús őrnagyi rangját és Amerikába küldték kiképzésre. Az arizonai Luke-ban kapott átképzést F-84 és F-86 típusokra. 1958-ban a vadászbombázók felügyelője lett. A hatvanas évek elején a Starfighter munkacsoport vezetője lett majd a JaboG 42 ezredparancsnoka. Később a Luftwaffe I. hadosztályának lett a parancsnoka. Kinevezték altábornaggyá. 1971. április 1. és 1974. március 31. között ő volt a Luftwaffe felügyelője. 1974. április 1. és 1975. október 13. között a NATO katonai attaséja. Ebben az évben visszavonult az aktív szolgálattól. 2004-ben megírta visszaemlékezéseit "Mein Flugbuch" (Az én repülős könyvem) címen.

2009. október 4-én halt meg, két nappal szívinfarktusa után.
Kitüntetései:
  • 1939 ősze - I. és II. osztályú Vaskereszt
  • 1941. december 15. - Német aranykereszt
  • 1942. szeptember 4. - A Vaskereszt Lovagkeresztje
  • 1942. október 26. - Tölgyfalombok a Lovagkereszthez - 134.-ként
  • 1943. szeptember 12. - Kardok a tölgyfalombokkal ékesített Lovagkereszthez - 34.-ként
gunther rall 01gunther rall 02
Felhasznált irodalom:
  • Top Gun 1997/6
  • Mike Spick - A Luftwaffe Ászai
  • www.elknet.pl
  • www.luftwaffe.cz
  • Osprey - Aviation Elite Units No. 015 - John Weal - Jagdgeschwader 52 - The Experten
]]>
a1174@freemail.hu (VO101_Sheriff) Német életrajzok Sat, 29 Sep 2012 17:25:00 +0200
Málnássy Ferenc https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/magyar-eletrajzok/113-malnassy-ferenc.html https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/magyar-eletrajzok/113-malnassy-ferenc.html icon malnassy ferenc hdgy1923. augusztus 26-án született Balassagyarmaton. Édesapja a kórház sebészorvosa volt. Elemi iskoláit Balassagyarmaton végezte, majd átkerült Sopronba ahol katonai reál iskolában érettségizett. Repülő alapkiképzését a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap győri kereténél kapta 1941-ben. 1943. augusztus 20-án avatták hadnaggyá Kassán. Avatás után a 2/2. vadászrepülő századhoz került Kolozsvárra. Századával 1944. június 7-én érkezik a keleti frontra. Haláláig ebben a később kétszer is átszámozott (102/2. majd 101/8.) században szolgált.

Első légigyőzelmét 1944. október 9-én aratta, egy La-5-öst lőtt le a Kárpátok felett. Légi győzelmei szépen gyarapodtak, decemberben kétszer is kettős légi győzelmet aratott. Legsikeresebb napja 1945. január 14-én volt amikor három gépet sikerült lelőnie, 2 La-5-öst és 1 Bostont. 1945. március 13-án miután lelőtt egy Il-2-est valószínűleg saját légvédelemi tűztől könnyebben megsérült az arcán. Gépével kényszerleszállást kellett végeznie. Utolsó légigyőzelmét 1945. március 20-án aratta egy Il-2 fölött.

1945. március 22-én 3 pilótatársával a század Fw 58-as futárgépével indult Kenyeriből Veszprémbe, hogy elhozzák onnan a még repülőképes gépeket. Nem sokkal felszállás után amerikai P-38 Lightningok támadták meg a Weihét és az egyik pillanatok alatt lelőtte. A Lightning első sorozata Málnássyt találta el a fején, aki azonnal meghalt. A kigyulladt géppel ezután Török zászlós kényszerleszállt. A gépen lévő további három pilóta közül Benárd László hadnagy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy március 27-én a kórházban meghalt. Török Lajos zászlós és Kárpáti István őrmester súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélték a gép lelövését. Málnássy Ferenc kb. 75 bevetést repült és 12 igazolt győzelmet aratott. 1945. március 23-án temették el Kenyeriben, ma is ott nyugszik.

Igazolt légi győzelmei:
dátum típus
1. 1944.10.09. La-5
2. 1944.11.01. Boston
3. 1944.11.13. Il-2
4. 1944.12.05 Il-2
5. 1944.12.05. La-5
6. 1944.12.14. Il-2
7. 1944.12.14. Il-2
8. 1945.01.14. Boston
9. 1945.01.14. La-5
10. 1945.01.14. La-5
11. 1945.03.13. Jak-9
12. 1945.03.20. Il-2

A légi győzelmi adatok Becze Csaba - Elfelejtett hősök című könyvéből származnak, mivel ez a legutolsó ebben a témában megjelent mű és a legutóbbi kutatási állapotot tartalmazza. Más forrásokban némileg eltérő légi győzelmi adatok találhatóak.

2008. december 10-én Knoll Gyula ny.á. rep. ezredes Úr szervezésében, a HM Hadtörténeti intézet és Múzeum, valamint Balassagyarmat önkormányzata, Simon István kőfaragómester által készített emléktáblát avatott, mely Vitéz Málnássy Ferenc, Magyar Királyi Repülő Főhadnagy, a 101. Puma Vadászosztály egykori pilótájának állít emléket. Az emléktábla Balassagyarmaton, a Bajcsy Zsilinszky út 9. sz. ház falára került. Az avatásról készült galériát itt található.

Felhasznált irodalom:
  • Tobak Tibor: Pumák Földön-Égen
  • Tobak Tibor: Pumák és Boszorkányok
  • Tobak Tibor: Pumák és a Többiek
  • Punka György: A "Messzer"
  • Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi Háború Magyarország Felett I-II
  • Bernárd-Mujzer-Hangya: Horrido
  • Becze Csaba - Elfelejtett Hősösök - A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban
  • Top Gun és Aranysas repülőmagazinok
]]>
a1174@freemail.hu (VO101_Sheriff) Magyar életrajzok Tue, 12 Jul 2011 16:07:49 +0200
Faludi Károly https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/magyar-eletrajzok/111-faludi-karoly.html https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/magyar-eletrajzok/111-faludi-karoly.html icon faludi karoly1923-ban született. 1941-ben 18 évesen befejezte iskoláit és jelentkezett repülőnek. 1942 végén fejezte be a vadászpilóta kiképzést és 1942 decemberében az 5/1. vadászrepülő századhoz helyezték Mátyásföldre. Itt Re 2000-el repült. 1943 őszén áthelyezték a 2/1. vadászrepülő századba, Ferihegyre. A 2/1. század a honi légvédelem kötelékébe tartozott tehát Magyarország védelme volt a feladata, parancsnoka Scholtz Miklós százados volt. 1944 január-februárban a 2/1. század Bf 109-eseket kapott. Nem kellett sokat várniuk arra, hogy kipróbálják mit tudnak az új gépek...

1944. március 17-én repülte a 2/1-es vadászszázad és Faludi is az első éles bevetését. Az amerikai bombázóknak nem magyarországi célokat kellett bombázniuk, de átrepültek az ország fölött. A bevetésben 2 magyar pilótát lelőttek, ők hősi repülőhalált haltak. A felhős idő miatt a század nagy része nem találkozott a bombázókkal. Április 3-án bombáztak tervszerűen az amerikaiak előszőr magyar célpontokat. Faludi újra bevetésre került és szerencsésen le tudott szállni a bevetés után. Április 13-án már nem volt ilyen szerencséje. A 2/1. század a légi irányítás miatt csak üldözte a bombázókat, megütközni nem sikerült velük. Az üzemanyag fogytán volt, ezért le akartak szállni Ferihegyen. Amikor megkezdték a leszállást, akkor kezdték el bombázni a repteret az amerikaiak. Faludi a második rajban volt, az első raj a bombázás kezdetekor már a földön gurult, de a második raj vissza tudott emelkedni. Faludi a visszaemelkedés után meglátott egy kötelék B-24-est és megtámadta őket. A támadás közben gépét eltalálta a saját légvédelem és mindkét csűrője gyakorlatilag eltűnt. Rögtön ezután megtámadták a Lightningok. Leborított, de a P-38 gyorsabb zuhanásban ezért folyamatosan érték találatok a gépet. Nem látva más megoldást a kiugrás mellett döntött. Eközben eltalálták a lábát - aminek 2 hónapos kórházi kezelés lett a vége. A földet érés után a helybeli lakosság majdnem meglincselte, szerencséjére csendőrök és katonák megmentették.

Júniusban megszökött a kórházból és visszatért egységéhez, amit ekkor - a 101. Puma Vadászrepülő osztály, május 1.-i megalakulása után - már 101/1. Zongorának hívtak.

Első légigyőzelmét 1944. július 2-án érte el egy B-24 ellen. Majd július 7-én lelőtt egy P-38 Lightningot. Ez a gép ugyan annak a századnak - 82. Fighter Group, 95. Fighter Squadron - volt a tagja, mint amelyik őt lelőtte márciusban. Mivel lába teljes gyógyulásához 1 éves kórházi ápolásra lett volna szükség, ezért nem repült annyi bevetést mint a többiek.

1944. december 7-én lelőtt egy Jak-9-et. Ebben az időben nősült meg, egyik Puma bajtársának - Nagy József - a nővérét vette el.

Egyik utolsó bevetését 1945. március 17-én repülte. A bevetés elég rosszul sikerült. Szovjet La-7-kel kerültek légi harcba. A 4 gépes rajból 2 gépet lelőttek, Buday Lajos hősi repülőhalált halt, Cserny Miklós elvesztette fél lábát, Nagy József és Faludi gépe megsérült.
Május 4-én a 101-esek felgyújtották megmaradt gépeiket és 5-én megadták magukat az amerikaiaknak.

A háború után 1949-ben csatlakozva rokonaihoz és barátaihoz az USA-ba emigrált. Californiában telepedett le. Elektromérnöki diplomát szerzett, majd dolgozott a Litton Műveknél és végül a Northropnál is 12 évet. Innen ment nyugdíjba 1989 februárjában. Amerikai állampolgárságot kapott és megváltoztatta a nevét Charles K. Faludira. Tartotta a kapcsolatot az őt lelövő és az ő általa lelőtt P-38 pilótával is. Segített megszervezni az amerikai küldöttség részvételét az 1992 szeptemberében Magyarországon megrendezett Nemzetközi veteránrepülő találkozón. Sajnos ő már nem vehetett részt rajta, súlyos betegséggel küzdött.
1993. február 28-án hunyt el.

Faludi Károly szakaszvezető légi győzelmei:
Dátum Típus
1. 1944.07.02 B-24
2. 1944.07.07. P-38
3. 1944.12.07. Jak-9
faludi karoly 2
Faludi Károly légigyőzelme 1944. július 7-én egy P-38 Lightning felett. A Lightning pilótája Charles C. Walker hadnagy, kiugrott és hadifogságba esett. (Festő: Robert Karr)

Felhasznált irodalom:
  • Tobak Tibor: Pumák Földön-Égen
  • Tobak Tibor: Pumák és Boszorkányok
  • Tobak Tibor: Pumák és a Többiek
  • Punka György: A "Messzer"
  • M. Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő
  • Nagyváradi-M. Szabó-Winkler: Fejezetek a Magyar Katonai Repülés Történetéből
  • Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi Háború Magyarország Felett I-II
  • Bernárd-Mujzer-Hangya: Horrido
  • Krascsenics Lajos: Egy Magyar Királyi Vadászrepülő Visszaemlékezései
  • Császár Ottó: Élet és Halál a Levegőben
  • Becze Csaba: Elfelejtett Hősök - A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban
  • Top Gun és Aranysas repülőmagazinok
]]>
a1174@freemail.hu (VO101_Sheriff) Magyar életrajzok Tue, 12 Jul 2011 15:47:10 +0200
Tóth Lajos https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/magyar-eletrajzok/110-toth-lajos.html https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/magyar-eletrajzok/110-toth-lajos.html icon toth lajos v hdgy1922. augusztus 25-én született Újfehértón. 1940-ben érettségizett a pécsi katonai főreáliskolában. Még ez évben bevonult a kassai M. Kir. "Horthy Miklós" Repülő Akadémiára. Kitűnően repült, oktatóinak nem sok dolguk volt vele. Kiképzése során jól megtanult kényszerleszállni is, mivel különböző motorhibák miatt négyszer (!) kellett ezt megtennie. 1942. december 6-án avatták hadnaggyá évfolyamelsőként.

1943. áprilisában Börgöndön elvégezte a Bf 109 tanfolyamot és a nyarat már a keleti fronton töltötte, az 5/2-es vadászszázad kötelékében. Első légi győzelmét egy Il-2 ellen érte el 1943. szeptember 5-én. Sikeres időszak következett, bár október 3-án lelőtték. Kényszerleszállt a szovjet vonalak mögött. A szétszakadó gépben több helyen megsebesült és csak a Dnyeper átúszásával sikerült visszajutnia a saját csapatokhoz. Utolsó légi győzelmét 1944. február 27-én aratta egy Aircobra ellen. A keleti fronton 1944 március 14-ig - amikor is hazavezényelték - 95 bevetésen 11 légi győzelmet aratott.

1944. május 1-én megalakult a 101. Puma vadászosztály. Drumit a 101/2. Retek századhoz helyezték. Megkezdődött az amerikai nehézbombázók és vadászok elleni harc. Első amerikai áldozata 1944. június 16-án egy P-47 Thunderbolt volt. Július 7-én egy P-38 Lightningot lőtt le, de egy másik amerikai vadász őt is eltalálta. Így történt, hogy az amerikai és a magyar pilóta egymás közelében ért földet ejtőernyővel. Drumi megvédte az amerikai hadnagyot a feldühödött falusiaktól, akik az amerikait meg akarták lincselni. Ezután kezét nyújtott a fogolynak. Ezt a mozzanatot egy amatőr fotós megörökítette. A kép alapján később feljelentették, ellenséggel való cimborálás ürügyén. Heppes Aladárnak, az "öreg" Pumának kellett teljes tekintélyét bedobni, hogy Drumi ellen a vádat elejtsék...

1944. november 5-én aratta 15. légi győzelmét, egy B-24-es Liberatort semmisített meg. Az amerikaiak ellen 22 bevetést repült és 4 légyi győzelmet aratott. A front változása miatt ezután újra a vörös csillagos gépek következtek. November 16-án - miután az osztályt ezreddé bővítették - ő lett a Retek század parancsnoka. A háború végéig még 13 légi győzelmet aratott. Így 28 légi győzelemmel, az összesített listán vitéz Szentgyörgyi Dezső után a második legeredményesebb magyar vadászrepülőként fejezte be a háborút.

A háború után jelentkezett az amerikai, majd az emigráns lengyel légierőbe is, sikertelenül. Végül 1947-ben hazatért. 1948-ban behívták Mátyásföldre az új légierőhöz. Később Kecskeméten tölt be több magas pozíciót. Először főhadnagyi majd 1950-ben századosi rendfokozatot kap.

1951. március 3-án az ÁVH letartóztatta Tóth Lajost, és ellene, valamint 12 társa ellen koholt vádak alapján pert indítottak. Három hónapon belül összeesküvés címén halálra ítélték, és 1951. június 11-én a Gyűjtőfogház falánál kivégezték.

1990-ben rehabilitálták és poszthumusz alezredessé léptették elő.

Tiszteletére, társai emléktáblát állítottak a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában.

Hamvait hosszú keresés után végül 2002 szeptemberében találták meg, a 301-es parcellával szomszédos 298-as parcellában, más név alatt. 2003-ban azonosították DNS vizsgálattal.

2003. szeptember 10-én temették újra a rákoskeresztúri Új Köztemető 298-as parcellájában.

Vitéz Tóth Lajos hadnagy légigyőzelmei:
Dátum Típus
1. 1943.09.05. La-5
2. 1943.09.25. Jak-1
3. 1943.09.28. Il-2
4. 1943.09.28. Il-2
5. 1943.11.05. Il-2
6. 1943.11.05. Il-2
1943.11.16. Il-2 (nem igazolt)
1943.11.16. Il-2 (nem igazolt)
7. 1943.11.29. Il-2
8. 1944.01.15. La-5
9. 1944.02.27. P-39
10. 1944.06.16. P-47
11. 1944.06.27. B-17
12. 1944.07.07. P-38J
13. 1944.11.05 B-24
14. 1944.11.13. Jak-9
15. 1944.11.16. Il-2
16. 1944.12.05. Jak-9
17. 1944.12.09. Jak-9
18. 1945.01.04. La-5
19. 1945.01.21. Jak-9
20. 1945.01.23. La-5
21. 1945.01.23. La-5
22. 1945.03.09. La-7
23. 1945.03.20. Jak-9
24. 1945.04.13. La-7
25. 1945.04.14. Il-2
26. 1945.04.14. Il-2

A légi győzelmi adatok Becze Csaba - Elfelejtett hősök című könyvéből származnak, mivel ez a legutolsó ebben a témában megjelent mű és a legutóbbi kutatási állapotot tartalmazza. Más forrásokban némileg eltérő légi győzelmi adatok találhatóak.

Felhasznált irodalom:
  • Tobak Tibor: Pumák Földön-Égen
  • Tobak Tibor: Pumák és Boszorkányok
  • Tobak Tibor: Pumák és a Többiek
  • Punka György: A "Messzer"
  • M. Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő
  • Nagyváradi-M. Szabó-Winkler: Fejezetek a Magyar Katonai Repülés Történetéből
  • Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi Háború Magyarország Felett I-II
  • Bernárd-Mujzer-Hangya: Horrido
  • Krascsenics Lajos: Egy Magyar Királyi Vadászrepülő Visszaemlékezései
  • Császár Ottó: Élet és Halál a Levegőben
  • Becze Csaba: Elfelejtett Hősök - A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban
  • Top Gun és Aranysas repülőmagazinok
]]>
a1174@freemail.hu (VO101_Sheriff) Magyar életrajzok Tue, 12 Jul 2011 14:58:33 +0200
Tobak Tibor https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/magyar-eletrajzok/109-tobak-tibor.html https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/magyar-eletrajzok/109-tobak-tibor.html icon tobak tibor hdgy1921. november 24-én született Budapesten. Iskoláit is itt végezte. Szülei orvosnak szánták, még azt sem engedték meg neki, hogy vitorlázógéppel repüljön. Ennek ellenére 1939-ben érettségi után jelentkezett a Repülőakadémiára, de csak 1 évvel később vették fel, a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalaphoz. Itt kapta közismert becenevét: Cica. 1943. augusztus 20-án avatták hadnaggyá.

Először Mátyásföldre helyezték, legjobb barátjával Cserny Miklóssal (Lapos) együtt, az 5/I. Vadászrepülő pótosztályhoz. Csak CR 42-vel repülhettek valamennyit, Messzerről egyenlőre nem is álmodhattak, mert azt csak az repülhette, akinek volt már legalább 20 órája Héján, őket Héjára még ki sem képezték, nemhogy 20 órájuk lett volna. Csak akkor kaptak Héja kiképzést, amikor 1944 áprilisában Kolozsvárra helyezték őket futár-repülőnek és az ottani vadászszázad parancsnoka (Pottyondy László) jóindulatból segített ebben. Júniusban végre sikerült áthelyeztetniük magukat Messzer tanfolyamra (ugyancsak Pottyondy segítségével) Pápára.

Július 27-én jelentkeztek a Pumaszálláson, Veszprémben. Lapos a 101/1. Zongorához került, míg Tobak Cica a 101/3. Drótkeféhez. Első bevetését augusztus 7-én repülte. Balszerencsés bevetés volt, Molnár Laci ekkor halt hősi repülőhalált. Az amerikai szezont megúszta sebesülés nélkül, légi győzelmet nem aratott. A szovjetek ellen már több szerencséje volt 4 légi győzelmet aratott. Kétszer sebesült meg, először december 22-én egy Jak lövedékeitől a kezén és a lábán, alig tudott eljutni Veszprémbe. Hosszas kórházi kezelés után 1945. február végén került vissza a Pumákhoz. Március 10-től újra repülhetett bevetést. Egészen április 16-ig, amikor gépét egy Mustang szétlőtte, a gép kigyulladt és Cicának ugrania kellett, arca csúnyán megégett. Ez volt a 72. egyben utolsó bevetése. Május elején tért vissza újra a Pumákhoz, miután megszöktették a kórházból. Május 4-én a 101-esek felgyújtották megmaradt gépeiket és 5-én megadták magukat az amerikaiaknak.

1945. szeptember-október folyamán tért haza. Természetesen őt sem várták tárt karokkal, nem kellett válogatnia az állásajánlatok közül. 1949-ben behívják az új légierőhöz, Kecskeméten, majd Szolnokon oktatta a Néphadsereg pilótanövendékeit. 1951-ben letartóztatták, és az egykori Puma pilóták koncepciós perében 10 év börtönre ítélik, melyből 6 évet le is tölt. 1956. nyarán szabadul, részleges rehabilitálása után új szakmát kénytelen tanulni, villanyszerelő lesz. Az egykori katonatisztet szervezőkészsége az átlag fölé emeli, így hamarosan a 43. Állami Építőipari Vállalat csoportvezetője. 1981-ben nyugdíjazzák. A rendszerváltás után rehabilitációja folytatódik, előbb alezredessé, majd ezredessé léptetik elő. A Magyar Veterán Repülők Egyesületének alapító elnöke. Ő a Pumák krónikása, könyvei (Tobak Tibor: Pumák földön-égen, Pumák és Boszorkányok, Pumák és a Többiek), cikkei bemutatják a Magyar Királyi Honvéd Légierő és a Pumák bátor és sokszor veszteségteljes harcait.

2001. január 8-án váratlanul hagyott itt minket. Csatlakozott a háborúban hősi halált halt és a háború után elhunyt bajtársaihoz.

Vitéz Tobak Tibor hadnagy légi győzelmei:
dátum típus
1944.
1944.11.16. La-5 (nem igazolt)
1. 1944.12.22. Il-2
2. 1944.12.22 Jak 9
1945.
3. 1945.03.16. Il-2
4. 1945.03.21. Jak-9

A légi győzelmi adatok Becze Csaba - Elfelejtett hősök című könyvéből származnak, mivel ez a legutolsó ebben a témában megjelent mű és a legutóbbi kutatási állapotot tartalmazza. Más forrásokban némileg eltérő légi győzelmi adatok találhatóak.

Felhasznált irodalom:
  • Tobak Tibor: Pumák Földön-Égen
  • Tobak Tibor: Pumák és Boszorkányok
  • Tobak Tibor: Pumák és a Többiek
  • Punka György: A "Messzer"
  • M. Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő
  • Nagyváradi-M. Szabó-Winkler: Fejezetek a Magyar Katonai Repülés Történetéből
  • Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi Háború Magyarország Felett I-II
  • Bernárd-Mujzer-Hangya: Horrido
  • Krascsenics Lajos: Egy Magyar Királyi Vadászrepülő Visszaemlékezései
  • Császár Ottó: Élet és Halál a Levegőben
  • Becze Csaba: Elfelejtett Hősök - A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban
]]>
a1174@freemail.hu (VO101_Sheriff) Magyar életrajzok Tue, 12 Jul 2011 14:40:18 +0200
Szentgyörgyi Dezső https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/magyar-eletrajzok/108-szentgyorgyi-dezso.html https://www.pumaszallas.hu/pumak-es-a-tobbiek-a-2-vilaghaboruban/eletrajzok/magyar-eletrajzok/108-szentgyorgyi-dezso.html icon szentgyorgyi dezso v zlsSzentgyörgyi Dezső 1915. január 6-án Kőkúton (később összeolvadt Tapaszddal, ezért több helyen Kőkúttapaszd szerepel születési helyként) született még Szánti Dezsőként. Édesapja később magyarosította nevét Szentgyörgyire. Iskoláit Enyingen végezte, lakatos szakmát szerezve.

18 évesen vonult be a légierőhöz, a honvédesküt 1933. szeptember 3-án tette le. Vadászrepülő akart lenni, de megfelelő iskolai végzettség hiányában először csak repülőgép szerelőnek vették fel. Mivel a repülőgép szerelő szakiskolát kiváló eredménnyel végezte el, több társával egyetemben lehetőséget kapott arra, hogy pilótaképzésen is részt vehessen. A kétéves repülőgép-vezetői iskolát Székesfehérváron végezte el (1938-ban végzett), kitűnő eredménnyel.

Vadászkiképzést kapott és részt vett az 1/2. Ludas Matyi század kötelékében a kárpátaljai hadműveletekben Fiat CR.32-vel. 1939. március 24-én átesett a tűzkeresztségen, századával az Iglót bombázó gépeket kísérték. 1941 tavaszán Re-2000 tanfolyamon volt Olaszországban.

1942 nyarán az 1/1-es Dongó századdal együtt került a keleti frontra. Első harci bevetését 1942. július 8-án repülte. Először Re 2000 Héja, majd Bf 109 gépekkel repült. Első légi győzelmét hamar elérte (1942. augusztus 7-én), a dolog szépséghibája, hogy egy német He 111 volt az áldozat (a személyzet szerencsére élve megúszta). 1942. október 7-én kezdődött meg a Dongó század egy részének átképzése Bf 109-re. Dezső is az első csoportban volt, akiket átképeztek. Ezután nagyszámú jabo (vadászbombázó) bevetést repültek, légi harcokra ritkábban került sor. 1942. december 12-én repülte 50. bevetését. 1943. június 26-án a 92. bevetésén sikerült lelőnie első szovjet gépét. A magyar 4/1. bombázószázad Ju 88-as bombázóit biztosította Fábián István szakaszvezető kíséretében, amikor szovjet Jak-7b-k támadták meg a bombázókat és az egyiket Dezső lelőtte. Végre megtört a jég. Utolsó bevetését 1943. augusztus 7-én repülte. Frontszolgálata alatt 142 bevetést repült és 6 szovjet gépet lőtt le igazoltan.

1944. május 1.-én megalakult a 101. Puma vadászrepülő osztály. A 101/2. Retek századba került, amely Dezső korábbi szolnoki századából alakult meg. A Pumák között is folytatódtak sikerei, első amerikai gépét 1944. június 14-én lőtte le, áldozata egy P-38 Lightning volt. 6 amerikai gépet lőtt le 20 más adatok szerint 22 bevetésen. 1944. november 16-án léptették elő zászlóssá. Az "Amerikai szezon" után újra a vörös csillagos gépek lettek az ellenfelek. 1945. március elején repülte 200. bevetését. A háború végéig még 17 szovjet gépet lőtt le, az utolsót 1945. április 16-án. Nagy szakmai tekintélylét nem csak légi győzelmeinek köszönhette, hanem azért is, mert kiválóan repült és sohasem tört pilótahibából gépet. Azon kevés pilóta közé tartozott, akiket soha nem lőttek le, nem fogta a golyó. A háborút kb. 220 bevetéssel és 29 (+ 1 német) légi győzelemmel fejezte be. Ő minden idők legeredményesebb magyar vadászpilótája.

1945. május 3-án esett amerikai hadifogságba. Ezután hazajött. 1946-49 között a MASZOVLET pilótája, megnősült és megszületett az ifjabb Dezső. 1950-ben koholt vádakkal letartóztatják és csak 1956-ban szabadul ki. 1957-től a Malévnál lett pilóta. Több mint ötmillió km-t repült. Legendás szerencséje 1971. augusztus 28-án fogyott el. A Malév koppenhágai járatának katasztrófája során repülőhalált halt (Iljusin Il-18V, HA-MOC). Három hét múlva nyugdíjazták volna...

Amíg magyar repülők lesznek e hazában, emléke élni fog!

Vitéz Szentgyörgyi Dezső zászlós igazolt légi győzelmei:
dátum típus
1942.
1. 1942.08.07. He 111
1943.
2. 1943.06.26. Jak-7b
3. 1943.07.07. La-5
1943.07.20. Szovjet vadász (nem igazolt)
4. 1943.08.03. La-5
5. 1943.08.03. Il-2
1943.08.03. Szovjet vadász (nem igazolt)
6. 1943.08.04. La-5
7. 1943.08.04. Pe-2
1943.08.05. Szovjet vadász (nem igazolt)
1943.08.06. Szovjet vadász (nem igazolt)
1943.08.07. Szovjet vadász (nem igazolt)
1944.
8. 1944.06.14. P-38
9. 1944.06.27. P-51
10. 1944.07.02. B-24
11. 1944.07.16. B-24
12. 1944.07.27. B-24
13. 1944.08.22. B-24
14. 1944.11.13. Jak-9
15. 1944.11.16. Il-2
16. 1944.12.08. Jak-9
17. 1944.12.20. Il-2
1945.
18. 1945.01.04. La-5
19. 1945.01.08. La-5
20. 1945.01.18. La-5
21. 1945.01.18. Il-2
22. 1945.01.28. Jak-9
23. 1945.01.30. Jak-9
24. 1945.02.12. Il-2
25. 1945.03.09. Jak-9
26. 1945.03.11. La-5
27. 1945.03.19. Il-2
1945.03.19. La-5 (nem igazolt)
28. 1945.03.20. La-7
29. 1945.03.23. Jak-3
30. 1945.04.15. Jak-9

A légi győzelmi adatok Becze Csaba - Elfelejtett hősök című könyvéből származnak, mivel ez a legutolsó ebben a témában megjelent mű és a legutóbbi kutatási állapotot tartalmazza. Más forrásokban némileg eltérő légi győzelmi adatok találhatóak.

Képgaléria

Köszönet a képekért Szentgyörgyi Dezsőnek, akitől ezt a gyűjteményt kaptuk, és akinek az engedélyével tesszük közre. (A képek többsége elég kicsi, nagyítani ezért csak az első három képet lehet)

Felhasznált irodalom:
  • Tobak Tibor: Pumák Földön-Égen
  • Tobak Tibor: Pumák és Boszorkányok
  • Tobak Tibor: Pumák és a Többiek
  • Punka György: A "Messzer"
  • M. Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő
  • Nagyváradi-M. Szabó-Winkler: Fejezetek a Magyar Katonai Repülés Történetéből
  • Pataky-Rozsos-Sárhidai: Légi Háború Magyarország Felett I-II
  • Bernárd-Mujzer-Hangya: Horrido
  • Krascsenics Lajos: Egy Magyar Királyi Vadászrepülő Visszaemlékezései
  • Császár Ottó: Élet és Halál a Levegőben
  • Becze Csaba: Elfelejtett Hősök - A Magyar Királyi Honvéd Légierő ászai a II. világháborúban
  • Top Gun és Aranysas repülőmagazinok
]]>
a1174@freemail.hu (VO101_Sheriff) Magyar életrajzok Tue, 12 Jul 2011 13:49:38 +0200